Magamról ★ web: zelenij.hu, trxedzo.hu ★ e-mail: linda@zelenij.hu ★ facebook: facebook.com/edzesrefel

Salgótarján xco és a tuti reggeli


A salgótarjáni xco verseny előtt volt szerencsém kilátogatni a pályára, hogy ne érjen váratlanul a verseny napján. Igen komoly volt a társaság, lényegében a kocsiban (6an mentünk a kisbuszban) mindenki komoly eredményekkel rendelkezett. Mikor megláttam kikkel is megyek, kicsit meg is szeppentem.

A pálya aznap száraz volt és úgy éreztem, hogy fekszik nekem. Még az elit pálya nyomvonalán is végig tudtam menni és egy kis gyakorlással a számomra elég „rémisztő” patak átkelés is ment. Bár amikor vagy 5-6an nézték a pálya széléről, hogy próbálom abszolválni, nem voltam túl boldog a gondolattól, hogy esetleg a patakban kötök ki mindenki előtt. De inkább a gyakorlás során, mint a versenyen. Bár utólag a versenyen, mind1 lett volna, mert a sártól úgyse látszott volna, hogy extrába meg is fürödtem. 🙂 Na a lényeg, hogy a patakban pancsolás kimaradt.

Ezek tükrében egész nyugodtan vártam a verseny napját, bár azon a héten konkréten végig szakadt az eső, talán egy napot leszámítva. De ugye a remény hal meg utoljára, így meggyőztem magam, hogy a tarjáni pálya messze van, lehet ott nem is esik. Szombat délutánra eme téveszméim teljesen szertefoszlottak. A pálya saras volt, nem is kicsit, nagyon…

A sár ellenére azért élveztem. 🙂

Meg kell mondjam nem éreztem kitörő örömöt, mert szárazon iszonyat jól ment a kijelölt nyomvonal, ám ugyanez nem mondható el nedves körülmények között. Egy kört „korcsolyáztam” a pályán, majd elmentünk a szállásunkra. A társaság jó fej volt, így végül teljesen ellazultam és nem is idegeskedtem a másnapi verseny miatt. Még az alvás is egész jól ment. No de másnap reggel garantáltan bepótoltam minden stresszt. Kérdezték is a srácok, hogy mi van csak nem izgulok, mert érdekes színem van. 🙂 Az vigasztalt csak, hogy előző nap éreztem, a lábaim elég jó formában vannak, és a pálya mindenkinek ugyanaz a szívás.

Mivel a kaja nem nagyon csúszott az izgulás miatt (mint általában), így kipróbáltam azt, hogy csak annyit eszek amennyitől nincs hányingerem (pár db keksz) a többit pedig izotóniás ital elkortyolgatásával intézem (eddig zselékkel próbálkoztam, de nem igen ízlenek). A versenyig meg is ittam egy kulccsal és egy kulacsot vittem a futamra. A módszer bevált, nem voltam éhes és energiám is volt.

Egyébként a “reggelizős” adagban csak izotóniás por volt, viszont a verseny kulcsba kevertem még BCAA italport is, hogy védjem az izmaimat a leépüléstől az intenzív terhelés során. Bár ez nem testépítés, én azért nagyon odafigyelek a táplálékkiegészítőkre és szerintem sokat számít.

A bemelegítés ezúttal nem sikerült olyan fényesen, mert az utolsó 15 percet szereléssel töltöttük. Jó ez a többes szám barokkos túlzás. Norbi szerelt én meg stresszeltem, hogy időben kész legyünk. Történt ugyanis, hogy összefutottunk a PCCC-s különítménnyel – akikkel ugye előzőleg voltam pályát járni – akik aznap jöttek csak le és Dina tesók felajánlottak egy sárgumit nekem a versenyre. Utólag is köszönöm, nagy segítség volt. Szóval gyors külső csere és már rohantam is a beszólításra.

Bemelegítés során még láttam egy ellenfelem, de sajnos alig fél órával később már nem állt be a rajtba, így egyedül maradtam a fiúkkal. Nem voltam túl boldog, egyedül nem olyan izgi a verseny. Ráadásul még a rajtot sem kaptam el jól, mert előttem és mellettem is bealudtak, így az eleje már rég elhúzott mire megmozdultam. De azért igyekeztem tartani magam legalább az utolsó kétharmadban. A hosszú tolós emelkedőig (olyan sár volt, hogy még az elit mezőny is tolta a 2 órával későbbi futamon) illetve az onnan induló single trackig. Történt ugyanis, hogy az egyetlen tüskés bokorral nagyon szimpatizáltunk egymással, így mire elengedett mindenki rég elment. Na ekkor háromnegyed körig egyedül mentem, de szerencsére a második körben a tolós emelkedőhöz érve felértem a férfi mezőny hátuljára. Utána őket üldözgettem és végül a célban még egy sprintet és egy előzést is sikerült összehoznom. Nem mondhatom, hogy lazsáltam a pályán, mert az idei max pulzus rekordomat is megdöntöttem.

Egyébként szerintem sokat tanultam a pályán és a minimális saras rutinomhoz képest (eddig egy saras versenyt mentem, azt is tavaly) jól mentem. Meg azért élveztem is.

Egyébként ez a verseny nagyon jó szervezésű volt, talán az egyik legjobb az eddigiek közül. Nagyon szép ajándékcsomagot kaptam, gravírozott érmet és a verseny utáni tészta is finom volt (sőt még választani is lehetett többféle közül – grízes, mákos, bolognai, sajtos-tejfölös, ha jól emlékszem ezek voltak.).
Jöhet a következő kihívás!

Pétfürdő xco élménybeszámoló


Már többször neki akartam állni a beszámolónak a pétfürdői xco versenyről, de nem igazán tudtam hogy kezdjek neki, mert az első hely ellenére nem igazán maradt meg jó élménynek. Távol álljon tőlem a rinyálás, de ez nem egy olyan beszámoló lesz, hogy edzettem, nyertem és csillámpónikkal kergetőztem a mezőn. 🙂

Valójában a verseny napjára eléggé szétestem fejben, ami az azt megelőző sok nyűglődésnek köszönhető. Először is a pályajárás során már a verseny előtt kb 2-3 héttel láttam, hogy ez egy igen kemény pálya lesz és izgultam, mert még sosem indultam xco versenyen.

A xco a hegyikerékpározás olimpiai szakága, ami egy 4-6 km hosszú pályán zajlik és adott számú kört kell menni rajta. Jóval technikásabb és intenzívebb, mint egy maraton. Sokszor vannak a pályán épített akadályok is, mint pl sziklakert, ugrató, lépcső stb.

Szóval tudtam, hogy a pálya kemény lesz, de szerencsére csak egy rész volt, amitől kifejezetten tartottam, és fejben ezerszer lejátszottam, hogyan is kellene abszolválni. Amellett, hogy a pályán stresszeltem, kiderült az is, hogy a verseny napján Norbinak dolgoznia kell, így fuvart kell kerítenem. Hát ez sem ment könnyen, mert sem a B, sem a C de még a D verzió se működött. Végül Timi, az egyik drága tanítványom felajánlotta, hogy elvisz – örök hálám érte.
Oké fuvar letudva, de eddig még sosem versenyeztem Norbi nélkül, aki nagy lelkitámaszom a versenyek előtt és persze ő a technikai supportom is. Én még egy lánc visszarakással is bénázok, egyetlen dolog, amit biztosan meg tudok csinálni, az a keréknyomás beállítása – bár erre a versenyre pont nem sikerült a tökéletes keménységet belőni. Tehát ez sem nyugtatott meg túlzottan.
És végül de nem utolsó sorban szó szerint a rajt előtti utolsó pillanatig változott az, hogy az amatőr kategóriának hány kört kell mennie. Először volt 1 kör majd 4 majd 3 és végül a rajtban állva mondták, hogy akkor legyen inkább 2. De ne siessünk ennyire előre.

A nehézségek tetőzéseként – nem igen tudom minek köszönhetően – a verseny előtti napon, mikor lementem kicsit átmozgatni a lábaimat éreztem, hogy itt bizony baj lesz, mert baromira nem pörögnek, nehezek és savasodnak. Úgyhogy a nap további részében próbáltam magam összevakarni, nyújtottam, masszíroztam és ragasztottam még acu tapet is ragasztottam a lábamra.

Másnap reggel, mikor felkeltem éreztem, hogy még mindig nem 100%-os a lábam. Így az előzmények tükrében konkrétan a sírás kerülgetett, de össze kellett magam szednem. Így elkezdtem készülődni és szépen bekevertem az új Sponseres szerzeményeimet és kiszámoltam mit, mikor kell majd meginnom. ( Azt persze mondanom sem kell, hogy a verseny előtti napon még az isotoniás cuccaim sem voltak meg, mert kavarodás volt a rendelésemmel.)

Az odaút viszonylag eseménytelenül telt leszámítva azt, hogy az autópályán eldumáltuk az időt és túlmentünk a lejárón. 🙂 De még így is bőven időben értünk oda.
Nevezés után jöhetett egy gyors tekerés, hogy csekkoljam minden oké-e a bringámmal vagy kerítenem kell egy jótét lelket, aki segít nekem a szervízelésben. Szerencsére ezúttal minden rendben volt és úgy éreztem egy alapos bemelegítéssel a lábaim is terhelhető állapotban lesznek.

A rajtot végül fél órával előrébb hozták, de szerencsére nagyjából időben szóltak (egy órával előtte) és őszintén szólva, az idegeimnek csak jót tett, hogy nem kellett még tovább várnom. Szörnyen izgultam, így eldöntöttem nem agyalok többet a versenyen, hanem részfeladatokra koncentrálok pl. meginni az izot, megenni a banánt, elmenni melegíteni stbstb.

40 percnyi bemelegítés után már be is tudtam állni a beszólítási zónához. Hatalmas pluszpont az xco versenyeknek, hogy nincs bunyó a rajtban, mint a maratonokon, hanem mindenkit beszólítanak egyesével. Nálunk nem tudom mi döntött a beszólítási rendben, de a licenszes versenyzőknél a ranglistán elfoglalt helyük számít. Miután beszólítottak elkezdett terjedni a hír, hogy 3 helyett 2 kör lesz és végül be is mondták a hangosba. Hát jobb későn, mint soha…

No, a rajt procedúra sem volt jobb, mert mindenki vígan beszélgetett, mikor előzetes figyelmeztetés nélkül megszólalt a síp…Szerencsére egy hosszú egyenessel indult a pálya, ahol bőven lehetett helyezkedni. Közben pedig hirtelen bevillant, amit egyszer Lacitól hallottam – „úgy rajtolj, mintha anyádnak vinnél vért”. 🙂 Úgyhogy ebben a szellemben közlekedtem az első emelkedőig, ahova a kategóriám beli csajok közül már elsőnek érkeztem meg és sikerült a verseny végéig elöl is maradnom. A futam kemény volt, de nem ért meglepetésként, hála a pályajárásnak tudtam mire számíthatok. Sajnos a gumijaim kicsit keménynek bizonyultak (eddig egy másik típussal mentem, de már ezt is kitapasztaltam legalább) és eléggé korcsolyáztam. Illetve kormányt nem sok helyen tudtam elengedni a pálya adottságainak (vagy az enyémeknek 🙂 )köszönhetően, hogy inni tudjak így kb két húzásra ürítettem ki a kulacsomat. Nem mondom, a végén elég szomjas voltam. 😀

Végül 5 perces előnnyel értem be az első helyen, aminek nagyon örülök, de azért még bőven van hova fejlődnöm. De ez csak a szezon eleje, lesz ez még sokkal jobb is. Amit az egésszel mondani akartam, hogy abból kell mindig kihozni a legtöbbet, ami éppen adott és sosem szabad feladni. És ez nem üres szöveg, én tényleg így gondolom és igyekszem mindig e szerint cselekedni.

TRX mindenkinek – bizonyíték nem ígéret!

Kézenállás TRX-szel – jutalom feladat az edzés végén. 😀

A súlyzós edzések mellett egyre nagyobb teret hódít magának a funkcionális edzés, amit ugyan sokan támadnak, de ennek az az egyszerű oka, hogy nem a helyén kezelik ezt az edzéstípust. Nem kell választani a súlyzós és a TRX között.
Alapesetben én is súlyzós edzéssel kombinálva használom az óráimon, mert minél változatosabb a terhelés annál jobb. Ám, ha olyan sportlóról van szó, ahol nincs szükség felesleges izomzatra (ugyanis az is felesleges súly, amit cipelni kell) és alapozó, állóképességi, erőfejlesztő edzésről van szó, ott a TRX tökéletesen megállja a helyét önmagában is.
A TRX saját alapozó edzéseimben betöltött szerepéről és tapasztalataimról már meséltem, most négy – különböző célokkal – nálam edző vendégem tapasztalatát szeretném megosztani veletek, hogy bebizonyítsam a hobbi sportolótól a profi szintig mindenki megtalálja a maga számítását. Sőt az is kiderül, hogy nemcsak fizikailag de szellemileg is segít felkészülni.

“Miért volt jó a TRX? Először is élveztem, mert jó volt az edző! 🙂 ami szerintem nem utolsó. Másrészt kemény és változatos gyakorlatokat talált ki a Linda, nem volt unalmas. ezenkívül rengeteget fejlődtek a törzs és kar izmaim, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy terepen nagy sebességnél is biztosan meg tudjam tartani a kerékpárt és minden technikai akadályt magabiztosan abszolválni tudjak. Én alapjáraton nem kedvelem a benti terem sportokat és a kondi edzéseket sem, de ide szívesen jártam és ha nem is mindig kellemesen, sokszor kellemetlenül (főleg másnap 🙂 ), de elfáradtam. 🙂 a hatását pedig már most érzem a kinti edzéseken és versenyeken, ez a jövőben is biztos pont lesz az edzéstervben, ez 100%!” – Benkó Barbara hegyikerékpáros olimpikon

Szilvi és Tomi TRX-ezik

“2013 őszén kezdtünk el együtt dolgozni Lindával, mivel kerékpáros alapozó időszakunk egyik elemének a TRX-et választottunk. Mivel ő is kerékpározik, így nem volt szükséges elmagyarázni neki, hogy mik is a „gyenge pontjaink”. Több éven keresztül a kettlebellel történt a téli erősítés, annak is megvan az előnye, de sajnos a tapasztalat azt mutatta, hogy a túl merevvé tette a mozgást, ami sajnos a terepkerékpár esetében nem éppen előnyös. TRX ennél jóval rugalmasabb és sok egyensúlyérzéket igényel, ami nekünk csak hasznunkra vált. Gyakorlatok szinte végelláthatatlan változatai és kombinációi miatt szinte nem is lehet megunni az edzéseket, minden izmot nagyon keményen átmozgatnak (hasizom a legkegyetlenebb) és emellett Linda által kitalált „pihentető gyakorlatok” (motorzás, plank, kézenállás trx-el, fittball labdás egyensúlygyakorlat) még jobban feldobták az órákat. A gyakorlatok között sok nyújtas is van, ami nagyon hasznos az izomzat regeneráció es hajlékonyság/rugalmasság szempontjából.

TRX edzések előtt 2-3 szabályos fekvőtámaszt is alig bírtunk megcsinálni, mivel vállban nem éppen erős egy kerékpáros, pár hét kemény edzés nagyon látványos fejlődést értünk el a fekvőtámasz témában (is).

Fontos megemlíteni, hogy Linda minden mozdultunkat árgus szemmel figyelte, nehogy valamit rosszul csináljunk, mert azzal inkább ártunk magunknak, mint használunk. Nagy tapasztalat és tudás van a háta mögött, így nyugodt szívvel rá mertünk bízni magunkat. Edzés mellett táplálkozással kapcsolatos kérdéseket is meg tudtunk vitatni vele.

Bátran merjünk ajánlani akár futó, akár kerékpáros edzés kiegészítőjeként.

Amellett hogy egy nagyon jó sporttal sikerült megismerkednünk, Linda személyében egy nagyon jófej, és értékes embert ismertünk meg, tehát  2 in 1! Summa Summarum: „TRX edzésre fel!” – Cséri Szilvia és Káldi Tamás hegyikerékpár versenyzők

Móni TRX-ezik. 🙂

Nekem a TRX nem csak abban segített, hogy a túrákat gyorsabban teljesítsem, hanem a koncentráló képességemet is fejlesztette, hogy a túrákon fejben is „ott” legyek. TRX fejleszti az állóképességem, mindenemet átmozgatja, megdolgoztatja és szépen formálja a testem. – Németh Móni teljesítménytúrázó

Első verseny, első hely


Március 9-én megkezdődött számomra az idei kerékpáros versenyszezon a Toyota-Trek kupa formájában. Ám ez a verseny más szempontból is első volt nekem. Ugyanis ez volt az első cyclocross versenyem is. Eddig ugyanis csak mtb maratonokon indultam, ez pedig teljesen más típusú verseny.

Először is ez egy rövidebb pálya, ahol időre kell menni minél több kört – tehát rövidebb ám sokkal intenzívebb egy maratonnál. A pályán különféle természetes és épített akadályok vannak pl. farönkök, kidőlt villanyoszlop, árok stb. Így ahol nem lehet nyeregben abszolválni az akadályt ott gyors le-fel szállás kíséretében kell átemelni a rajta bringát. No ez az, ami nekem még nem megy olyan flottul, mivel eddig nem csináltam ilyet és bénázással értékes időt lehet veszíteni.

Emiatt eléggé izgultam is a versenyt megelőző napon, még ha csak edzőversenynek is szántam és nem vártam semmilyen eredményt.

És ezt nem álszerénységből mondom. Azért nem vártam eredményt, mivel eddig lényegében egyedül edzettem, így nem tudom/tudtam, hogy az ellenfeleim mennyit edzettek és milyen formában vannak ebben a viszonylag korai időpontban. És nyilván azt sem tudtam valójában mennyit sikerült nekem fejlődnöm.

Na szóval, a versenyt megelőző napon kimentünk Monorra pályát járni, hogy legyen némi elképzelésünk mi vár ránk másnap. Ez annyira jól sikerült, hogy teljesen elkapott a versenyszellem és egész este azon agyaltam, hogyan kompenzáljam az esetleges le-fel szállással elvesztett időt. Ugyanis a pálya elég technikás volt és több alkalommal is szükség volt erre.

A verseny napján minden flottul ment. Időben értünk ki, volt idő bemelegíteni és még a rajtba is időben álltam be és elég jó helyről sikerült startolni. Az első kanyarnál a lányok közül elsőnek fordultam, ám a következő kanyarban bénáztak előttem, így a másik íven két lány is elment mellettem. Mivel a mi rajtunk volt a legnépesebb és előzni sem mindenhol lehetett eltartott egy ideig mire sikerült visszaszereznem a pozíciómat (kb 1 kör),  de onnantól folyamatosan növelni tudtam az előnyömet, amit meg is tartottam a verseny végéig.

Külön köszöntet szeretnék mondani mindenkinek, aki a verseny előtt biztatott és bízott bennem, illetve akik a pálya mellől hangosan szurkoltak nekem.

Nagyon örülök ennek a győzelemnek, jó kis lendületet adott a további felkészüléshez. Persze ebből nem vonhatok le messze menő következtetéseket, hiszen nem minden ellenfelem volt ott a versenyen. De annyi biztos, hogy jó úton vagyok és magamhoz képest elég jól fejlődtem, ám azért látom a hiányosságaimat is. Egy biztos, izgalmas lesz ez a szezon.

TRX szerepe az alapozó edzésekben

Hármashatár hegy

Mióta novemberben elkezdtem a felkészülést a 2014-es moutain bike versenyszezonra nem igen írtam beszámolót az edzéseimről, így most itt az ideje ezt pótolnom.

Az előzetes tervekhez képest, amit az évértékelőben írtam, kicsit módosult az edzésterv. Az úszás kimaradt a programból. Ugyanis mindig elhatároztam, hogy akkor ma megyek úszni és végül mégsem vitt rá a lélek. Be kell látnom nem vagyok egy vízitündér, ezerszer inkább bármi más, mint úszás. Tehát végül úgy döntöttem egy óra vergődés az uszodában biztos nem ér annyit, mint más, amit szívesen csinálok.

Ami kifejezetten újdonság idén az a TRX, mert eddig a saját edzéseimben nem használtam rendszeresen. A fő célom az volt, hogy megerősítsem a core izmaimat ( has-, hát-, mélyhát- izmok) és fejlesszem az egyensúlyom, persze az állóképesség és a robbanékonyság mellett. Ugyanis bringázásnál folyamatosan szükség van az egyensúly érzékre, pláne terepen és arról nem beszélve, hogy lejtőzésnél, emelkedőknél, de még a kanyarodásnál is nagy szerep jut a core izmoknak.

TRX edzés Barbival – más képem nemigen van, edzés közben ritkán fotózom magam. 🙂

November óta heti 1x 60 percet TRX-eztem . Köredzésben szoktam csinálni – 6 gyakorlat egymás után 4 körben. A felépítés általában a következő:
– 3 gyakorlat lábra
– 2 gyakorlat felső testre (1 váll és 1 hát)
– 1 has

Bár ez a definíció kicsit csalóka, hiszen minden TRX gyakorlatnál dolgozik kisebb-nagyobb mértékben a has és hát – helyes kivitelezés esetén-, még a guggolásnál is.

Fokozatosan építettem fel az egyszerűbb feladatoktól indulva, a nehezebb, speciális gyakorlatok felé haladva. Egy biztos: már most- bő 2 hónap alatt- érzem a hatást (ezt Barbi is megerősítette a maga részéről). Mind a nehezebb gyakorlatok végzése, mind bringázás során. Például simán megy a pistol sqat (egylábas guggolás) már a TRX fogása nélkül is.

Annyira belelendültem, hogy elkezdtem kísérletezni extra nehezítésekkel is – TRX és fitlabda egy gyakorlatban. 🙂

Remélem a többiek is ezt fogják érezni – 4 bringásnak is tartok TRX edzéseket a hazai élmezőnyből. Nagyjából 1 hónapja dolgozom velük (kivéve Barbit, vele november óta edzek) és mindenki szereti és teljesen készen van edzés végére. 🙂
Ékes bizonyíték ez arra, amit eddig is mondtam, hogy a TRX nemcsak kezdőknek, de profi sportlóknak is tartogat kihívásokat.

Szezonértékelés

Véget ért az első teljes mountainbike versenyszezonom (tavaly ősszel csak 1 versenyen indultam), amit május 1-én kezdtem a Buda maratonon és október 12-én zártam a balatonfűzfői versenyen.  Úgy indultam neki az idénynek, hogy tapasztalatszerzés a lényeg – hogy megismerjem magamat, a különféle versenyeket és pályákat – illetve az se lenne rossz ha a top10 meglenne.

Buda maraton kaptató

A kitűzött célokat viszont bőven túlszárnyaltam. A legnagyobb sorozatban – a Top maraton – összetett 5. helyen végeztem. A Nyugat maraton széria első állomásán két 2. hellyel zártam (korcsoportos és abszolút), az utolsó állomáson pedig megnyertem a korcsoportomat, így a széria összetett 2. helyén zártam.

Sikeres szezonzárás.

Voltak ugyan mély pontok a szezon során – pl. csukló sérülés, 3 hét betegség az utolsó verseny előtt – de ezeknek köszönhetően megtanultam az egyik legfontosabb dolgot: abból kell kihozni a legtöbbet ami van. Az önsajnálat és kesergés nem visz előre, valamint a negatív hangokat, embereket ki kell zárni.

(Jó)Arcok 🙂

Mielőtt rátérnék a jövőt illető célokra szeretnék köszönetet is mondani, mert nagyon sokan segítettek nekem. Először is köszönet a férjemnek, Norbinak, hogy mellettem állt és segített, amiben tudott. Benkó Lacinak is köszönet a szuper bringa szervízelésekért és hogy részt vehettem a PCCC-s edzéseken. Köszönet Tóth Gábornak a közös tekerésekért és biztatásért. Illetve köszönet Havasi Noéminek szintén a közös edzésekért és a BringaBandának a szilvásváradi segítséget. Valamint extra special thanks a „francia-magyar” netes edzőtársamnak és barátnőmnek Babits Krisztinek, akivel tél óta motiváltuk egymást az edzésekben és versenyekben. Továbbá köszönöm mindenkinek aki gondolt rám, drukkolt és mindig érdeklődött felőlem.

Norbival

Tehát mik is a tervek 2014-re? Azt határozottan tudom, hogy mely versenyeken szeretnék és melyeken nem szeretnék indulni. A szezon kezdést ismét a Buda maratonnal tervezem.  A Top matarton -és a Nyugat maraton sorozat valamint a Crosskovácsi szintén elég biztos pontnak tűnik. Az elsődleges cél, hogy minden futamon megjavítsam az idei időmet és ha ez jobb helyezéssel is jár az külön öröm.

A cél érdekében idén az alapozásban több újítás is lesz. A súlyzós edzéseimet kicsit megreformálom és lesz úszás is. Ezúttal a bringás edzéseket amikor csak lehet kint szeretném abszolválni és csak nagyon rossz időben lesz görgőzés. Illetve tervben van heti két TRX edzés, amit speciálisan a felkészüléshez igazítva állítottam össze. Ezekről bővebben is beszámolok majd.

 

Arany érem a szezonzáró mtb versenyen

Nyugat Maraton kupa 3. forduló

Szombaton, október 12-én volt a Nyugat maraton kupa 3. fordulója, ami számomra az idei évre az utolsó verseny volt. Ennél szebb zárást nem is kívánhattam volna, ugyanis kategóriámban aranyérmes lettem. Ezzel magasra tettem a lécet a jövőt illetően, de nézzük sorba a dolgokat.

Nyugat maraton kupa 3. forduló – már a célban, vidáman

A versenyre a felkészülés messze elmaradt az ideálistól egy elhúzodó, közel 3 hetes betegeskedés miatt. Így lényegében 1 hetet tudtam a verseny előtt érdemben edzeni.

Persze reménykedtem benne, hogy az 550 méter szint nem lesz olyan nehéz, hiszen más versenyen már volt bőven több is. És persze bíztam a száraz versenyben. Nos, ez természetesen egyáltalán nem jött be. A pálya technikás volt – szárazon biztos élveztem volna – és a verseny napja előtt megjött az égi áldás is. Így nemcsak technikás, de igen csúszós is volt, így izgalmakban nem volt hiány. Helyenként tájékozódási versenyt is csempésztek bele (hiányos pályajelölés), nem sokat volt időm unatkozni a pályán. 🙂

Küzdős volt számomra szinte végig, ám az utolsó 3 km-n megláttam, hogy nem sokkal előttem az emelkedőn küzd egy kollegina, így egyből begyújtottam a maradék rakétákat és úgy döntöttem megpróbálom megelőzni. Sikerült is és egy újabb mászás után már lejtő jött, ahol sikerült nagyon jó tempót jönnöm. Végül egy kb. 1,5 perces előnnyel sikerült beérni az első helyre.

Nyugat maraton kupa 3. forduló – dobogón

A verseny után volt némi kavarodás, mert sokan rövidítettek a pályán állítólag kb 3 km-t (olyan is volt aki többet, ment mert eltévedt, de ilyen minden maratonon előfordul) és ez megkavarta a sorrendet. Ezáltal nem volt felhőtlen a hangulat a díjátadón, de azaz egy biztos, hogy én teljes pályát mentem és verseny körülmények között előztem. A km órámat is ellenőrizték. Keményen dolgoztam ebben a szezonban és egyre javultak az eredményeim.

Arany érem

Szezon értékelés és pár jövőbeli izgalmas tervekről beszámoló  (pl. speciális edzés kialakítása) egy következő posztban hamarosan.

Egy éves évforduló a Mátra maratonon

Szeptember 1-én került megrendezésre a Mcdonalds Bringamánia Fesztivál keretein belül a Mátra maraton. Ez a verseny különleges számomra, mivel tavaly ezen a versenyen „debütáltam” és lettem a mountainbike szerelmese. ( tavalyi élménybeszámoló itt )  Készültem erre a versenyre, mert nagyon kíváncsi voltam mennyit tudtam fejlődni egy év alatt.

De még ne szaladjunk ennyire előre. A Duna maraton (július) óta is voltak történések, így először fussunk át rajtuk. Sajnos két betervezett verseny is kimaradt rajtam kívűlálló okok miatt – Underworld kupa és Bükk maraton. Az utóbbit különösen sajnálom, de jövőre ott leszek. Lezajlott még a 24 mtb verseny is, ahova 6 fős csapattal mentünk. Jövőre valószínűleg nem veszek részt rajta. A csapatom felének más elképzelései voltak arról miért is vagyunk Zánkán – én versenyezni, mások kempingezni jöttek. Több szót nem is érdemel a dolog, a lényeg, hogy nem véletlenül választottam egyéni sportot, a legtöbb ember elég megbízhatatlan.

Augusztus 18-án volt a Nyugat maraton kupa második fordulója Herenden. Ez előtt a verseny előtt eléggé izgultam, mert a rövidtáv hossza a szokásos 30 km környéke helyett 42 km volt. Úgy éreztem a verseny reggelén, hogy minden ellenem van. Először is előző este óta széntablettán éltem. Majd az M7-es autópályán baleset volt, így a rajt előtt fél órával értünk csak le. Gyors öltözés és lényegében már álltam is be a rajtba.

A bemelegítés hiánya miatt az első 5 km-en nagyon küzdöttem a lábaimmal – savasodtam és minden bajom volt. Miután sikerült bemelegednem és felvennem a verseny tempóját egészen élveztem. A pálya jó volt, mindent ki tudtam tekerni felfelé is és lefelé is. Ellenben nagyon rágörcsöltem még menet közben is a 42 km-re így 22 km-nél és 32 km-nél voltak lelki mélypontjaim, hogy miként fogom én ezt végig bírni. Annyira jól bírtam végül, hogy 4. helyen értem be és még túl is tartalékoltam az energiáimat, így a másnapi szokásos vegetálás helyett kimentem edzeni.

Tehát a pálya élvezetes volt, csak 1-2 helyen nem volt túl jó a jelölés és a frissítőponton elfelejtettek nekem szólni merre kellene menni, így nekem kellett megkérdezni, hogy ugyan elárulják-e vagy nekem kell kitalálni. Ettől függetlenül jövőre is itt a helyem.

Na el is érkeztünk a Mátrához. A verseny előtt már szombaton leutaztunk Mátraderecskére, ahol Gábor barátunknál aludtunk. Másnap gyors reggeli és irány a pálya. Már 9 előtt nem sokkal ott voltunk így a 10:20-as rajtig sok időnk volt – végre nem kellett rohanni. Átnéztük a bringákat, átöltöztünk, bekevertem az itókámat – bcaa, elektrolitok, magnézium, izotóniás por. Ezután elmentünk melegíteni – végre erre is volt idő – ami elég jól sikerült is.

Melegítés után el is indultunk a rajthoz, ám ott már tömegnyomor volt.  A srácokkal végül elég hátra sikerült beállunk. Sebaj, a rajtot jól sikerült elkapnom és az első 12 km-en sokat sikerült feljönnöm. Innen fordult a pálya egy egynyomos emelkedőre, ami persze be is dugult. Erre számítottam, szóval itt még nem érdekelt, hogy elég hamar bringa tolásra kényszerültem. Ám sajnos a későbbiekben is sokszor bedugult a pálya, mert sok volt a technikás szűk rész mind felfelé, mind lefelé.

Sajnos nagyon sok bunkóval is találkoztam, akik annak ellenére, hogy én nyeregben érkeztem simán betolták elém a bringájukat. Az egynyomos, meredek lejtőn ennek nem igen örültem és mikor szóltam, hogy hékás jönnék én lettem leugatva, hogy ő bizony versenyzik… Mondjuk nem kell engem félteni letoltam. Utána, ezt eljátszotta velem valaki egy  felfelén is. Pedig még mögülem is kiabált valaki, hogy nehogy betold elé, de nem izgatta magát. Bár itt még sikerült nyeregben maradnom az akciója ellenére, de barátunk fél méterrel később elesett előttem és itt ismét muszáj volt leszállnom.  Egy szó mint száz sokat kellett tologatni és ez nem vidított fel.

Az utolsó 5-6 km-en még egy kisebb bukást is sikerült abszolválnom.  Nem volt vészes, egyből felpattantam, mintha én ezt direkt így akartam volna és mentem is tovább. Nem veszítettem helyezést sem.

Azért, hogy jót is írjak el kell mondjam, hogy élveztem a technikás lefeléket. Tavaly itt toltam a bringát és nem a dugó miatt, hanem mert nem tudtam lemenni rajta. Voltak lányok akikkel jókat meccselgettünk és többször oda-vissza előzgettük egymást. Végül sikerült elhúznom, mert amikor meghallottam az erdőben a szpíker hangját az utolsó rakétáimat is begyújtottam, mert már nagyon be akartam érni. A befutóban egy sprintre is futotta még.

A célban Gáborék már vártak és mikor mondták, hogy 5ik helyen jöttem be el sem hittem. Tavaly 19ik helyen zártam. Tehát 14 helyet és 40 percet sikerült javítanom 1 év alatt és mindössze 3 perccel maradtam le a dobogó 3ik fokáról!!
Idén már csak egy versenyem lesz, aztán jön az évértékelő beszéd. 🙂

Duna maraton

Július 7-én volt a Duna maraton aminek az élmény beszámolójával még adós maradtam. Ettől a versenytől eléggé tartottam, mert ez országos bajnokság is egyben így az indulók és a pálya is ennek megfelelő, sőt nyomvonal utolsó szakasza híresen nehéz.
Mivel a verseny Visegrádon volt, ezért szombaton már kimentünk és felvettük a rajtszámot. Én igazából bizonytalan voltam az indulásomat illetően, mert annyit mondogatták, hogy nehéz a pálya, hogy totál görcsben voltam már. De a versenyközpontban egyből elkapott a versenyláz és tudtam, hogy el akarok indulni. Végül a nehéz szakasz kis részét is meg tudtam nézni, ami a Canopy pálya alatt indult. Valóban meredeknek tűnt, de láttam, hogy elindulni el tudok rajta, aztán lesz valami. Ki is néztem egy nyomvonalat magamnak megnyugtatás gyanánt azon a kb. 10 méteres szakaszon, amit láttam. De ennyi éppen elég volt, hogy megnyugodjak kicsit.

Duna maraton rajt

Másnap kicsit tovább aludhattunk, mert a rajtszám nálunk volt, így elég volt a rajt előtt 1 órával kiérni. Le is értünk időben. Melegítettem is egy kicsit, így láttam a pálya utolsó párszáz méterét, ami egy töltésen ment. Majd egy homokos lejtővel kanyarodott be célba.
Ezúttal egyedül álltam be a rajtba. Zselét betoltam az arcomba, majd kis tülekedés és már rajtoltunk is. Jó formában voltam, a lábaim is jól pörögtek. Sikerült Zircet kipihennem és újból remek felkészülést abszolválnom sok edzés kilométerrel. Egyedül a bukás miatt a csúszósabb részeken éreztem, hogy óvatosabb vagyok.

Duna maraton pályán

Mint az elején említettem ez maraton ob volt így a mezőny igen nagy volt. Amint megelőztem egy lányt egyből láttam is már a következő megelőzendőt. Így nem volt sok időm pihenni, de hát nem is ezért voltam ott. Jól haladtam előre és bár volt egy-két emberke akivel ide-oda előzgettük egymást de a végül sikerült stabilizálnom a helyem. Sejtettem, hogy eléggé elöl vagyok és a kitűzött célom meg lesz – top10ben végezni .
A lejtőzéshez érve nyugodt voltam, tudtam, hogy immár alig 5 km van hátra és ebben már nem lesz emelkedő. Bár ezen a versenyen főként emelkedőn előztem. Szóval elindultam lefelé. Azt leszámítva, hogy egy kedves versenytárs miután szólt, hogy balról és én lehúzódtam és mégis nekem jött az első szakasszal nem volt gond. Ám a következő lejtőn beütött a krach és begörcsölt a vádlim. Muszáj volt megállnom és kétszer is szóltam, hogy kéne segítség nem sok reakció volt. Aztán egyik fotós szólt, hogy rossz helyen állok, akkor ismételtem el harmadszorra, hogy segítség kéne és akkor volt hajlandó megfogni a bringámat egy perce míg lenyújtottam a vádlimat. Nos amíg ment a bénázás elég sokan visszaelőztek. Itt tudat alatt már tudtam, hogy nincs esélyem felérni rájuk hiszen csak lejtő és sík szakasz van már hátra és abból is csak kb 3 km.

Lejtőzés előtt

Végül visszapattantam a bringámra és siettem tovább, de már senkit nem láttam a csajok közül. Bár a lehetőségeimhez képest  – erős terhelésre éreztem, hogy ismét görcsölget a vádlim – így is maxon toltam. A célban még reménykedtem, hogy mégsem buktam el a top10-et. De végül kiderült, hogy 11 helyen zártam a 24-ből. És abszolútban a 71 indulóból a 30. Természetesen el voltam keseredve, hogy ilyen hülyeségen múlt, de mindenképp bizakodással tölt el, hogy jó formában vagyok. Valamint az eredmények még így is egyre jobbak a szezon elejéhez képest.

Duna maraton befutó

Ami viszont jó volt, hogy végre találkoztam Krisztivel, „francia”-magyar bringás barátnőmmel.

Nyugat maraton kupa Zirc – dupla ezüst

Ezen a hétvégén ismét nem unatkoztam, Zircen versenyeztem a Nyugat Mountain Bike Maraton Kupán.

Miután múlt héten eldöntöttem, hogy nem foglalkozom negatív dolgokkal csak megyek előre és csinálom amit kell a hét végére elég jó formában éreztem magam.

Az edzések egyre jobban mentek és sikerült „aklimatizálódnom” – vagyis a hőség egyáltalán nem zavart.

A verseny ezúttal vasárnap volt. Fél hatkor keltünk, nem túl frissen, mert nem sokat tudtunk aludni az éjjeli vihartól, de bepakoltunk és időben el is indultunk. Az út eseménytelenül telt. Leértünk, átvettük a rajtszámot és a pólót, majd elmentünk melegíteni Gáborékkal.

PögeTeam és Dreamfitt team 🙂

A bemelegítés után már mentünk is beállni a rajtba. Ezúttal lassú rajt volt – a felvezető motoros!bringás adja a tempót és tilos őt megelőzni, amíg ki nem áll. A mezőny terepre érve lett elengedve. Szinte egyből jött is a patakon oda-vissza többszöri átkelés, ami személy szerint nem lett a kedvencem. Itt eléggé betömörült a mezőny és a nyeregben való abszolválásra esélyem sem volt. Sokan “féltek” a víztől és a kavicsokon szöszöltek én meg siettem volna így belegázoltam. 🙂 Nem baj, már az elején meg volt a frissítés. 😀

A patak izgalmai után felvettem a tempót és elég jól haladtam, éreztem, hogy fekszik a pálya. Valahányszor copfot láttam még jobban neki is indultam és mindegyikre sikerült is felérnem. Halkan hozzá teszem van akire többször is, úgy hogy nem ment el mellettem egyszer sem. Volt olyan is, hogy pálya mellett lévő betonon mentek páran kicsit rövidítve és könnyítve a dolgon. Mindegy is, lelkük rajta.

Kb. 20 km-ig nem is volt semmi baj – megállt a km órám és nem igen tudtam mennyinél tartok -, aztán egy lejtőn elég nagy tempóval érkeztem egy elég mély homokos részre. Lényegében olyan volt, mint egy korcsolya pálya – vagy rosszabb – és se fékezni, se irányítani nem tudtam a kerékpárt, így vettem egy kis talaj mintát (elestem). Igazából csak attól ijedtem meg, hogy a bringát leamortizáltam és lőttek a versenynek. De mivel pár másodperc alatt konstatáltam, hogy úgy fest minden a helyén, pattantam is vissza.

Kicsit kizökkentett az esés és a következő technikás lejtőn ezt meg is szenvedtem. De aztán sikerült összekapni magam fejben is, főleg, hogy tudtam, hogy ez már nagyon a vége.

Egy utolsó hosszabb mászás és egy nagyon szép erdei út után hirtelen kiértem a betonra. Nagy volt az öröm, fel is váltottam volna nagy tányérra az utolsó sprinthez, mikor leesett a lánc. Még szerencse, hogy a múltkor gyakoroltam direkt a visszatételt, így kisebb agyvérzés mellett viszonylag hamar sikerült a dolog. Visszapattantam és már dühből is megnyomtam az utolsó szakaszt.

Nagyon jó érzés volt begurulni, mert elégedett voltam a teljesítményemmel. Főleg mikor kiderült a helyezésem – rövid táv felnőtt női és abszolút női 2ik hely. Az első Panyi Gabriella lett, aki az eddigi versenyeken minimum 20 percet vert rám és ezúttal 10 perces különbség volt köztünk. Emellett sikerült először 2 óra alá vinnem az időmet – 1:46:05 a hivatalos eredményem.

Az eredmény hirdetésig a két Norbival és Gáborral elmentünk enni. Ami nagyon klassz volt, hogy a pálya mellett lévő általános iskola ebédlőjében lehetett enni. Kis nosztalgia is meg volt. 🙂

Minden tökéletes volt, esetleg amin javítanék, az a pálya jelölés. Volt olyan szakasz, ahol szinte meg kellett állnom, hogy melyik irányba is kell mennem. Illetve az egyik eredmény hirdetésről le is csúsztam, mivel kérdeztem, hogy mikor van eredmény hirdetés és azt mondták 16:00-kor (ez volt kb. fél háromkor), erre kb. rá 10 perccel később volt és rohanhattam vissza.

Összességében azonban jó élmény volt és célom hasonló jó forma a július 7-én lévő Duna maratonon, ami egy jóval nehezebb verseny lesz. A cél 2 órán belüli idő.