Magamról ★ web: zelenij.hu, trxedzo.hu ★ e-mail: linda@zelenij.hu ★ facebook: facebook.com/edzesrefel

Verseny föld alatt és felett


Az ob után egy hét pihenőt kaptam ( 3 edzés, de csak annyi ami jól esik), ami nagyon rám fért. Valószínűleg már előbb is kellett volna, csak nem ismertben be magamnak sem, hogy mélyponton vagyok. Ez az egy hét nagyon jót tett.

Underworld kupa

A feltöltődés után jött az Underworld kupa, amit nagyon vártam. Már tavaly szerettem volna indulni, de akkor több okból elmarad a dolog. A pályát nagyjából ismertem tavalyról és úgy emlékeztem van egy tök meredek rámpa meg előtte egy technikás lefelé. Izgultam is miatta.

Szerencsére volt lehetőségem egy nappal a verseny előtt kimenni a pályára és boldogan konstatáltam, hogy tavaly óta a „tök meredek” mint fogalom számomra kicsit módosult. :) De persze az élet sosem ilyen egyszerű, így az idei évre bekerült egy ugrató a pályába. Én még csak most próbálgatom az ugratást, így nem kockáztattam, ugyanis az ugrató aljába ástak egy gödröt, így egy hiba esetén csúnya répázást lehet produkálni.

A verseny napján kifejezetten eluralkodott rajtam a verseny stressz. Tudniillik a pálya elején az egyenes szakasz egy rövid, de annál meredekebb és viszonylag szűk „feltörés” van (letörés ellentétje  ), ahol leginkább lendületből lehet felmenni és ha valaki elakad könnyen lehet belőle „büdös bogár” effektus, illetve mindenki más is fent akad rajta.
Végül félelmeim nem voltak alaptalanok, mert a mi rajtunkban elég nagy bukás volt tőlem kb 2 centire. Ám szerencsére én megúsztam és az emelkedőn így nem is volt tumultus.
Innentől teljesen megnyugodtam és felvettem a versenytempót. A pálya nagyon felszíni része nagyon feküdt. A pincerészben mondjuk nagyon kellett koncentrálnom, mert én rosszul látok a sötétben.

Bár a képek nem adják vissza, mert a vaku miatt olyan mintha fényárban úszna a labirintus, de ez nagy tévedés. De szerencsére egyszer sem mentem neki egy falnak sem és a szűk (80 cm széles) átjárón sem akadtam fel (70 cm széles a kormányom, az oldalanként 5-5 cm hely az átjáróban).

A mi futamunk 60 perces volt . Bár 23 percnél mélypont volt, de miután átlendültem nagyon élveztem. Végig üldöztem az első helyen menő lányt. A pálya végére mindig felértem rá egészen közelre, de pont ott volt az ugrató, ami neki ment én meg chikenwayeztem (hosszabb kerülő út) és kezdtem elölről az üldözést.  Végül maradt a második hely, de cseppet sem vagyok csalódott, szuper verseny volt.

Dobogókői csúcstámadás

Ez a verseny egy intenzív edzésnek indult, meg egy kis kitekintésnek az országúti versenyek világába. Esztergomból indultunk és a cél Dobogókő volt – 18 km 590 m szint – vagyis csak felfelé ment a pálya.

Aznap reggel igen nehezen indult. Azt hittem nem fogunk időben leérni, mert útközben mindent kifogtunk, amit csak lehet ( vagy 3x mentünk át síneken és mindig jött a vonat stb). Amilyen nehezen indult, annyira jó lett végül.

Különösebben nem stresszeltem, de a rajtban kicsit azért izgultam. Sok bukást láttam már a tv-ben országúti versenyeken és nem igen vágytam rá. De szépen eljött a mezőny. Norbi ráállt egy tempóra és amíg bírt vezetett, utána én neki indultam saját tempóban és elég szépen haladtam felfelé. Végül találtam egy fickót aki jó tempót ment, így ráálltam és vele mentem végig. Azt hiszem ő nem volt túl boldog, mert többször próbált leszakítani, de nem tudott.

Esztergom felöl még sosem mentem fel, így végig bennem volt, hogy lesz e esetleg olyan szivatós szakasz, amire nem vagyok felkészülve. De mikor elértük a közös szakasz, ahol Pilisszentkereszt felöl is jön az út, akkor végre megnyugodtam, felnyomtam nagytányérra és uccú neki. :)

Ám az igazi meglepetés akkor ért, amikor a hangosban Ádám bemondta, hogy abszolút 3. helyen értem be és korcsoport másodikként. Nagyon örültem neki.

Mátra maraton

Egy hét versenymentes hétvége után jött a Mátra maraton. Sokaknak ez a kedvenc maratonja, hát nekem nem. Bár itt kezdtem én is a versenyzést, ahogy sokan mások, valahogy mégsem lett a szívem csücske és eztán meg végképp nem lesz az. Aznap reggel mentünk le a versenyre és lényegében végig nem volt kedvem indulni, de mivel az év utolsó maratonja számomra, így gondoltam nem hagyom ki. A rajtban eléggé hátra tudtuk csak beállni, de aztán Norbi előre állt felvezetni és a pálya első felén, az aszfalton kemény tempót tudtunk jönni. Nagyon jól pörögtek a lábaim és erősnek éreztem magam. Kb a korcsoport 4 helyéig jöttem fel aszfalton. Aztán az első terep emelkedőn bedugult a pálya, mint mindig. Próbáltam haladni és mindig jeleztem milyen irányból szándékozom megelőzni az előttem haladót. Nos erre két spori is tett nagy ívben így kb 2 percben belül 2 estem a sziklákon. A második esésnél teljesen lezúztam a térdem és az alkarom. Nem tanulmányoztam túlzottan, inkább gyorsan visszapattantam, de a maradék 20 km-en végig fájt a térdem és a karom. Gondoltam, hogy nem lesz szép látvány, mert már az is fájt, ha hozzáért egy levél vagy bármilyen növény a pályán. De azért sikerült még egyet előre lépni a korcsoportban és megelőzni egy lányt. Aztán hibáztam egy gyökeres részen, de az nem volt igazán esés, inkább csak idővesztegetés, meg fejben már teljesen szét voltam esve. De mentem tovább. A lábaim még mindig jól bírták, sokat mentem nagy tányéron. De itt már nem mertem kockáztatni, a nagyon saras vagy durvább szekciókon biztonságit mentem, igazából csak be akartam érni egyben. Az utolsó 3 km-en mégis sikerült egy hatalmasat taknyolni, mert ismét kiesett a hátsó kerekem. Nagyjából 35 km/h-val mentem és mellkasra vágódtam, hátulról pedig rám esett a bringa. A levegőm azonnal beszorult és én a földön maradtam. Egy PCCC-s csapattárs segített felkelni és összerakni a bringámat, miután beért a többiek nemhogy nem álltak meg, meg sem kérdezték élek e még…

Miután sikerült összekapni magam és a bringát már a fél világ elment mellettem, de úgy voltam vele mostmár tényleg nem adom fel, ha kell négykézláb mászom be a célba. Végül 5. helyen értem be így is megjavítva 13 perccel a tavalyi időmet.

Az orvosi ellátás minőségét inkább nem firtatom, a sárba belekent betadine és a spórolnom kell a vízzel és társai. De mentősök legalább készségesek és kedvesek voltak. Kaptam oxigént stb, végül haza engedtek. Otthon újabb 2 órás tortúra következett sebmosás címszóval és egy jó tetanusz (illetve bcg, mert tetanusz nem volt a gyógyszertárban sem – no comment), de külön köszönet apukám feleségének, Erzsinek a profi ellátást (ő orvos).

Terepduatlon

Már vasárnap eldöntöttem, ha törik, ha szakad én ugyan elindulok ezen a versenyen. Igaz szerdán tudtam csak először edzeni, azt is görgőn és a futó edzések el is maradtak a héten, de vasárnap mégis ott álltam a rajtban.

Nagyon fáradt voltam, mert előző nap esküvőn voltunk és egész nap rohangálás volt, ráadásul a lagzi vidéken lett megrendezve. És reggel látva az esőt elgondolkodtam rajta, hogy esetleg kihagyom mégis. Végül még is elindultunk Piliscsabára. Igaz az utazás ezúttal sem volt egyszerű. Mivel a bringám szervízben volt a mátrai buli után és szombaton az esküvő miatt nem tudtuk elhozni, így kora reggel Zsénél kezdtünk (speciel tenksz neki és a Bike pontnak). Persze csak ott jutott az eszünkbe, hogy a pedált leszedtem a keróról, hogy tudjak görgőzni a másik bringámmal, amíg ez szervízben van. Juhé ismét mehetünk haza pedálért, nem mintha nem lettünk volna így is késében. Szerencsére Szilviék már lent voltak, így felvették az én rajtcsomagomat is.

Mire leértünk már nyitva volt a depó is, így gyorsan be is pakoltam mindent. Ugyanis a verseny felépítése futás- monti-futás. Ezután nem sokkal már szólítottak is minket rajthoz. Az első futás 5 km-esnek volt kiírva, utána jött 7 km monti, majd újabb 3 km futás. Persze ezt mind terepen és sok emelkedővel.

Az első futáson megfogadtam Szilvi tanácsát és beosztottam az erőmet és inkább a bringára tartogattam. Már az elején láttam, hogy nincs túl sok pályaemberke. Gondoltam is, hogy lehet ebből még gond. Amikor az órám már 5,5 km-nél járt határozottan aggódni kezdtem, hogy eltévedtünk – mert volt egy lány akivel folyton kerülgettük egymást. Felfelé utolértem, lefelé meg lehagyott. ( Azért a terepen lefelé futás nem olyan egyszerű, mint hittem) Na szóval beszéltünk is, hogy nem láttuk hol ronthattuk el. De végül 6 km feletti távval beértünk.

Köszi a képet Mankának :)

Ekkora gyorsan be a depoba. Cipő csere, bukó fel, zselék felkap, egy korty a depos kulacsból és uccó neki. Igen ám, de arról sehol nem olvastam és jelölve sem volt pl táblával a depo bejáratánál, illetve a segítők sem szóltak, hogy a depoban tilos bringázni és van egy vonal az aszfalton, ahol fel lehet ülni. Úgyhogy hirtelen elém pattant diadalittas arccal egy versenybíró sárgalapot lengetve, hogy hááá sárga lap. Mondom mégis miért, mert szabálysértettem, de mondom mégis mi van (hirtelen még azt is csekkoltam felvettem e a bukómat) ő meg nem túl kedvesen kiosztott stb. Szóval kösz. Oké a szabály nem ismerete nem mentesít, de a stílus sem. És hamár sportág népszerűsítés a cél, és mindehol csak rinya van, hogy egyre kevesebben versenyeznek, akkor az „első bálozókra” oda kéne figyelni és a fontosabb dolgokra felhívni a figyelmet. Amit még leszögeznék, nem találomra mentem a versenyre, nézelődtem sokat az oldalon, így ha fent is van az oldalon, jól el van dugva. Mind1, több szót nem érdemel, mivel végül tök érdektelen lett, hogy kaptam e büntetőidőt.

Tehát a bringa pályára már nem sok kedvvel mentem ki. Egyébként a pálya részben áthaladt az ob pályán, szóval voltak ismerős részek. És egyébként élvezhető is lett volna, de itt már semmi kedvem nem volt, de aztán összeszedtem magam. Mondjuk abszolút biztonságra mentem, nem akartam kockáztatni bármilyen esést, mert az sem a lábamnak sem a tüdőmnek és bordáimnak nem tett volna jót. Örültem, hogy a Mátrában nem törtem el.

A pályán itt sem vitték túlzásba a szalagozást, sem az embereket, így egy idő után elkezdtem parázni, nehogy kimenjek a 28 km-es körre. Aztán végre az egyik helyen voltak és megerősítettek, hogy jó helyen vagyok.

Miután ismét a depoban voltam gyorsan visszacseréltem a cipőt, ittam egy csomót a lehető leggyorsabban (futásra nem vittem ki inni) és indultam is ki. Mikor kiértem a depoból kérdeztem a segítőt mégis merre menjek. Mondja menjek valahova arra felé (intett arra amerre az első kör ment, de se szalagozás, se jelölés, se semmi) majd ott megmondják. Hát mondom kösz. Elindultam az első kör útvonalán és végül voltak egy helyen irányítók és kérdeztem merre. Mondták arra mint elsőre, csak a paintball pályán van a visszafordító. Felértem oda, ahol semmi jelzés nem volt és semmi ember. Kicsit tovább mentem felfelé, ahol emlékeztem, hogy láttam az első körben embert. Na a srác kiküldött a nagykörre, de onnan gyorsan visszamentem hozzá, hogy ez biztos nem jó, mert ez a nagy kör. Mondja ő nem tud semmit, csak ezt, de már más rövid rajtszámosok is fordultak vissza (mondhatta volna előbb is). Mondtam hívja fel a rendezőt, hát neki lemerült a telefonja (az előbb láttam, hogy nyomkodja). Mondom jó, akkor visszafordulok. Visszamentem, de a táv így is bőven 3 felett lett.

Végül több órányi várakozás után kiderült, hogy a mi távunkon nem hirdetnek eredményt. Nagyon csalódott voltam. Ráadásul elég nagy csúszás volt, az utánunk rajtoló mtb verseny rajtáját 1 órával tolták későbbre 5 perccel az eredeti rajt előtt. A 16 órás eredményhirdetés is csúszott és az egész területen nem lehetett venni semmit se inni, csak cukros limonádét arany árban.

De a célomat elértem. Én győztem a sérüléseim ellen. Egyébként az eredménylistában rangsort ugyan nem állítottak, de az időeredmények alapján abszolút elsőként végeztem 1:49:06-tal.