Magamról ★ web: zelenij.hu, trxedzo.hu ★ e-mail: linda@zelenij.hu ★ facebook: facebook.com/edzesrefel

Sárkorcsolya verseny

IMG_7493

A várgesztesi hétvége után volt pár lazább edzés regeneráció gyanánt. De sokat pihenni nem lehetett hiszen a rákövetkező hétvégén ismét verseny és én nagyon szerettem volna bizonyítani, legfőképpen magamnak, hogy megy ez jobban is. Sajnos az időjárás úgy döntött ebben nem lesz partner.

Tudniillik, ha van valami amitől úgy félek, mint a tűztől az a sár.

Itt egy rövid kitérőt szeretnék tenni, ugyanis a különféle negatív hangok hozzám is eljutnak. Nem kívánom túlhúzni a dolgot, és nyugodtan lehet engem bárkihez hasonlítgatni. Ám ne felejtsük el, hogy nem 8, de nem is 18 évesen kezdtem el bringázni, hanem 26 és előtte semmi közöm nem volt ehhez a sporteszközhöz. Azt is tegyük hozzá, hogy ez év májusában van 1 éve, hogy komolyabb edzői felügyelet mellett készülök ( köszönet Buruczki Szilárdnak) . Továbbá kerékpáros rokonom sincs, így ezelőtt mindent egyedül tanultam, próbálgattam. Illetve ez a második szezonom az elit xcoban. Ennyi.

13174189_10154276914154658_4918448125571917207_n

Szóval mivel egész héten rendületlenül esett az eső, ezért finoma szólva sem porzott a talaj. Bár reménykedtem az utolsó pillanatig, hogy megúszom a mocsárban küzdést, de a szombati pályajáráson éreztem, hogy nem lesz ez sima.

Eddig minden alkalommal megúsztam a masszív sarazást xco versenyeken. Bár többször indult kétségbeejtően a verseny, végül mindig száradt annyit a pálya, hogy én is el tudtam rajta lavírozni. De  mindent el kell egyszer kezdeni. És ezt pont ezen a hétvégén kellett.

Tehát már a pályajáráson csúszkáltam ezerrel, mert nekem csak egy kerékszettem van egyféle külsővel felszerelve. A Racing Ralph nevű külsőt pedig nem éppen saras körülményekre fejlesztették. ( Amíg volt sárgumim a régi 26-os bringámra egyszer sem kellett használnom- Murphy) Így leeresztettük a kerekeket amennyire csak lehetett és megpróbáltam ráérezni, milyen bringával korcsolyázni. Az elején nagyon kétségbe voltam esve, de végül egy kisebb talajminta vétel után de az ugratónak kinéző valamin is simán átmentem.

13198576_586481304853567_1114994158952687723_o

Mondtam is oké, holnap délutánig ez csak jobb lesz, szépen fog még száradni és így nem lesz olyan vészes. Bár páran így is mondták, hogy a Racing Ralphot azért másnapra lecserélik, mert az ide tuti nem elég. Én azért bíztam benne, hogy elég lesz az.

Másnap reggel a korábbi rajtok indulói csupa biztató dolgokat mondtak, hogy egész tűrhető a pálya. Bár hozzátéve, hogy nem árt egy nagyobb mintás gumi. Oké, oké no para fél3 még odébb van szárad az még. Jah…

Már a bemelegítés során sem volt melegem, de úgy döntöttem a rövid-rövid elég lesz. Mégiscsak verseny, csak nem fogok fázni. Na ja..

Szóval bemelegítés, rajt. A rajtom ezúttal elég bénára sikerült.
Az első felfelén még egész jól haladtam magamhoz képest és az első lefelénél örömmel konstatáltam, hogy egészen jó így a tapadás nem csúszkálok olyan nagyon és következő körben lehet ezt jobban is ereszteni. Lényegében az egész első körömet azzal töltöttem, hogy kitapasztaltam mennyi is az annyi. Egy kisebb szakaszt leszámítva mindent simán tudtam abszolválni.

13179453_586482001520164_7472157666560051573_n

Ám az elit fiúk (igen népes mezőnnyel), azt hiszem 3 perccel rajtoltak előttünk és most a hazai profik is részt vettek a versenyen – hiszen UCI pontszerző futam volt – így seperc alatt elkezdőtek a lekörözések. Ez a pálya pedig tele van egynyomosokkal, így kb. folyamatosan félre kellett ugrálnom. Ez az én köridőmön nem sokat segített. Illetve a második körtől, ahogy kezdtem kicsit jobban fáradni a puhára eresztett gumik megbosszulták magukat. Oké, hogy lefelékben egész jó volt, de felfelé rendszeresen azt néztem nincs e defektem, mert olyan szinten betapadt, hogy alig haladtam.

Ráadásul kb. a 3 körben észrevettem, hogy kezd esni. Az utolsó két körömre pedig elkezdett ömleni.  A pálya állapota folyamatosan romlott és ide már tényleg nem volt elég a külsőm, sem a sár rutinom, ráadásul kezdtem csurom vizes lenni és fázni – nem teremsport ugyebár. :) Az utolsó körben az első meredekebb lefelén szépen el is dobtam magam. Hát egy próbát megért. :) De innentől már nem kockáztattam szerettem volna egy darabban beérni.

13240509_586484274853270_477072998453418572_n
Végül közel 2 órás versenyidővel zártam és nem a legfényesebb köridőkkel. De egy biztos, a komfort zónámból kiléptem és több olyan részt is megcsináltam az idén, ami tavaly szárazban sem ment. A Todo listára meg felkerült a sárban való technikai edzés. :)

Külön köszönet a szuper itatásért Valter Tibinek.

Ezzel a versennyel lezárult a kvótafutás. Fizikailag és mentálisan is megviselt ez az időszak, de mindig a legjobb tudásom szerint készültem és versenyeztem. Ugyanakkor jó élmény volt, hálás vagyok érte és remélem lesz még lehetőségem válogatott színekben versenyezni. Most pedig jönnek a hazai versenyek. Következőnek Szilvásvárad maraton középtáv.

Lesz ez még így se

13151852_1699006107028962_324947173129015373_n
Ott hagytam abba legutóbb, hogy a következő versenyem a Pilis kupa lesz. Nos ember tervez…Hát én baromira nem így terveztem. De egyszerűen a verseny előtti héten majdnem minden megtörtént, amit csak el lehet képzelni, hogy meghiúsuljon az első hazai versenyem az idén. Először is elszakadt a bringás cipőm, amit elvileg megígértek a nagykerben, hogy szombatra megcsinálják. Ám mikor kimentünk érte közölték, hogy ja mégsem. Így félnappal a verseny előtt már cipőm sem volt. De ez volt még talán a kisebb gond. A nagyobb, hogy mikor a pályajáráson tönkre ment a cipőm, nem hallgattam a jelekre és a megérzésekre és tovább kísértettem a sorsot. Ennek a vége az lett, hogy alaposan hazavágtam magamat. Konkrétan nemhogy váltani, de a kormányt fogni sem tudtam úgy kificamítottam a nagy ujjamat. Dehát szombatig élt a remény, hogy ha meglesz a cipőm valahogy megpróbálom a vasárnapot.

IMG_7674
Egy szó, mint száz, bár nagyon letörtem, de el kellett ezt a verseny engednem és a következőre koncentrálni, amire volt 2 hetem.

A várgesztesi versenyhétvége úgy volt tervezve, hogy szombaton xco magyar kupa 2. forduló ( a pilis volt az első) és vasárnap egy közép távú maraton.

Sokat edzettem és elég jól is éreztem magam, de a verseny hetére ez teljes mértékben elmúlt. Sok magánjellegű dolgom és gondom is akadt, nem is aludtam jól. Emellett február óta versenyzés is kezd visszaütni Gondolhatjátok ha kvótafutó csapattársaim is fáradnak én mit érzek. ( Mert azt ne felejtsük el, hogy míg a többiek hosszú évek vagy évtizedek óta versenyeznek, nekem ez a második szezonom az elit kategóriában és most májusban van egy éve, hogy komolyabb edzői segítséggel készülök ). És ami a legnagyobb hiba volt, hogy gondoltam kipróbálom a szénhidrát raktárak leürítése, majd visszatöltése étkezési módszert. Az elv jó, mivel a szuperkompenzáción alapul. De azt már biztosra tudom, hogy nálam ez nem válik be.

Péntekre olyan szinten kimerült voltam, hogy kb csak alvásra vágytam. Persze ez sem így történt. Szilárddal lementünk Várgesztesre pályát járni. Ahol konstatáltam, hogy a pálya idén sokkal izgalmasabb, mint tavaly. De legnagyobb kétségbeesésemre egy ugrató is belekerült. Ráadásul egy olyan, aminek a végén egy szép árok volt ásva. Szuper. Soha nem ugrattam még. Hol a csiken way? Ja hogy az kb a fél várost megkerüli, basszus…
13094152_10154257198749658_8861182364391087942_n
Ezek után Ronival és Szilárddal kotortunk egy raklapot, amit a lyukba tettünk hátha úgy jobban megy. Nem sok bizodalmam volt az ügyben. Jó ideig elnézegette a dolgot, majd gondoltam oké nézzük meg max átgurulok rajta úgyis ott a raklap nem történik semmi. Neki is indultam és valóban meg is gondoltam magam félúton, hogy jó elég lesz átgurulni rajta. És láss csodát, szépen elugrottam. Hát 200as pulzussal érkeztem le az tuti. :) De innentől már ment a dolog szerencsére. Soha nem ugrattam még. Ezzel meg is volt a hétvégi verseny csúcspontja számomra. Nem viccelek…

Miután végeztünk rohantunk haza, majd onnan mentünk anyósomhoz. Fájt a háta így ragasztottam neki kinsesio tape-t. Majd átmentünk anyukámhoz, aki előző nap jött haza pár napra. És hamár ott voltunk az ő hátát is megragasztottam. 😀 Aztán végre haza, pakolás stb. és másnap reggel irány a Vértes.
13133320_1698985900364316_6762242403900605679_n
Már a bemelegítésél éreztem, hogy ez sz.r lesz. Nagy nehezen ráhangoltam magam, amikor is kiderült, hogy még a rajtunk is csúszik vagy egy fél órát. Kezdtem éhes is lenni, így toltam a zseléket is befelé, mert enni már nem igen akartam.

Végül eljutottunk a rajtig, ahol összesen 5 lány volt. A verseny előtt már nem voltam pályán, így kicsit aggódtam, hogy egy nappal később is tudok e még ugratni. :) De szerencsére mind a 6 körben tudtam. Bár fittségemhez képest kb egy normálisat ha sikerült, a többi mind béna csőrös lett. Igazából az is csoda, hogy a 6 kört túléltem. Mivel egész héten esett és még szombat reggel is, a pálya sáros volt, de csak annyira, hogy felfelé még több erőt elvegyen. Mondjuk verseny közben is ijesztgetett a vihar, hatalmasakat dörgött és elkezdett esni is. De komoly vihar nem csapott le ránk. Végül 3. helyen végeztem, de sok örömöt nem éreztem, mert a köridőm számomra kritikán aluliak.
DSC_0482-1
A verseny után elmentem levezetni, bár még az is fájt, így 20 perc alatt be is fejeztem. Mivel másnap a maratonon terveztünk indulni, így lent aludtunk a villaparkban. Illetve már aki aludt. A sok zselé amit betoltam megbosszulta magát és az éjszaka jelentős részét a fürdőszobában töltöttem.
13161695_1026832290734502_7833271510166216846_o
Hangulatom reggelre a tetőfokára hágott, de már csak becsületből is rajthoz álltam. Bár a beszólításom elmaradt, nem is foglalkoztam vele és beálltam Norbival hátra. A rajt után kb 20 méterrel Norbinak leesett a lánca én pedig bevártam őt. Nem igen éreztem ezt az egészet, mivel még a bemelegítés is fájt. Végül együtt feltempóztunk a mezőny hátuljára. Az erdőbe beérve kicsit úgy éreztem, hogy magamra találtam.

Mivel középtávra neveztem, elvileg két kört kellett volna mennem a 27kmes pályán. Menet közben többször is gondolkodtam rajta egyébként, hogy tovább megyek a második körre. De a pálya elég saras volt és a bringámból kezdtek fura hangok jönni, ráadásul az egyik kulacsom is kiesett a tartóból. Így végül úgy döntöttem edzésnek ennyi is elég lesz.
13174175_1109780275732235_1010672539483795706_n
De hogy valami jót is mondja, most versenyeztem először a Dema fully bringámmal és azt kell mondjam szerelem ez. Nem hittem, hogy a hardtrail montimat tudja bármi is überelni, de tévedtem.

Országos bajnokság 3. hely

IMG_5224

Csak, hogy ne legyen olyan unalmas az élet, Szerbiából hazaérve hétfő éjjeltől egész héten beteg voltam (vagyok is még). Ez azt jelentette, hogy csütörtökig lázam is volt, így a heti kerékpáros foglalkozásaimat nem nevezném edzésnek. Ami pedig nem épp ideális egy ob előtt, pláne ha az a soproni pályán van.

Sopronba szombaton reggel indultunk, mert az volt a tervem, hogy 2 körül pályajárás, aztán irány a hotel és pihi. No de szombat kora reggeltől szakadt az eső és kb 12 körül állt csak el. Így mikor leértünk még iszonyat sár volt a pályán, így a többiekkel várni voltunk kénytelenek. Én olyan 5 körül végül kimentem.


FullSizeRender

Tulajdonképpen az első kör végére elkapott a totál hiszti, hogy haza szeretnék menni. Hát igen mindenkinek vannak mélypontjai. Felfelé semmi levegőt nem kaptam, az orrdugulás és a köhögés miatt. Lefelé pedig csúszkáltam a még vizes, saras részeken és gagyiztam. Pár könnycsepp után még begyakoroltam az utolsó lefelét, amit a táborban nem jártunk be és elhúztunk a szállodába.

Másnap már reggel lehetett érezni, hogy bizony nem fogunk fázni. Én határozottan rettegtem, hogy fogom kibírni a hőséget, azt, hogy alig kapok levegőt és hogy a pályán 4,9 km-en 290 méter szint van.

IMG_5227

Már a bemelegítésnél elég rosszul kezdtem magam érezni, pedig direkt vittem magammal vizet és locsoltam magam.  A szerbiai görcsölésből tanulva vettem só tablettát és volt olyan kulacsom, amiben ezúttal víz volt, hogy ne csak inni, de locsolni is tudjam magam.

A rajtot kivételesen jól kaptam el, nem volt bénázás a pedállal, bár az utolsók között fordultam. De nem igazán akartam elsprintelni az elejét, mert tudtam, hogy hardcore lesz a felfelé. A taktikám működött, mert az U19-es lányokkal rajtoltunk és a többségét már az első emelkedőn megelőztem. Az elit lányokat nem igen tudtam megközelíteni. Bár ezúttal ez nem is volt cél.

IMG_9710

A cél az volt, hogy végig tudjak menni, mert ha rosszul leszek, elkészülök és nem érek be a célba, akkor nem kapom meg a pontokat.  Meg persze, hogy ne rosszabbodjon a betegség, mert úgy még tovább nem tudok érdemben edzeni. Mert a kvóta futás az első most. Úgyhogy a nem túl erős felkészülés ellenére ezért indultam el.

Illetve külön köszönet azoknak akik a pálya széléről beszólnak, hogy „mi van nem visz fel a Focus bringa” meg társai. Ilyet eddig nem tapasztaltam és mondhatom, aki ezért jön ki egy versenyre, hogy beugasson nagyon ráér.

19726403500_f79263e8e7_kNa vissza a versenyhez. Az első körben az első lefelénél a nagy mászás előtt kicsit feltorlódtunk, emiatt kicsit hibáztam. De ezután legalább elfértem és saját tempóra kapcsoltam. Felvergődve a kilátóhoz jött a hosszú lefelé az épített dh pályán. Ez 5 ugratót, döntött kanyart, pumpa pályát és sziklakertet tartalmazott.  A sziklakert a tábor során minden alkalommal simán ment, ám a versenyen nagyon sok néző volt ott. Ezt még mindig nem tudtam megszokni és ha néznek tuti hibázok. Ráadásul, ha épp előttem toligálják az sem segít.

19906905702_d9b7a47a9d_k

Na de nagy nehezen véget ért az első kör és a frissítőben felvettem a vizes a kulacsomat és irány a második kör. Itt jött az abszolút mélypont. A negyven fokban rázott a hideg, nem kaptam levegőt és minden bajom volt. Itt egy kicsit megijedtem, hogy fogom túlélni. A sziklakertben már remegett a lábam is. Aztán az utolsó lefelé veretés előtt megláttam mögött Barbit, aki lekörözött. Ezúttal ennek nagyon örültem és megnyugodtam, hogy ezen kívűl márcsak 1 köröm van.

11737963_956322454411352_635312123342567132_n

A lenti frissítőben Norbitól kaptam egy izós kulacsot és Laci adott fel egy vízeset, hogy locsoljam meg magam. Ez kicsit felfrissített és végül a 3 köröm ideje jobb is lett, mint a második. Az első durva mászás tetején is osztogattak vizet és ezúttal itt is vettem fel, hogy kicsit locsoljam magam. Mire a sziklakerthez értem a nézők jelentős része már elindult vissza a célba, így végre nem nézett senki és le is verettem simán.  Ezután már csak kisebb mászás volt hátra és már száguldottam is le a célba. Nagy megkönnyebbülés volt beérni.

Köszönet Norbinak a profi frissítést, a technikai zónában aszalódást és a sok biztatást a hétvége során.

Versenyzés nemzeti színekben

11701169_10153409178427310_2572166941687750874_n

Bár az utóbbi két versenyem nem úgy alakult, ahogy szerettem volna – Crosskovácsin 1 perc 20 másodpercnél egy jóképességű versenyző fellökött egy széles üres úton, a csömöri xco-n meg begyűjtöttem egy váll sérülést-  azért történt jó dolog is az utóbbi időben.

Megkértek, hogy az olimpiai kvótához segítsek én is pontot gyűteni, így múlt hétvégén már Szerbiában találtam magam a válogatottal.

IMG_5182

A Novi Sad-ban rendezett C2-es xco versenyre 6 fős különítménnyel mentünk. A társaság nagy részét már korábbról ismertem, így ez a része nem volt ijesztő. Az már annál inkább, hogy nemzetiszínekben megyek és már nemcsak magamnak versenyzek. Persze hatalmas megtiszteltetés és nagyon örülök neki, igyekszem minél előbb felnőni a feladathoz.

IMG_5183

Szóval szombat délután megérkeztünk és miután elfoglaltuk a szállást gyorsan célba vettük a pályát. Nem voltam túl friss, mivel hétfőtől csütörtökig Sopronban edzőtáboroztam, de ahhoz képest az elején egész jól érzetem magam a pályán. Gyanús is volt, mondtam is Roninak menet közben, hogy vajon hol van az apróbetűs rész. Sajnos bejött és két igen sodrós, kanyargós, poros, meredek, technikás lefelében meg is kaptuk. Az elején megpróbáltam lemenni rajta, de majdnem esés lett belőle így úgy döntöttem nem erőltetem. Annak semmi értelme, hogy esetleg ráesek a sérült vállamra és nem tudom esetleg befejezni (vagy akár elkezdeni sem) a versenyt. Hiszen most a pontszerzés az első. Hozzáteszem sokakkal kibabrált ez a két lefelé.  Bár az egész nyomvonal messze durvább volt, mint amin eddig mentem.

11215792_10153409167702310_2866583776756164764_n

Miután végeztünk a pályán kisebb kavarodás mellett ugyan de elintéztük a nevezést és elmentünk vacsorázni, majd egy gyors masszázs hengerezés és irány az ágy.

A másnapi rajt 13 órakor volt, így fél kilenc körül már a reggeliző asztalnál ültünk. Utána még volt némi idő fetrengeni és lazítani, de 11.15kor már mindenki harci díszben volt a szálloda bejáratánál és neki indultunk a pályának. A rajt cél terület kb 10-15 km-re volt tőlünk és volt benne szint is, így az volt a bemelegítés, hogy kigurultunk oda. Már ekkor iszonyat meleg volt.

Egyébként ez a verseny elég fapados szervezésű volt, nem volt rajtkapu, nem volt chipes időmérés, nem volt wc, nem volt dobogó stb. Meg túl nagy határozottság se. A kiírás alapjén 4 körünk lett volna felvezető körrel, de a rajtban állva derült ki, hogy inkább 5 kör lesz felvezető nélkül.

11749345_847743565280648_2701338_n

Egyébként a beszólításnál már 39 fokot mutatott az óra. Már itt tudtam, hogy keményverseny lesz. A rajtot kivételesen egészen normálisan elkaptam és kihagytam a pedálba nem tudok belépni közjátékot is. A női mezőny 6 fős volt és gyakorlatilag egyből felállt a sorrend. Én stabil 4 helyen köröztem és többször is figyelgettem hátrafelé de senkit nem láttam a közelben. Az utolsó előtti körömben azonban beütött a krach és az egyik felfelében a váltóm bedobta a láncot a küllők közé. Elég sok ideig tartott amíg sikerült rávarázsolnom, így sajnos buktam a 4 helyet és végül az 5 helyen értem be. Abszolút csalódott vagyok, de muszáj túllépni ezen és előre nézni. Technikai sportág ez van.  10 pontot így is szereztem.

Várgesztesi xco – szuper verseny volt

A salgótarjáni verseny után rákapcsoltam az edzésekre és nemhogy 100%-osan, de inkább 200%-osan csináltam végig.  Ennek az egyik eredménye az lett, hogy a közelgő várgesztesi xco versenyre elég fáradtnak éreztem a lábaim, így 2 nappal a verseny előtt tudatosan extra figyelmet fordítottam a regenerációra.  Szauna, masszázs henger, kompressziós zokni és táplálékkiegészítők hada – magnézium, bcaa, glutamin.

Regeneráció pinkben :)

Regeneráció pinkben :)

A hatás nem maradt el, a verseny napján panaszra nem lehetett okom. A pályát már ismertem, mert egyik hétvégén már bejártuk, így 11 körül érkeztünk meg a helyszínre.

A rajt-cél terület a Várgesztesi Villapark területén kapott helyet, ahol a 2 napos rendezvényre való tekintettel (szombat xco, vasárnap maraton) kedvezményes szállásra volt lehetőség, amivel sokan éltek is. Cseh Roniék azonnal meg is invitáltak a házukba, ahol voltak, hogy kényelmesebben tudjak öltözni, készülődni. Jó társaságban az idő is kellemesebben telt, köszönöm a lehetőséget.

A master korcsoport rajtja után, amidélben volt visszatértünk a szállásra és neki is álltunk bemelegíteni. Dani és én a görgő mellett voksoltunk, Roni pedig kiment a szabadba.

Bemelegítés

Bemelegítés

A melegítés után, Norbival még gyorsan egyeztettem a frissítési taktikát, mikor mit adjon fel és már indultunk is a rajtba. Itt én már nagyon izgultam.  Szerencsére egész jó kis mezőny összejött, 5en voltunk elit korcsoportban, plusz egy u19es lány.

A rajtot ismét gagyin kaptam el és nem sikerült elsőre belépnem a pedálba de ezúttal ezt hamar orvosoltam és nem maradtam le túlzottan. A nyomvonal egy kis része a villaparkon belül kanyargott és innen ment ki az erdőbe. Ezután rögtön a technikai/frissítő zónán haladtunk át.  Itt még ezúttal nem vettem fel semmit.

A technikai zóna után jön egy igen hosszú, inkább már-már maratonos emelkedő. Ezt 3an kezdtük meg vonatban, én voltam a 3as végén így tudtam kicsit utazni. Éreztem, hogy van bennem kraft de még egy kicsit ki akartam várni. Végül Bea, aki a második volt a sorban indított és elment, így gondoltam én is megyek. Ezzel én feljöttem a 4. helyre. Nagyon szuper érzés volt, hogy még csak a második versenyem és máris partiban vagyok és nem egyértelműen az utolsó.

Az emelkedő után technikás lefelé, kis csikicsukik, letörések, „pumpa pálya” szerűség, sunyi síknak tűnő de emelkedős részek jöttek, majd újból a villaparkba érkeztünk. Az első kör végén bő 20 másodperc előnnyel érkeztem a 4 helyen. Ám a házak között a nagy lendületben benéztem a pályát és eltévesztettem az egyik kanyart. Így sajnos az előnyömet el is dobtam. Fejben meg is zuhantam hirtelen és elment minden életkedvem. A frissítőben ezúttal sem vettem fel semmit, igyekeztem megint előre menni.

Itt említeném meg, hogy milyen „jófej” volt az egyik fotós, aki beszólt nekem, hogy húzzak arrébb, mert a mögöttem lévőt szeretné lefotózni.Majd pedig rinyált, hogy belógok a képbe. Mindezt verseny közben, úgy, hogy a mögöttem jövőt egyébként nem tartottam fel, csak a nagy művészt zavartam. Hát én kérek elnézést. Vissza…

Mivel az első kört megnyomtam, nem esett jól, hogy nem saját tempóban megyek. Bár végül sikerült előre jönnöm, de nem tudtam már leszakítani a kolléganőt. A harmadik körben tette rám a kereket ezerrel. A technikai zónában ezúttal kulacsot cseréltem és az emelkedő elején benyomtam egy zselét. Lehet kicsit előbb kellett volna, mert bár indítottam egy támadást és kicsit el is távolodtam de teljesen elfogytam és visszaestem az 5 helyre.

Innen saját tempóra váltottam és igyekeztem túlélni a felfeléket és minél nagyobb tempóval abszolválni a lefeléket. A zónában 4 körben kaptam savasodást csökkentő ampullát, az utolsó körre meg némi buborékmentes kólát.

IMG_9409

Verseny után még bolondozni is maradt kedv, bár a fejem megér egy misét. :D

Abszolút nem vagyok csalódott, sőt. Az elvégzett edzésmunka meghozta az eredményét és bár mégcsak második versenyem, sokkal jobban éreztem magam, mint Starjánban és már partiban is tudtam lenni a küzdelem során.  Lesz még bőven verseny a szezonban, ahol majd nem nézem be a pályát. :)

A verseny után ott maradtunk estig bandáztunk a többiekkel és részt vettünk a tészta partyn is. Köszönet érte Buzsónak. Nagyon jól éreztük magunkat, legközelebb majd ott is alszunk. Norbinak pedig köszönet a profi frissítésért verseny közben.

Másnak kitartani nehéz, nekem feladni

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto
A múlt hétvégén megkezdődött számomra is az idei mountainbike versenyszezon. Ráadásul nem is akármilyen versennyel, hanem egy UCI C2-es (világranglista pontszerző) XCO-val Salgótarjánban. Az idén ugyanis az amatőr mezőnyt hátrahagyva, az elit lányok között próbálok helyt állni.

Tavaly már indultam Salgótarjánban xco-n, de akkor fun kategóriában mentem, ami egy „butított” és rövidített futam. Szóval a nyomvonal nem volt teljesen ismeretlen. Plusz a verseny hetében lehetőségem nyílt lemenni pályát járni.  Ezúttal is külön köszönet a Cube- Csömöri csapatnak, hogy velük tarthattam.

11174867_894850943894680_4320852844007682680_n
A pályajáráson nagyon fáradt voltam és elég felemás érzésekkel tértem haza. Bár végül elhatároztam, hogy mindenképp megpróbálom a versenyt, nem voltam nyugodt. Fejben azt hiszem kicsit szétestem.

Mivel pályajárás megvolt szerdán, így csak a verseny napján utaztunk le. Hála az új stresszkezelő módszernek, amit jelenleg tanulgatok az éjszakát végre végig aludtam és ráadásul elég jól. Ugyanis iszonyat tudok izgulni és ez már negatívan hat, ha nem tudom magam kipihenni egy verseny előtt.  De ezúttal a pánik leginkább a helyszínen fogott el, de próbáltam lefoglalni magam. Féltem, hogy esetleg ki fognak nevetni, ám mindenki irtó kedves volt velem és a pálya szélén is sokan drukkoltak nekem név szerint. Külön hatalmas köszönet Magdinak a kedvességért.549444_908407825869482_2301559381391331823_n (1)

Szóval csak eljutottam végül a rajt vonalig. Ebben a szakágban beszólítás van, így nem kell verekedni, mint a maratonokon (illetve ott is van, de csak középtávon, én meg rövid távokon megyek), hogy minél jobb helyre kerülj. És nem egyszerre indul az összes korosztály, ami szintén nem mindegy.
A beszólítás a világranglista (ha az nincs magyar ranglista) pontok alapján történik, értelemszerűen minél több pontod van, annál előrébbre szólítanak. Nos nem voltmeglepetés, hogy utolsóként hívtak, mivel még sosem indultam ilyen versenyen, így pontom sem volt.

A rajtot lányos zavaromban eléggé elbénáztam, mert nem sikerült egyből becsatolni, majd miután beléptem első mozdulattal ki is rántottam a lábam a pedálból. Miután végeztem ezzel a közjátékkal megindultam én is. Szerencsére nem szakadtam le túlzottan, így az elején még a mezőnnyel mentem.

Az első kört még elég jó idővel teljesítettem és még láttam is magam előtt a lányokat, de a végére eléggé lemaradtam. A pálya egyébként 5,9 km hosszú volt és kb. 270 méter szint volt benne körönként. Az elit női mezőnynek 5 kör volt a penzum.

A második és a harmadik körben a felfelékben az életemért küzdöttem, a lefeléket viszont élveztem. Az ami a pályajáráson bizonytalanul ment vasárnapra összeállt és sikerült nyeregben abszolválni. Viszont furcsa volt számomra és az elején kicsit zavart is, hogy rengeteg néző volt a pályán és persze a technikás részeknél. Aztán túllendültem a dolgon és nem vettem róla tudomást, így körről körre jobban éreztem magam. Mármint ahhoz képest, hogy fejben nem volt minden rendben.

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto
A negyedik köröm végén viszont sajnos kiszólítottak, mert átléptem a limitidőt. A mezőny egyébként igen erős volt, a hazai elit mellett az ukrán válogatott lányai is indultak. Nem vagyok elégedett magammal, de csalódott sem. Elsőre nem rossz ez és edzek tovább keményen és előbb utóbb biztos felnövök ehhez a kategóriához. Remélem előbb. De nem bántam meg a váltást, hiszen az élet arról szól, hogy mindig fejlődni kell.

Minden jó, ha a vége jó (lenne)


Pár versenybeszámolóval el vagyok csúszva, de az utóbbi időben valahogy semmi nem akart összeállni.

A Crosskovácsis győzelem után úgy éreztem tele vagyok erővel és egyre jobb formában vagyok. A következő verseny a Csömöri C2-es (vagyis nemzetközi ranglistához pontszerző verseny az UCI kategóriáknak) xco verseny volt. Mivel C2-es így a pálya elég komolynak ígérkezett. Az amatőr kategóriáknak kijelölt nyomvonal nagyon feküdt nekem. Tudtam hogy fájni fog 1-2 része, de alapvetően nyugodt voltam.

A verseny napján eléggé izgultam, de melegítés során a lábaim jól pörögtek. A rajtot nagyon jól kaptam el, és az első, hosszú emelkedő végén már elsőként fordultam az egy nyomvonalas, kanyargós lefelére. Ám sokáig nem tartott a versenyem, mivel félpályánál kiesett a hátsó kerekem én meg elvágódtam, mint a só zsák. Szerencsére síkon történt és nem mondjuk egy gyors lefelén, így kisebb zúzódásokkal és nagy rémülettel megúsztam. Persze a versenynek itt annyi volt. Szörnyen csalódott voltam, de viszonylag gyorsan sikerült elengednem a dolgot, hogy évi egy tecnikai malőr belefér, elvégre ez részben technikai sport.

Itt még minden rendben ment

A balestem okozóját megtaláltuk és ki is cseréltük a Duna maratonig. Ez a pálya már előző évben is tetszett, mégha nem is sikerült teljesen úgy a vége, ahogy képzeltem és egy vádli görcs miatt elbuktam pár helyezést.

Idén a verseny előtt bejártuk a pályát és örömmel konstatáltam, hogy továbbra is tetszik a pálya és a technikás szakasz a végén elég simán megy tavalyhoz képest. Igaz a verseny előtti héten éreztem, hogy mintha fáradt lennék, de egy rövidített edzés után ismét jól éreztem magam.

A verseny napján minden rendben zajlott, időben kiértünk és melegítettünk majd elindultunk a rajthoz. Hát az a tömegnyomor és tülekedés, ami a rajtba való beállás előtt volt teljesen kiborított. Utálom ezt a részt, mert mindenki lökdösődik és ezen a 2 méteren akarja eldönteni az egész versenyt – egy srác pedálja beakadt a kerekembe, amit úgy elkezdett rángatni és anyázni, hogy azt hittem ott töri ki a küllőimet. Végül sikerült épségben megúszni a rajtot. Az első emelkedő szűkebb részén igaz volt egy kis dugó, de utána sikerült beállnom egy erős tempóra, amit végig sikerült tartanom.
A legjobb formámban mentem és mindent úgy sikerült abszolválnom, ahogy terveztem. Negyedik helyen értem be, így éppen lecsúsztam a dobogóról, de elégedett vagyok ezzel a versenyemmel és ez az eddigi legjobb Top maratonos helyezésem.

Ezután megkezdődött a felkészülésem az xco országos bajnokságra, amit idén Pilisvörösváron rendeztek, vagyis „hazai” pálya a csapatom szempontjából.
A pályajárás során éreztem, hogy technikás a pálya, de egy szakaszt leszámítva már elsőre ment minden. A jobban aggasztott, hogy előzésre még kevesebb hely volt, mint a csömörin.

Bár a fáradtság – főként mentálisan – ami az 5 hónapnyi versenyzés után kezdett kijönni rajtam nyugtalanított, de nem volt időm ezen aggódni ugyanis a technikai probléma megint beütött. A bringám első telója elromlott és 2 nappal a verseny előtt még azt sem tudtam, hogy akkor most mivel fogok menni.

Végül kisebb cécó után Norbi bringájából átvarázsoltuk a telót az enyémbe és bár nem votl teljesen jó bele végül, az is megoldódott.

Akárhogy is igyekeztem, a verseny napján fejben egy nagy káosz voltam. Végül a rajtban állva egészen sikerült rákoncentrálnom a feladatra. A sípszó elhangzása után neki is indultam ezerrel és felvezető körről már elsőként jöttem le, de utána az első hosszú, egynyomos felfelén jött a feketeleves.

Ugyanis ezen a nehezen előzhető pályán a felnőtt amatőröket az U13-as korosztállyal rajtoltatták együtt. Speciel nem értem, ezt hogy sikerült kitalálni, hiszen az erőkülönbségek nagyon nagyok. Már a felvezető körön felértem a kicsikre és ahogy próbáltam őket kerülgetni sokszor kizökkentett a ritmusból és volt ahol fel is tartottak. Biztos velem van a baj, de én nem akartam üvöltözni a kicsikkel, hogy húzzanak előlem és főleg nem mertem fellökni őket. Egy kislány ígyis elkezdett sírni, mikor megelőztem, hogy „most miéért”, pedig hozzá sem értem. Felnőttekkel más a helyzet, ott tudok erélyes lenni, de nem vállalom, hogy sérülést okozzak egy gyereknek mert felborul miattam. Szóval ezen a szakaszom megelőztek és mivel 3 gyerek is volt előttem a 2 körös versenyen behozhatatlan hátrányra tettem szert, ráadásul a második körben ugyanúgy feltartottak és nemcsak felfelé de lefelé is. Csalódott vagyok, hogy ilyenen múlt és nem az erőnlétemen, de a pálya és a körülmények mindenkinek ugyanazok voltak és én úgy döntöttem nem kockázatotok annyit, más meg másképp. De azért az országos bajnokság 2. hely meglett.
Ennyi, de ebből is tanultam és új célokat tűztem ki.

Most lesz egy kis pihenőm, ami már bőven rám fér, aztán augusztusban jöhetnek a további versenyek.

 

 

Salgótarján xco és a tuti reggeli


A salgótarjáni xco verseny előtt volt szerencsém kilátogatni a pályára, hogy ne érjen váratlanul a verseny napján. Igen komoly volt a társaság, lényegében a kocsiban (6an mentünk a kisbuszban) mindenki komoly eredményekkel rendelkezett. Mikor megláttam kikkel is megyek, kicsit meg is szeppentem.

A pálya aznap száraz volt és úgy éreztem, hogy fekszik nekem. Még az elit pálya nyomvonalán is végig tudtam menni és egy kis gyakorlással a számomra elég „rémisztő” patak átkelés is ment. Bár amikor vagy 5-6an nézték a pálya széléről, hogy próbálom abszolválni, nem voltam túl boldog a gondolattól, hogy esetleg a patakban kötök ki mindenki előtt. De inkább a gyakorlás során, mint a versenyen. Bár utólag a versenyen, mind1 lett volna, mert a sártól úgyse látszott volna, hogy extrába meg is fürödtem. :) Na a lényeg, hogy a patakban pancsolás kimaradt.

Ezek tükrében egész nyugodtan vártam a verseny napját, bár azon a héten konkréten végig szakadt az eső, talán egy napot leszámítva. De ugye a remény hal meg utoljára, így meggyőztem magam, hogy a tarjáni pálya messze van, lehet ott nem is esik. Szombat délutánra eme téveszméim teljesen szertefoszlottak. A pálya saras volt, nem is kicsit, nagyon…

A sár ellenére azért élveztem. :)

Meg kell mondjam nem éreztem kitörő örömöt, mert szárazon iszonyat jól ment a kijelölt nyomvonal, ám ugyanez nem mondható el nedves körülmények között. Egy kört „korcsolyáztam” a pályán, majd elmentünk a szállásunkra. A társaság jó fej volt, így végül teljesen ellazultam és nem is idegeskedtem a másnapi verseny miatt. Még az alvás is egész jól ment. No de másnap reggel garantáltan bepótoltam minden stresszt. Kérdezték is a srácok, hogy mi van csak nem izgulok, mert érdekes színem van. :) Az vigasztalt csak, hogy előző nap éreztem, a lábaim elég jó formában vannak, és a pálya mindenkinek ugyanaz a szívás.

Mivel a kaja nem nagyon csúszott az izgulás miatt (mint általában), így kipróbáltam azt, hogy csak annyit eszek amennyitől nincs hányingerem (pár db keksz) a többit pedig izotóniás ital elkortyolgatásával intézem (eddig zselékkel próbálkoztam, de nem igen ízlenek). A versenyig meg is ittam egy kulccsal és egy kulacsot vittem a futamra. A módszer bevált, nem voltam éhes és energiám is volt.

Egyébként a “reggelizős” adagban csak izotóniás por volt, viszont a verseny kulcsba kevertem még BCAA italport is, hogy védjem az izmaimat a leépüléstől az intenzív terhelés során. Bár ez nem testépítés, én azért nagyon odafigyelek a táplálékkiegészítőkre és szerintem sokat számít.

A bemelegítés ezúttal nem sikerült olyan fényesen, mert az utolsó 15 percet szereléssel töltöttük. Jó ez a többes szám barokkos túlzás. Norbi szerelt én meg stresszeltem, hogy időben kész legyünk. Történt ugyanis, hogy összefutottunk a PCCC-s különítménnyel – akikkel ugye előzőleg voltam pályát járni – akik aznap jöttek csak le és Dina tesók felajánlottak egy sárgumit nekem a versenyre. Utólag is köszönöm, nagy segítség volt. Szóval gyors külső csere és már rohantam is a beszólításra.

Bemelegítés során még láttam egy ellenfelem, de sajnos alig fél órával később már nem állt be a rajtba, így egyedül maradtam a fiúkkal. Nem voltam túl boldog, egyedül nem olyan izgi a verseny. Ráadásul még a rajtot sem kaptam el jól, mert előttem és mellettem is bealudtak, így az eleje már rég elhúzott mire megmozdultam. De azért igyekeztem tartani magam legalább az utolsó kétharmadban. A hosszú tolós emelkedőig (olyan sár volt, hogy még az elit mezőny is tolta a 2 órával későbbi futamon) illetve az onnan induló single trackig. Történt ugyanis, hogy az egyetlen tüskés bokorral nagyon szimpatizáltunk egymással, így mire elengedett mindenki rég elment. Na ekkor háromnegyed körig egyedül mentem, de szerencsére a második körben a tolós emelkedőhöz érve felértem a férfi mezőny hátuljára. Utána őket üldözgettem és végül a célban még egy sprintet és egy előzést is sikerült összehoznom. Nem mondhatom, hogy lazsáltam a pályán, mert az idei max pulzus rekordomat is megdöntöttem.

Egyébként szerintem sokat tanultam a pályán és a minimális saras rutinomhoz képest (eddig egy saras versenyt mentem, azt is tavaly) jól mentem. Meg azért élveztem is.

Egyébként ez a verseny nagyon jó szervezésű volt, talán az egyik legjobb az eddigiek közül. Nagyon szép ajándékcsomagot kaptam, gravírozott érmet és a verseny utáni tészta is finom volt (sőt még választani is lehetett többféle közül – grízes, mákos, bolognai, sajtos-tejfölös, ha jól emlékszem ezek voltak.).
Jöhet a következő kihívás!

Pétfürdő xco élménybeszámoló


Már többször neki akartam állni a beszámolónak a pétfürdői xco versenyről, de nem igazán tudtam hogy kezdjek neki, mert az első hely ellenére nem igazán maradt meg jó élménynek. Távol álljon tőlem a rinyálás, de ez nem egy olyan beszámoló lesz, hogy edzettem, nyertem és csillámpónikkal kergetőztem a mezőn. :)

Valójában a verseny napjára eléggé szétestem fejben, ami az azt megelőző sok nyűglődésnek köszönhető. Először is a pályajárás során már a verseny előtt kb 2-3 héttel láttam, hogy ez egy igen kemény pálya lesz és izgultam, mert még sosem indultam xco versenyen.

A xco a hegyikerékpározás olimpiai szakága, ami egy 4-6 km hosszú pályán zajlik és adott számú kört kell menni rajta. Jóval technikásabb és intenzívebb, mint egy maraton. Sokszor vannak a pályán épített akadályok is, mint pl sziklakert, ugrató, lépcső stb.

Szóval tudtam, hogy a pálya kemény lesz, de szerencsére csak egy rész volt, amitől kifejezetten tartottam, és fejben ezerszer lejátszottam, hogyan is kellene abszolválni. Amellett, hogy a pályán stresszeltem, kiderült az is, hogy a verseny napján Norbinak dolgoznia kell, így fuvart kell kerítenem. Hát ez sem ment könnyen, mert sem a B, sem a C de még a D verzió se működött. Végül Timi, az egyik drága tanítványom felajánlotta, hogy elvisz – örök hálám érte.
Oké fuvar letudva, de eddig még sosem versenyeztem Norbi nélkül, aki nagy lelkitámaszom a versenyek előtt és persze ő a technikai supportom is. Én még egy lánc visszarakással is bénázok, egyetlen dolog, amit biztosan meg tudok csinálni, az a keréknyomás beállítása – bár erre a versenyre pont nem sikerült a tökéletes keménységet belőni. Tehát ez sem nyugtatott meg túlzottan.
És végül de nem utolsó sorban szó szerint a rajt előtti utolsó pillanatig változott az, hogy az amatőr kategóriának hány kört kell mennie. Először volt 1 kör majd 4 majd 3 és végül a rajtban állva mondták, hogy akkor legyen inkább 2. De ne siessünk ennyire előre.

A nehézségek tetőzéseként – nem igen tudom minek köszönhetően – a verseny előtti napon, mikor lementem kicsit átmozgatni a lábaimat éreztem, hogy itt bizony baj lesz, mert baromira nem pörögnek, nehezek és savasodnak. Úgyhogy a nap további részében próbáltam magam összevakarni, nyújtottam, masszíroztam és ragasztottam még acu tapet is ragasztottam a lábamra.

Másnap reggel, mikor felkeltem éreztem, hogy még mindig nem 100%-os a lábam. Így az előzmények tükrében konkrétan a sírás kerülgetett, de össze kellett magam szednem. Így elkezdtem készülődni és szépen bekevertem az új Sponseres szerzeményeimet és kiszámoltam mit, mikor kell majd meginnom. ( Azt persze mondanom sem kell, hogy a verseny előtti napon még az isotoniás cuccaim sem voltak meg, mert kavarodás volt a rendelésemmel.)

Az odaút viszonylag eseménytelenül telt leszámítva azt, hogy az autópályán eldumáltuk az időt és túlmentünk a lejárón. :) De még így is bőven időben értünk oda.
Nevezés után jöhetett egy gyors tekerés, hogy csekkoljam minden oké-e a bringámmal vagy kerítenem kell egy jótét lelket, aki segít nekem a szervízelésben. Szerencsére ezúttal minden rendben volt és úgy éreztem egy alapos bemelegítéssel a lábaim is terhelhető állapotban lesznek.

A rajtot végül fél órával előrébb hozták, de szerencsére nagyjából időben szóltak (egy órával előtte) és őszintén szólva, az idegeimnek csak jót tett, hogy nem kellett még tovább várnom. Szörnyen izgultam, így eldöntöttem nem agyalok többet a versenyen, hanem részfeladatokra koncentrálok pl. meginni az izot, megenni a banánt, elmenni melegíteni stbstb.

40 percnyi bemelegítés után már be is tudtam állni a beszólítási zónához. Hatalmas pluszpont az xco versenyeknek, hogy nincs bunyó a rajtban, mint a maratonokon, hanem mindenkit beszólítanak egyesével. Nálunk nem tudom mi döntött a beszólítási rendben, de a licenszes versenyzőknél a ranglistán elfoglalt helyük számít. Miután beszólítottak elkezdett terjedni a hír, hogy 3 helyett 2 kör lesz és végül be is mondták a hangosba. Hát jobb későn, mint soha…

No, a rajt procedúra sem volt jobb, mert mindenki vígan beszélgetett, mikor előzetes figyelmeztetés nélkül megszólalt a síp…Szerencsére egy hosszú egyenessel indult a pálya, ahol bőven lehetett helyezkedni. Közben pedig hirtelen bevillant, amit egyszer Lacitól hallottam – „úgy rajtolj, mintha anyádnak vinnél vért”. :) Úgyhogy ebben a szellemben közlekedtem az első emelkedőig, ahova a kategóriám beli csajok közül már elsőnek érkeztem meg és sikerült a verseny végéig elöl is maradnom. A futam kemény volt, de nem ért meglepetésként, hála a pályajárásnak tudtam mire számíthatok. Sajnos a gumijaim kicsit keménynek bizonyultak (eddig egy másik típussal mentem, de már ezt is kitapasztaltam legalább) és eléggé korcsolyáztam. Illetve kormányt nem sok helyen tudtam elengedni a pálya adottságainak (vagy az enyémeknek :) )köszönhetően, hogy inni tudjak így kb két húzásra ürítettem ki a kulacsomat. Nem mondom, a végén elég szomjas voltam. 😀

Végül 5 perces előnnyel értem be az első helyen, aminek nagyon örülök, de azért még bőven van hova fejlődnöm. De ez csak a szezon eleje, lesz ez még sokkal jobb is. Amit az egésszel mondani akartam, hogy abból kell mindig kihozni a legtöbbet, ami éppen adott és sosem szabad feladni. És ez nem üres szöveg, én tényleg így gondolom és igyekszem mindig e szerint cselekedni.