Magamról ★ web: zelenij.hu, trxedzo.hu ★ e-mail: linda@zelenij.hu ★ facebook: facebook.com/edzesrefel

Sárkorcsolya verseny

IMG_7493

A várgesztesi hétvége után volt pár lazább edzés regeneráció gyanánt. De sokat pihenni nem lehetett hiszen a rákövetkező hétvégén ismét verseny és én nagyon szerettem volna bizonyítani, legfőképpen magamnak, hogy megy ez jobban is. Sajnos az időjárás úgy döntött ebben nem lesz partner.

Tudniillik, ha van valami amitől úgy félek, mint a tűztől az a sár.

Itt egy rövid kitérőt szeretnék tenni, ugyanis a különféle negatív hangok hozzám is eljutnak. Nem kívánom túlhúzni a dolgot, és nyugodtan lehet engem bárkihez hasonlítgatni. Ám ne felejtsük el, hogy nem 8, de nem is 18 évesen kezdtem el bringázni, hanem 26 és előtte semmi közöm nem volt ehhez a sporteszközhöz. Azt is tegyük hozzá, hogy ez év májusában van 1 éve, hogy komolyabb edzői felügyelet mellett készülök ( köszönet Buruczki Szilárdnak) . Továbbá kerékpáros rokonom sincs, így ezelőtt mindent egyedül tanultam, próbálgattam. Illetve ez a második szezonom az elit xcoban. Ennyi.

13174189_10154276914154658_4918448125571917207_n

Szóval mivel egész héten rendületlenül esett az eső, ezért finoma szólva sem porzott a talaj. Bár reménykedtem az utolsó pillanatig, hogy megúszom a mocsárban küzdést, de a szombati pályajáráson éreztem, hogy nem lesz ez sima.

Eddig minden alkalommal megúsztam a masszív sarazást xco versenyeken. Bár többször indult kétségbeejtően a verseny, végül mindig száradt annyit a pálya, hogy én is el tudtam rajta lavírozni. De  mindent el kell egyszer kezdeni. És ezt pont ezen a hétvégén kellett.

Tehát már a pályajáráson csúszkáltam ezerrel, mert nekem csak egy kerékszettem van egyféle külsővel felszerelve. A Racing Ralph nevű külsőt pedig nem éppen saras körülményekre fejlesztették. ( Amíg volt sárgumim a régi 26-os bringámra egyszer sem kellett használnom- Murphy) Így leeresztettük a kerekeket amennyire csak lehetett és megpróbáltam ráérezni, milyen bringával korcsolyázni. Az elején nagyon kétségbe voltam esve, de végül egy kisebb talajminta vétel után de az ugratónak kinéző valamin is simán átmentem.

13198576_586481304853567_1114994158952687723_o

Mondtam is oké, holnap délutánig ez csak jobb lesz, szépen fog még száradni és így nem lesz olyan vészes. Bár páran így is mondták, hogy a Racing Ralphot azért másnapra lecserélik, mert az ide tuti nem elég. Én azért bíztam benne, hogy elég lesz az.

Másnap reggel a korábbi rajtok indulói csupa biztató dolgokat mondtak, hogy egész tűrhető a pálya. Bár hozzátéve, hogy nem árt egy nagyobb mintás gumi. Oké, oké no para fél3 még odébb van szárad az még. Jah…

Már a bemelegítés során sem volt melegem, de úgy döntöttem a rövid-rövid elég lesz. Mégiscsak verseny, csak nem fogok fázni. Na ja..

Szóval bemelegítés, rajt. A rajtom ezúttal elég bénára sikerült.
Az első felfelén még egész jól haladtam magamhoz képest és az első lefelénél örömmel konstatáltam, hogy egészen jó így a tapadás nem csúszkálok olyan nagyon és következő körben lehet ezt jobban is ereszteni. Lényegében az egész első körömet azzal töltöttem, hogy kitapasztaltam mennyi is az annyi. Egy kisebb szakaszt leszámítva mindent simán tudtam abszolválni.

13179453_586482001520164_7472157666560051573_n

Ám az elit fiúk (igen népes mezőnnyel), azt hiszem 3 perccel rajtoltak előttünk és most a hazai profik is részt vettek a versenyen – hiszen UCI pontszerző futam volt – így seperc alatt elkezdőtek a lekörözések. Ez a pálya pedig tele van egynyomosokkal, így kb. folyamatosan félre kellett ugrálnom. Ez az én köridőmön nem sokat segített. Illetve a második körtől, ahogy kezdtem kicsit jobban fáradni a puhára eresztett gumik megbosszulták magukat. Oké, hogy lefelékben egész jó volt, de felfelé rendszeresen azt néztem nincs e defektem, mert olyan szinten betapadt, hogy alig haladtam.

Ráadásul kb. a 3 körben észrevettem, hogy kezd esni. Az utolsó két körömre pedig elkezdett ömleni.  A pálya állapota folyamatosan romlott és ide már tényleg nem volt elég a külsőm, sem a sár rutinom, ráadásul kezdtem csurom vizes lenni és fázni – nem teremsport ugyebár. :) Az utolsó körben az első meredekebb lefelén szépen el is dobtam magam. Hát egy próbát megért. :) De innentől már nem kockáztattam szerettem volna egy darabban beérni.

13240509_586484274853270_477072998453418572_n
Végül közel 2 órás versenyidővel zártam és nem a legfényesebb köridőkkel. De egy biztos, a komfort zónámból kiléptem és több olyan részt is megcsináltam az idén, ami tavaly szárazban sem ment. A Todo listára meg felkerült a sárban való technikai edzés. :)

Külön köszönet a szuper itatásért Valter Tibinek.

Ezzel a versennyel lezárult a kvótafutás. Fizikailag és mentálisan is megviselt ez az időszak, de mindig a legjobb tudásom szerint készültem és versenyeztem. Ugyanakkor jó élmény volt, hálás vagyok érte és remélem lesz még lehetőségem válogatott színekben versenyezni. Most pedig jönnek a hazai versenyek. Következőnek Szilvásvárad maraton középtáv.

Lesz ez még így se

13151852_1699006107028962_324947173129015373_n
Ott hagytam abba legutóbb, hogy a következő versenyem a Pilis kupa lesz. Nos ember tervez…Hát én baromira nem így terveztem. De egyszerűen a verseny előtti héten majdnem minden megtörtént, amit csak el lehet képzelni, hogy meghiúsuljon az első hazai versenyem az idén. Először is elszakadt a bringás cipőm, amit elvileg megígértek a nagykerben, hogy szombatra megcsinálják. Ám mikor kimentünk érte közölték, hogy ja mégsem. Így félnappal a verseny előtt már cipőm sem volt. De ez volt még talán a kisebb gond. A nagyobb, hogy mikor a pályajáráson tönkre ment a cipőm, nem hallgattam a jelekre és a megérzésekre és tovább kísértettem a sorsot. Ennek a vége az lett, hogy alaposan hazavágtam magamat. Konkrétan nemhogy váltani, de a kormányt fogni sem tudtam úgy kificamítottam a nagy ujjamat. Dehát szombatig élt a remény, hogy ha meglesz a cipőm valahogy megpróbálom a vasárnapot.

IMG_7674
Egy szó, mint száz, bár nagyon letörtem, de el kellett ezt a verseny engednem és a következőre koncentrálni, amire volt 2 hetem.

A várgesztesi versenyhétvége úgy volt tervezve, hogy szombaton xco magyar kupa 2. forduló ( a pilis volt az első) és vasárnap egy közép távú maraton.

Sokat edzettem és elég jól is éreztem magam, de a verseny hetére ez teljes mértékben elmúlt. Sok magánjellegű dolgom és gondom is akadt, nem is aludtam jól. Emellett február óta versenyzés is kezd visszaütni Gondolhatjátok ha kvótafutó csapattársaim is fáradnak én mit érzek. ( Mert azt ne felejtsük el, hogy míg a többiek hosszú évek vagy évtizedek óta versenyeznek, nekem ez a második szezonom az elit kategóriában és most májusban van egy éve, hogy komolyabb edzői segítséggel készülök ). És ami a legnagyobb hiba volt, hogy gondoltam kipróbálom a szénhidrát raktárak leürítése, majd visszatöltése étkezési módszert. Az elv jó, mivel a szuperkompenzáción alapul. De azt már biztosra tudom, hogy nálam ez nem válik be.

Péntekre olyan szinten kimerült voltam, hogy kb csak alvásra vágytam. Persze ez sem így történt. Szilárddal lementünk Várgesztesre pályát járni. Ahol konstatáltam, hogy a pálya idén sokkal izgalmasabb, mint tavaly. De legnagyobb kétségbeesésemre egy ugrató is belekerült. Ráadásul egy olyan, aminek a végén egy szép árok volt ásva. Szuper. Soha nem ugrattam még. Hol a csiken way? Ja hogy az kb a fél várost megkerüli, basszus…
13094152_10154257198749658_8861182364391087942_n
Ezek után Ronival és Szilárddal kotortunk egy raklapot, amit a lyukba tettünk hátha úgy jobban megy. Nem sok bizodalmam volt az ügyben. Jó ideig elnézegette a dolgot, majd gondoltam oké nézzük meg max átgurulok rajta úgyis ott a raklap nem történik semmi. Neki is indultam és valóban meg is gondoltam magam félúton, hogy jó elég lesz átgurulni rajta. És láss csodát, szépen elugrottam. Hát 200as pulzussal érkeztem le az tuti. :) De innentől már ment a dolog szerencsére. Soha nem ugrattam még. Ezzel meg is volt a hétvégi verseny csúcspontja számomra. Nem viccelek…

Miután végeztünk rohantunk haza, majd onnan mentünk anyósomhoz. Fájt a háta így ragasztottam neki kinsesio tape-t. Majd átmentünk anyukámhoz, aki előző nap jött haza pár napra. És hamár ott voltunk az ő hátát is megragasztottam. 😀 Aztán végre haza, pakolás stb. és másnap reggel irány a Vértes.
13133320_1698985900364316_6762242403900605679_n
Már a bemelegítésél éreztem, hogy ez sz.r lesz. Nagy nehezen ráhangoltam magam, amikor is kiderült, hogy még a rajtunk is csúszik vagy egy fél órát. Kezdtem éhes is lenni, így toltam a zseléket is befelé, mert enni már nem igen akartam.

Végül eljutottunk a rajtig, ahol összesen 5 lány volt. A verseny előtt már nem voltam pályán, így kicsit aggódtam, hogy egy nappal később is tudok e még ugratni. :) De szerencsére mind a 6 körben tudtam. Bár fittségemhez képest kb egy normálisat ha sikerült, a többi mind béna csőrös lett. Igazából az is csoda, hogy a 6 kört túléltem. Mivel egész héten esett és még szombat reggel is, a pálya sáros volt, de csak annyira, hogy felfelé még több erőt elvegyen. Mondjuk verseny közben is ijesztgetett a vihar, hatalmasakat dörgött és elkezdett esni is. De komoly vihar nem csapott le ránk. Végül 3. helyen végeztem, de sok örömöt nem éreztem, mert a köridőm számomra kritikán aluliak.
DSC_0482-1
A verseny után elmentem levezetni, bár még az is fájt, így 20 perc alatt be is fejeztem. Mivel másnap a maratonon terveztünk indulni, így lent aludtunk a villaparkban. Illetve már aki aludt. A sok zselé amit betoltam megbosszulta magát és az éjszaka jelentős részét a fürdőszobában töltöttem.
13161695_1026832290734502_7833271510166216846_o
Hangulatom reggelre a tetőfokára hágott, de már csak becsületből is rajthoz álltam. Bár a beszólításom elmaradt, nem is foglalkoztam vele és beálltam Norbival hátra. A rajt után kb 20 méterrel Norbinak leesett a lánca én pedig bevártam őt. Nem igen éreztem ezt az egészet, mivel még a bemelegítés is fájt. Végül együtt feltempóztunk a mezőny hátuljára. Az erdőbe beérve kicsit úgy éreztem, hogy magamra találtam.

Mivel középtávra neveztem, elvileg két kört kellett volna mennem a 27kmes pályán. Menet közben többször is gondolkodtam rajta egyébként, hogy tovább megyek a második körre. De a pálya elég saras volt és a bringámból kezdtek fura hangok jönni, ráadásul az egyik kulacsom is kiesett a tartóból. Így végül úgy döntöttem edzésnek ennyi is elég lesz.
13174175_1109780275732235_1010672539483795706_n
De hogy valami jót is mondja, most versenyeztem először a Dema fully bringámmal és azt kell mondjam szerelem ez. Nem hittem, hogy a hardtrail montimat tudja bármi is überelni, de tévedtem.

Három hét és kilenc verseny

IMG_7284

Rajt előtti izgalmak :D

No igen. Az elmúlt időszak nem volt eseménytelen, hiszem három hét alatt kilencszer álltam rajthoz. Törökországban egy C1-es XCO-n majd Szerbiában egy C3-as XCO-n majd egy S1-es háromnaposon, majd újból egy C3-as és végül egy S2-es többnaposon.

A török verseny volt szerintem az egyik legjobb eddigi utam. Bár nem szívesen indultam neki, hiszen jelenleg Törökország nem az a hely, ahova az ember szívesen utazik, pláne repülővel, pláne isztambuli átszállással. Dehát egy életem, egy halálom, az olimpiai pontokért mindent.

Péntek késő este érkeztünk meg egy eszméletlen klassz, 5 csillagos szállodába. Úgy nézett ki, mint a budai körszálló. A szobánk fala végig üvegből volt és a hegyekre nézett, illetve kicsit jobban oldalra nézve még a tenger is látszott.

IMG_7088

Ilyet se láttam még, hogy szó nélkül felvihettük a szobáinkba a bringákat.

Ez volt az egyetlen eddigi szállás, ahol nem hisztiztek a bringák miatt. Sőt felvihettük a szobáinkba.

Ám, hogy semmi se legyen sima másnap bejött az időjárás jelentés és egész nap szakadt az eső. Így az a terv, hogy reggel pályajárás majd a luxusban láblógatás bedőlt. Egész délelőtt azt vártuk mikor áll el az eső és tudunk kimenni. Végül volt egy kis hatásszünet, így neki is iramodtunk, de végül nem úsztuk meg szárazon. Amint kiszálltunk az autóból rákezdett az égi áldás. Persze a pálya is mocsártengerré vált és csurom vizesek és sarasak lettünk a végére. Ennek később meg is lett számomra a böjtje.

IMG_7086

Panoráma Roni bicójával hengerezés közben és ruha szárítás a másnapi versenyre.

A pálya egyébként nehéz, de igazán élvezhető lett volna, ha nem lett volna sár. Egynyomos kacskaringós felfelék, egynyomos technikás lefelék és némi dózer út. A természet is nagyon szép volt.

IMG_7095

Szép hely ez az Izmir

Ami még számomra érdekes volt, hogy az indulók között volt egy iráni lány, akié minden tiszteletem. A verseny napjára ugyanis meleg és ragyogó napsütéses idő lett és még mi rövid-rövid ruházatban álltunk a rajtban, addig ő hosszú fekete nadrágban rajta egy fekete szoknyával, hosszú fekete felsőben és egy fekete fejkendőben a bukósisak alatt, ami még a nyakát is takarta. Az biztos, hogy nem fázott…

Elég népes mezőnyben itt 9 helyen végeztem végül, ezzel 12 pontot gyűjtöttem. Legalább megérte ez a sok repkedés. :) Másnap, hétfőn késő este jöttünk haza, ám aznap már úgy ébredtem, hogy érzetem sikerült megfáznom.

Kedden egy gyors ruha mosás után pakoltam is vissza a bőröndbe, mert szerdán már indultunk is Szerbiába egy C3-as és egy S1-es versenyre, ami így 4 versenynapot jelentett. Igaz, hogy ezek mind rövidebbek voltak, mint a megszokott versenyek, de így is 4 nap alatt 4 rajt, stressz, nyélen menés, pihenés, pályajárás stb.

Ezúttal meg volt a böjtje az előző szuper szállásnak, mert ez elég (khhmm) egyszerű volt és a kaja sem volt az igazi. Szerencsére sok mindent vittem magammal, mert sejtettem, hogy itt nem lesz terülj terülj asztalkám, mint Izmirben. Egyébként legalább szép helyen volt, Novi Sad főterén, konkrétan a lezárt sétáló utcában.

IMG_7169

Novi Sad – a szállodánkból kilépve ez a szép templom fogadott.

Az első C3-as verseny egy “városi pálya” volt, de leginkább egy helyi csepel művek volt a helyszín. A nyomvonal abszolút nem kedvezett nekem. Sebaj, itt az 5. hely is csak 1 pontot ad, tartalékoltam inkább az S1-esre, ahol bizony sok pontot lehetet összegyűjteni. Másnap egy egyéni időfutam volt, ahol egy hegyi szakaszt kellett abszolválni. Mivel szerdán egész nap eset az eső ott is, így még volt némi sár a pályán. Bár mivel csak felfelé mentünk, akkora gondot nem okozott. Itt sikerült a szerb válogatott 2-es számú lányát elverni (vele szoktam általában meccselni.

12524342_1696992323906926_130698703025688132_n

Háttérben a magyar csapat egy része figyel – Barbi és Laci

A második állomás egy maraton jellegű pálya volt, ami 15km-es és 560 m szintet tartalmazott. Lényegében itt is úgy éreztem, mintha csak felfelé mennénk. :) Itt is sikerült a szerb lány előtt beérnem, így már közel 2 perces időelőnnyel vártam a záró versenyt. Ennyi pont elég volt, hogy biztosítsam az összetett 7. helyemet, ugyanis az utolsó nap ismét az első napi C3-as pályán volt (amit mi egyébként gettó race-nek neveztünk el).

12921_434341370098545_1625835449945600725_n

Hegyi időfutam rajtja

Bár ebben a futamban volt, hogy sikerült a szerb “ketteske” elé kerülnöm elég sokat utazott rajtam és mikor megelőzött nem hagyta, hogy ugyanezt tegyem én is és szépen húzott előttem egy féket, amitől én kizökkentem és végleg leakadtam róla és 9 másodperccel előttem ért be. Dehát ilyen ez a popszakma és én is tanulok még azért. :)  Az összetett 7. hely így is meglett, ami 60 pontot ért.

12495149_431922797007069_2144678337127347193_n

Gettó racen küzdök a szerb lánnyal

Vasárnap késő este értünk haza Budapestre, majd folytatódott a feszített tempó és lényegében két napom volt dolgozni, Norbival lenni és persze bőröndből kipakolni, kimosni majd visszapakolni. Bár ez a pakolás immár egészen rutinosan megy. :) Szerdán újból fel is kerekedtünk és irány Szerbia. Ugyanabban a szállodában voltunk, ahol előzőleg, sőt az eredeti tervekkel ellentétben ugyanazon a pályán zajlott mind a 4 verseny, mint előző héten. Nem tudom miért gondolták meg magukat a szerbek, de én azért nem bántam. Így nem kellett külön pályajárásra sok energiát fordítani és majdnem olyan esélyekkel indultam, mint a helyi lányok. :) Ezen a héten már nem volt sár és jelentősen melegebb is volt. Meg is látszott a teljesítményemen, mert minden nap megdöntöttem az előző heti időmet. A maratoni pályán pl 3 perccel mentem jobbat.

12592279_1104267789614533_7906129018095128797_nA második szerbiai héten tehát sikerült a C3-as versenyen bejönnöm pontszerző 5. helyre, ami 1 pont. És az S2-esen mind3 napon 5 helyen végeztem, így az összetett versenyt is az 5. helyen zártam, ami 50 pont.

IMG_7263

Hatalmas köszönet a háttérben dolgozó segítőinknek, akik mindig fullosan rendbe rakták a bicóinkat minden versenynap után – SVS Pro Team és Bence, Cube Csömör és Valter Tibi, illetve PCCC és Benkó Laci.

Most végre jöhet egy kis pihi, ami az utazásokat illeti, mert a következő verseny már itthon lesz.

Egyébként ez a sok utazás abszolút megérte. Bár leamortizált minden téren rengeteg élmény ért és versenyzés szempontjából rengeteget tanultam. Kitapasztaltam a legjobb verseny előtti reggelit magam számára, hogyan tudok napról napra gyorsabban regenerálódni és ami a legjobb, hogy a rajtolás már sokkal kevésbé stresszel, mint eddig valaha. Már ezért megérte február óta 13szor rajthoz állni.

Várom a szezon további részét, ahol immár az új, csapattól kapott Dema, fully montimmal fogok versenyezni.IMG_7294

Versenyzés nemzeti színekben

11701169_10153409178427310_2572166941687750874_n

Bár az utóbbi két versenyem nem úgy alakult, ahogy szerettem volna – Crosskovácsin 1 perc 20 másodpercnél egy jóképességű versenyző fellökött egy széles üres úton, a csömöri xco-n meg begyűjtöttem egy váll sérülést-  azért történt jó dolog is az utóbbi időben.

Megkértek, hogy az olimpiai kvótához segítsek én is pontot gyűteni, így múlt hétvégén már Szerbiában találtam magam a válogatottal.

IMG_5182

A Novi Sad-ban rendezett C2-es xco versenyre 6 fős különítménnyel mentünk. A társaság nagy részét már korábbról ismertem, így ez a része nem volt ijesztő. Az már annál inkább, hogy nemzetiszínekben megyek és már nemcsak magamnak versenyzek. Persze hatalmas megtiszteltetés és nagyon örülök neki, igyekszem minél előbb felnőni a feladathoz.

IMG_5183

Szóval szombat délután megérkeztünk és miután elfoglaltuk a szállást gyorsan célba vettük a pályát. Nem voltam túl friss, mivel hétfőtől csütörtökig Sopronban edzőtáboroztam, de ahhoz képest az elején egész jól érzetem magam a pályán. Gyanús is volt, mondtam is Roninak menet közben, hogy vajon hol van az apróbetűs rész. Sajnos bejött és két igen sodrós, kanyargós, poros, meredek, technikás lefelében meg is kaptuk. Az elején megpróbáltam lemenni rajta, de majdnem esés lett belőle így úgy döntöttem nem erőltetem. Annak semmi értelme, hogy esetleg ráesek a sérült vállamra és nem tudom esetleg befejezni (vagy akár elkezdeni sem) a versenyt. Hiszen most a pontszerzés az első. Hozzáteszem sokakkal kibabrált ez a két lefelé.  Bár az egész nyomvonal messze durvább volt, mint amin eddig mentem.

11215792_10153409167702310_2866583776756164764_n

Miután végeztünk a pályán kisebb kavarodás mellett ugyan de elintéztük a nevezést és elmentünk vacsorázni, majd egy gyors masszázs hengerezés és irány az ágy.

A másnapi rajt 13 órakor volt, így fél kilenc körül már a reggeliző asztalnál ültünk. Utána még volt némi idő fetrengeni és lazítani, de 11.15kor már mindenki harci díszben volt a szálloda bejáratánál és neki indultunk a pályának. A rajt cél terület kb 10-15 km-re volt tőlünk és volt benne szint is, így az volt a bemelegítés, hogy kigurultunk oda. Már ekkor iszonyat meleg volt.

Egyébként ez a verseny elég fapados szervezésű volt, nem volt rajtkapu, nem volt chipes időmérés, nem volt wc, nem volt dobogó stb. Meg túl nagy határozottság se. A kiírás alapjén 4 körünk lett volna felvezető körrel, de a rajtban állva derült ki, hogy inkább 5 kör lesz felvezető nélkül.

11749345_847743565280648_2701338_n

Egyébként a beszólításnál már 39 fokot mutatott az óra. Már itt tudtam, hogy keményverseny lesz. A rajtot kivételesen egészen normálisan elkaptam és kihagytam a pedálba nem tudok belépni közjátékot is. A női mezőny 6 fős volt és gyakorlatilag egyből felállt a sorrend. Én stabil 4 helyen köröztem és többször is figyelgettem hátrafelé de senkit nem láttam a közelben. Az utolsó előtti körömben azonban beütött a krach és az egyik felfelében a váltóm bedobta a láncot a küllők közé. Elég sok ideig tartott amíg sikerült rávarázsolnom, így sajnos buktam a 4 helyet és végül az 5 helyen értem be. Abszolút csalódott vagyok, de muszáj túllépni ezen és előre nézni. Technikai sportág ez van.  10 pontot így is szereztem.

Várgesztesi xco – szuper verseny volt

A salgótarjáni verseny után rákapcsoltam az edzésekre és nemhogy 100%-osan, de inkább 200%-osan csináltam végig.  Ennek az egyik eredménye az lett, hogy a közelgő várgesztesi xco versenyre elég fáradtnak éreztem a lábaim, így 2 nappal a verseny előtt tudatosan extra figyelmet fordítottam a regenerációra.  Szauna, masszázs henger, kompressziós zokni és táplálékkiegészítők hada – magnézium, bcaa, glutamin.

Regeneráció pinkben :)

Regeneráció pinkben :)

A hatás nem maradt el, a verseny napján panaszra nem lehetett okom. A pályát már ismertem, mert egyik hétvégén már bejártuk, így 11 körül érkeztünk meg a helyszínre.

A rajt-cél terület a Várgesztesi Villapark területén kapott helyet, ahol a 2 napos rendezvényre való tekintettel (szombat xco, vasárnap maraton) kedvezményes szállásra volt lehetőség, amivel sokan éltek is. Cseh Roniék azonnal meg is invitáltak a házukba, ahol voltak, hogy kényelmesebben tudjak öltözni, készülődni. Jó társaságban az idő is kellemesebben telt, köszönöm a lehetőséget.

A master korcsoport rajtja után, amidélben volt visszatértünk a szállásra és neki is álltunk bemelegíteni. Dani és én a görgő mellett voksoltunk, Roni pedig kiment a szabadba.

Bemelegítés

Bemelegítés

A melegítés után, Norbival még gyorsan egyeztettem a frissítési taktikát, mikor mit adjon fel és már indultunk is a rajtba. Itt én már nagyon izgultam.  Szerencsére egész jó kis mezőny összejött, 5en voltunk elit korcsoportban, plusz egy u19es lány.

A rajtot ismét gagyin kaptam el és nem sikerült elsőre belépnem a pedálba de ezúttal ezt hamar orvosoltam és nem maradtam le túlzottan. A nyomvonal egy kis része a villaparkon belül kanyargott és innen ment ki az erdőbe. Ezután rögtön a technikai/frissítő zónán haladtunk át.  Itt még ezúttal nem vettem fel semmit.

A technikai zóna után jön egy igen hosszú, inkább már-már maratonos emelkedő. Ezt 3an kezdtük meg vonatban, én voltam a 3as végén így tudtam kicsit utazni. Éreztem, hogy van bennem kraft de még egy kicsit ki akartam várni. Végül Bea, aki a második volt a sorban indított és elment, így gondoltam én is megyek. Ezzel én feljöttem a 4. helyre. Nagyon szuper érzés volt, hogy még csak a második versenyem és máris partiban vagyok és nem egyértelműen az utolsó.

Az emelkedő után technikás lefelé, kis csikicsukik, letörések, „pumpa pálya” szerűség, sunyi síknak tűnő de emelkedős részek jöttek, majd újból a villaparkba érkeztünk. Az első kör végén bő 20 másodperc előnnyel érkeztem a 4 helyen. Ám a házak között a nagy lendületben benéztem a pályát és eltévesztettem az egyik kanyart. Így sajnos az előnyömet el is dobtam. Fejben meg is zuhantam hirtelen és elment minden életkedvem. A frissítőben ezúttal sem vettem fel semmit, igyekeztem megint előre menni.

Itt említeném meg, hogy milyen „jófej” volt az egyik fotós, aki beszólt nekem, hogy húzzak arrébb, mert a mögöttem lévőt szeretné lefotózni.Majd pedig rinyált, hogy belógok a képbe. Mindezt verseny közben, úgy, hogy a mögöttem jövőt egyébként nem tartottam fel, csak a nagy művészt zavartam. Hát én kérek elnézést. Vissza…

Mivel az első kört megnyomtam, nem esett jól, hogy nem saját tempóban megyek. Bár végül sikerült előre jönnöm, de nem tudtam már leszakítani a kolléganőt. A harmadik körben tette rám a kereket ezerrel. A technikai zónában ezúttal kulacsot cseréltem és az emelkedő elején benyomtam egy zselét. Lehet kicsit előbb kellett volna, mert bár indítottam egy támadást és kicsit el is távolodtam de teljesen elfogytam és visszaestem az 5 helyre.

Innen saját tempóra váltottam és igyekeztem túlélni a felfeléket és minél nagyobb tempóval abszolválni a lefeléket. A zónában 4 körben kaptam savasodást csökkentő ampullát, az utolsó körre meg némi buborékmentes kólát.

IMG_9409

Verseny után még bolondozni is maradt kedv, bár a fejem megér egy misét. :D

Abszolút nem vagyok csalódott, sőt. Az elvégzett edzésmunka meghozta az eredményét és bár mégcsak második versenyem, sokkal jobban éreztem magam, mint Starjánban és már partiban is tudtam lenni a küzdelem során.  Lesz még bőven verseny a szezonban, ahol majd nem nézem be a pályát. :)

A verseny után ott maradtunk estig bandáztunk a többiekkel és részt vettünk a tészta partyn is. Köszönet érte Buzsónak. Nagyon jól éreztük magunkat, legközelebb majd ott is alszunk. Norbinak pedig köszönet a profi frissítésért verseny közben.

Másnak kitartani nehéz, nekem feladni

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto
A múlt hétvégén megkezdődött számomra is az idei mountainbike versenyszezon. Ráadásul nem is akármilyen versennyel, hanem egy UCI C2-es (világranglista pontszerző) XCO-val Salgótarjánban. Az idén ugyanis az amatőr mezőnyt hátrahagyva, az elit lányok között próbálok helyt állni.

Tavaly már indultam Salgótarjánban xco-n, de akkor fun kategóriában mentem, ami egy „butított” és rövidített futam. Szóval a nyomvonal nem volt teljesen ismeretlen. Plusz a verseny hetében lehetőségem nyílt lemenni pályát járni.  Ezúttal is külön köszönet a Cube- Csömöri csapatnak, hogy velük tarthattam.

11174867_894850943894680_4320852844007682680_n
A pályajáráson nagyon fáradt voltam és elég felemás érzésekkel tértem haza. Bár végül elhatároztam, hogy mindenképp megpróbálom a versenyt, nem voltam nyugodt. Fejben azt hiszem kicsit szétestem.

Mivel pályajárás megvolt szerdán, így csak a verseny napján utaztunk le. Hála az új stresszkezelő módszernek, amit jelenleg tanulgatok az éjszakát végre végig aludtam és ráadásul elég jól. Ugyanis iszonyat tudok izgulni és ez már negatívan hat, ha nem tudom magam kipihenni egy verseny előtt.  De ezúttal a pánik leginkább a helyszínen fogott el, de próbáltam lefoglalni magam. Féltem, hogy esetleg ki fognak nevetni, ám mindenki irtó kedves volt velem és a pálya szélén is sokan drukkoltak nekem név szerint. Külön hatalmas köszönet Magdinak a kedvességért.549444_908407825869482_2301559381391331823_n (1)

Szóval csak eljutottam végül a rajt vonalig. Ebben a szakágban beszólítás van, így nem kell verekedni, mint a maratonokon (illetve ott is van, de csak középtávon, én meg rövid távokon megyek), hogy minél jobb helyre kerülj. És nem egyszerre indul az összes korosztály, ami szintén nem mindegy.
A beszólítás a világranglista (ha az nincs magyar ranglista) pontok alapján történik, értelemszerűen minél több pontod van, annál előrébbre szólítanak. Nos nem voltmeglepetés, hogy utolsóként hívtak, mivel még sosem indultam ilyen versenyen, így pontom sem volt.

A rajtot lányos zavaromban eléggé elbénáztam, mert nem sikerült egyből becsatolni, majd miután beléptem első mozdulattal ki is rántottam a lábam a pedálból. Miután végeztem ezzel a közjátékkal megindultam én is. Szerencsére nem szakadtam le túlzottan, így az elején még a mezőnnyel mentem.

Az első kört még elég jó idővel teljesítettem és még láttam is magam előtt a lányokat, de a végére eléggé lemaradtam. A pálya egyébként 5,9 km hosszú volt és kb. 270 méter szint volt benne körönként. Az elit női mezőnynek 5 kör volt a penzum.

A második és a harmadik körben a felfelékben az életemért küzdöttem, a lefeléket viszont élveztem. Az ami a pályajáráson bizonytalanul ment vasárnapra összeállt és sikerült nyeregben abszolválni. Viszont furcsa volt számomra és az elején kicsit zavart is, hogy rengeteg néző volt a pályán és persze a technikás részeknél. Aztán túllendültem a dolgon és nem vettem róla tudomást, így körről körre jobban éreztem magam. Mármint ahhoz képest, hogy fejben nem volt minden rendben.

© www.facebook.com/VanikZoltanFoto
A negyedik köröm végén viszont sajnos kiszólítottak, mert átléptem a limitidőt. A mezőny egyébként igen erős volt, a hazai elit mellett az ukrán válogatott lányai is indultak. Nem vagyok elégedett magammal, de csalódott sem. Elsőre nem rossz ez és edzek tovább keményen és előbb utóbb biztos felnövök ehhez a kategóriához. Remélem előbb. De nem bántam meg a váltást, hiszen az élet arról szól, hogy mindig fejlődni kell.

Újdonságok éve

10421965_848656678514107_65703215703891510_n
Rég nem írtam blogot, mert egyszerűen peregtek a napok és hirtelen azt vettem észre, hogy lassan már kezdődik is az újabb monti szezon. Azért megpróbálom röviden összefoglalni, mivel teltek az eddigi napjaim, mert nem unatkoztam az tuti. Illetve az idei felkészülésem sok új elemet kapott az eddigiekhez képest.

10322486_804012696311839_7896381666540856831_n
Az első legfontosabb különbség a tavaly alapozó időszakhoz képest, hogy idén helyett kapott a cyclocross is az életemben. Nem mondom, hogy ez abszolút boldogsággal töltött el az elején, mert bár virágkorát éli ez a szakág és mindenki imádja, őszintén szólva ez nem lesz az én sportom. Lényegében pont azt nem szeretem ami a célja – téli bringa versenyzés. Finoman szólva nem bírom a hideget,  több erőm megy el arra, hogy „fűtsek”, mint amennyit le tudok adni. Én tipikusan az vagyok aki 25 fok alatt felvesz egy pulcsit. :) ( Cserébe 40 fokban is gond nélkül tudok versenyezni). No természetesen nem rinyálni akarok, és ha az embernek van egy célja akkor azért sok mindent meg kell tenni. Szóval erőt vettem magamon és végül egészen belerázódtam a dologba, ami azért is fontos, mert a cyclocross-szal sokat lehet fejlődni bringa kezelés terén.
10462595_765696330144151_4785073913803728800_n
Emellett decemberben elmentem egy kerékpáros terheléses vizsgálatra, ahol végre sikerült belőni a pulzus zónáimat és persze kiderült mennyi az annyi, amit wattban le tudok adni. A pulzus zóna kérdés számomra nagyon fontos volt, mert a 220-életkor és egyéb sablon képletek nálam messze nem érvényesek, ezt már régóta éreztem. Ezért is mondom a személyi edzések során is, hogy személyre szabottság a legfontosabb.

Azóta már a második vizsgálat is meg történt, ami alapján a fejlődésem egész jó irányba halad.

A harmadik nagy különbség, abban rejlik, hogy kifejezetten odafigyelek a regenerációra. A teszten is látszódott, hogy kicsit lassú a regenerációm. Ez részben lehet adottság is, illetve a sok munka nem feltétlenül barátja a sok sportnak. Tehát rendszeresítettem a szaunát, a SMR henger használatot, a kompressziós szárat is sűrűbben előveszem, no meg táplálékkiegészítők terén a BCAA mellé beiktattam a glutamint is.
10371451_816468561732919_5237834970300622951_n

A negyedik és talán legizgalmasabb újítás az edzőtáborozás. Már decemberben is voltam 2×3 napot a tatai olimpiai edzőtáborban – igaz ott elsősorban én tartottam erőnléti edzést az utánpótlás montisoknak, de magamra is jutott bőven idő- ahol futottam, bringáztam, szaunáztam és próbáltam ráhangolódni a rám váró téli munkára.

Azóta pedig ugyanezzel a társasággal voltam 8 éjszakát Pulában, Horvátországban országúti kerékpáros edzőtáborban és hamarosan megyek a következő 8 napos táborba ismét Tatára, ahol már montizni is fogunk. A pulai tábort nagyon élveztem. A legnagyobb gond kb az volt, hogy hol igyak kávét egyébként csak edzés, evés és pihenés volt a dolgom. Nagyon sokat számít 1-1 ilyen hét.

Szóval úgy érzem minden adott egy jó szezonhoz, meglátjuk mire lesz ez most elég. Mert ennek megfelelően a léc is magasabbra került versenyek szempontjából. Áprilisban minden kiderül.

Verseny föld alatt és felett


Az ob után egy hét pihenőt kaptam ( 3 edzés, de csak annyi ami jól esik), ami nagyon rám fért. Valószínűleg már előbb is kellett volna, csak nem ismertben be magamnak sem, hogy mélyponton vagyok. Ez az egy hét nagyon jót tett.

Underworld kupa

A feltöltődés után jött az Underworld kupa, amit nagyon vártam. Már tavaly szerettem volna indulni, de akkor több okból elmarad a dolog. A pályát nagyjából ismertem tavalyról és úgy emlékeztem van egy tök meredek rámpa meg előtte egy technikás lefelé. Izgultam is miatta.

Szerencsére volt lehetőségem egy nappal a verseny előtt kimenni a pályára és boldogan konstatáltam, hogy tavaly óta a „tök meredek” mint fogalom számomra kicsit módosult. :) De persze az élet sosem ilyen egyszerű, így az idei évre bekerült egy ugrató a pályába. Én még csak most próbálgatom az ugratást, így nem kockáztattam, ugyanis az ugrató aljába ástak egy gödröt, így egy hiba esetén csúnya répázást lehet produkálni.

A verseny napján kifejezetten eluralkodott rajtam a verseny stressz. Tudniillik a pálya elején az egyenes szakasz egy rövid, de annál meredekebb és viszonylag szűk „feltörés” van (letörés ellentétje  ), ahol leginkább lendületből lehet felmenni és ha valaki elakad könnyen lehet belőle „büdös bogár” effektus, illetve mindenki más is fent akad rajta.
Végül félelmeim nem voltak alaptalanok, mert a mi rajtunkban elég nagy bukás volt tőlem kb 2 centire. Ám szerencsére én megúsztam és az emelkedőn így nem is volt tumultus.
Innentől teljesen megnyugodtam és felvettem a versenytempót. A pálya nagyon felszíni része nagyon feküdt. A pincerészben mondjuk nagyon kellett koncentrálnom, mert én rosszul látok a sötétben.

Bár a képek nem adják vissza, mert a vaku miatt olyan mintha fényárban úszna a labirintus, de ez nagy tévedés. De szerencsére egyszer sem mentem neki egy falnak sem és a szűk (80 cm széles) átjárón sem akadtam fel (70 cm széles a kormányom, az oldalanként 5-5 cm hely az átjáróban).

A mi futamunk 60 perces volt . Bár 23 percnél mélypont volt, de miután átlendültem nagyon élveztem. Végig üldöztem az első helyen menő lányt. A pálya végére mindig felértem rá egészen közelre, de pont ott volt az ugrató, ami neki ment én meg chikenwayeztem (hosszabb kerülő út) és kezdtem elölről az üldözést.  Végül maradt a második hely, de cseppet sem vagyok csalódott, szuper verseny volt.

Dobogókői csúcstámadás

Ez a verseny egy intenzív edzésnek indult, meg egy kis kitekintésnek az országúti versenyek világába. Esztergomból indultunk és a cél Dobogókő volt – 18 km 590 m szint – vagyis csak felfelé ment a pálya.

Aznap reggel igen nehezen indult. Azt hittem nem fogunk időben leérni, mert útközben mindent kifogtunk, amit csak lehet ( vagy 3x mentünk át síneken és mindig jött a vonat stb). Amilyen nehezen indult, annyira jó lett végül.

Különösebben nem stresszeltem, de a rajtban kicsit azért izgultam. Sok bukást láttam már a tv-ben országúti versenyeken és nem igen vágytam rá. De szépen eljött a mezőny. Norbi ráállt egy tempóra és amíg bírt vezetett, utána én neki indultam saját tempóban és elég szépen haladtam felfelé. Végül találtam egy fickót aki jó tempót ment, így ráálltam és vele mentem végig. Azt hiszem ő nem volt túl boldog, mert többször próbált leszakítani, de nem tudott.

Esztergom felöl még sosem mentem fel, így végig bennem volt, hogy lesz e esetleg olyan szivatós szakasz, amire nem vagyok felkészülve. De mikor elértük a közös szakasz, ahol Pilisszentkereszt felöl is jön az út, akkor végre megnyugodtam, felnyomtam nagytányérra és uccú neki. :)

Ám az igazi meglepetés akkor ért, amikor a hangosban Ádám bemondta, hogy abszolút 3. helyen értem be és korcsoport másodikként. Nagyon örültem neki.

Mátra maraton

Egy hét versenymentes hétvége után jött a Mátra maraton. Sokaknak ez a kedvenc maratonja, hát nekem nem. Bár itt kezdtem én is a versenyzést, ahogy sokan mások, valahogy mégsem lett a szívem csücske és eztán meg végképp nem lesz az. Aznap reggel mentünk le a versenyre és lényegében végig nem volt kedvem indulni, de mivel az év utolsó maratonja számomra, így gondoltam nem hagyom ki. A rajtban eléggé hátra tudtuk csak beállni, de aztán Norbi előre állt felvezetni és a pálya első felén, az aszfalton kemény tempót tudtunk jönni. Nagyon jól pörögtek a lábaim és erősnek éreztem magam. Kb a korcsoport 4 helyéig jöttem fel aszfalton. Aztán az első terep emelkedőn bedugult a pálya, mint mindig. Próbáltam haladni és mindig jeleztem milyen irányból szándékozom megelőzni az előttem haladót. Nos erre két spori is tett nagy ívben így kb 2 percben belül 2 estem a sziklákon. A második esésnél teljesen lezúztam a térdem és az alkarom. Nem tanulmányoztam túlzottan, inkább gyorsan visszapattantam, de a maradék 20 km-en végig fájt a térdem és a karom. Gondoltam, hogy nem lesz szép látvány, mert már az is fájt, ha hozzáért egy levél vagy bármilyen növény a pályán. De azért sikerült még egyet előre lépni a korcsoportban és megelőzni egy lányt. Aztán hibáztam egy gyökeres részen, de az nem volt igazán esés, inkább csak idővesztegetés, meg fejben már teljesen szét voltam esve. De mentem tovább. A lábaim még mindig jól bírták, sokat mentem nagy tányéron. De itt már nem mertem kockáztatni, a nagyon saras vagy durvább szekciókon biztonságit mentem, igazából csak be akartam érni egyben. Az utolsó 3 km-en mégis sikerült egy hatalmasat taknyolni, mert ismét kiesett a hátsó kerekem. Nagyjából 35 km/h-val mentem és mellkasra vágódtam, hátulról pedig rám esett a bringa. A levegőm azonnal beszorult és én a földön maradtam. Egy PCCC-s csapattárs segített felkelni és összerakni a bringámat, miután beért a többiek nemhogy nem álltak meg, meg sem kérdezték élek e még…

Miután sikerült összekapni magam és a bringát már a fél világ elment mellettem, de úgy voltam vele mostmár tényleg nem adom fel, ha kell négykézláb mászom be a célba. Végül 5. helyen értem be így is megjavítva 13 perccel a tavalyi időmet.

Az orvosi ellátás minőségét inkább nem firtatom, a sárba belekent betadine és a spórolnom kell a vízzel és társai. De mentősök legalább készségesek és kedvesek voltak. Kaptam oxigént stb, végül haza engedtek. Otthon újabb 2 órás tortúra következett sebmosás címszóval és egy jó tetanusz (illetve bcg, mert tetanusz nem volt a gyógyszertárban sem – no comment), de külön köszönet apukám feleségének, Erzsinek a profi ellátást (ő orvos).

Terepduatlon

Már vasárnap eldöntöttem, ha törik, ha szakad én ugyan elindulok ezen a versenyen. Igaz szerdán tudtam csak először edzeni, azt is görgőn és a futó edzések el is maradtak a héten, de vasárnap mégis ott álltam a rajtban.

Nagyon fáradt voltam, mert előző nap esküvőn voltunk és egész nap rohangálás volt, ráadásul a lagzi vidéken lett megrendezve. És reggel látva az esőt elgondolkodtam rajta, hogy esetleg kihagyom mégis. Végül még is elindultunk Piliscsabára. Igaz az utazás ezúttal sem volt egyszerű. Mivel a bringám szervízben volt a mátrai buli után és szombaton az esküvő miatt nem tudtuk elhozni, így kora reggel Zsénél kezdtünk (speciel tenksz neki és a Bike pontnak). Persze csak ott jutott az eszünkbe, hogy a pedált leszedtem a keróról, hogy tudjak görgőzni a másik bringámmal, amíg ez szervízben van. Juhé ismét mehetünk haza pedálért, nem mintha nem lettünk volna így is késében. Szerencsére Szilviék már lent voltak, így felvették az én rajtcsomagomat is.

Mire leértünk már nyitva volt a depó is, így gyorsan be is pakoltam mindent. Ugyanis a verseny felépítése futás- monti-futás. Ezután nem sokkal már szólítottak is minket rajthoz. Az első futás 5 km-esnek volt kiírva, utána jött 7 km monti, majd újabb 3 km futás. Persze ezt mind terepen és sok emelkedővel.

Az első futáson megfogadtam Szilvi tanácsát és beosztottam az erőmet és inkább a bringára tartogattam. Már az elején láttam, hogy nincs túl sok pályaemberke. Gondoltam is, hogy lehet ebből még gond. Amikor az órám már 5,5 km-nél járt határozottan aggódni kezdtem, hogy eltévedtünk – mert volt egy lány akivel folyton kerülgettük egymást. Felfelé utolértem, lefelé meg lehagyott. ( Azért a terepen lefelé futás nem olyan egyszerű, mint hittem) Na szóval beszéltünk is, hogy nem láttuk hol ronthattuk el. De végül 6 km feletti távval beértünk.

Köszi a képet Mankának :)

Ekkora gyorsan be a depoba. Cipő csere, bukó fel, zselék felkap, egy korty a depos kulacsból és uccó neki. Igen ám, de arról sehol nem olvastam és jelölve sem volt pl táblával a depo bejáratánál, illetve a segítők sem szóltak, hogy a depoban tilos bringázni és van egy vonal az aszfalton, ahol fel lehet ülni. Úgyhogy hirtelen elém pattant diadalittas arccal egy versenybíró sárgalapot lengetve, hogy hááá sárga lap. Mondom mégis miért, mert szabálysértettem, de mondom mégis mi van (hirtelen még azt is csekkoltam felvettem e a bukómat) ő meg nem túl kedvesen kiosztott stb. Szóval kösz. Oké a szabály nem ismerete nem mentesít, de a stílus sem. És hamár sportág népszerűsítés a cél, és mindehol csak rinya van, hogy egyre kevesebben versenyeznek, akkor az „első bálozókra” oda kéne figyelni és a fontosabb dolgokra felhívni a figyelmet. Amit még leszögeznék, nem találomra mentem a versenyre, nézelődtem sokat az oldalon, így ha fent is van az oldalon, jól el van dugva. Mind1, több szót nem érdemel, mivel végül tök érdektelen lett, hogy kaptam e büntetőidőt.

Tehát a bringa pályára már nem sok kedvvel mentem ki. Egyébként a pálya részben áthaladt az ob pályán, szóval voltak ismerős részek. És egyébként élvezhető is lett volna, de itt már semmi kedvem nem volt, de aztán összeszedtem magam. Mondjuk abszolút biztonságra mentem, nem akartam kockáztatni bármilyen esést, mert az sem a lábamnak sem a tüdőmnek és bordáimnak nem tett volna jót. Örültem, hogy a Mátrában nem törtem el.

A pályán itt sem vitték túlzásba a szalagozást, sem az embereket, így egy idő után elkezdtem parázni, nehogy kimenjek a 28 km-es körre. Aztán végre az egyik helyen voltak és megerősítettek, hogy jó helyen vagyok.

Miután ismét a depoban voltam gyorsan visszacseréltem a cipőt, ittam egy csomót a lehető leggyorsabban (futásra nem vittem ki inni) és indultam is ki. Mikor kiértem a depoból kérdeztem a segítőt mégis merre menjek. Mondja menjek valahova arra felé (intett arra amerre az első kör ment, de se szalagozás, se jelölés, se semmi) majd ott megmondják. Hát mondom kösz. Elindultam az első kör útvonalán és végül voltak egy helyen irányítók és kérdeztem merre. Mondták arra mint elsőre, csak a paintball pályán van a visszafordító. Felértem oda, ahol semmi jelzés nem volt és semmi ember. Kicsit tovább mentem felfelé, ahol emlékeztem, hogy láttam az első körben embert. Na a srác kiküldött a nagykörre, de onnan gyorsan visszamentem hozzá, hogy ez biztos nem jó, mert ez a nagy kör. Mondja ő nem tud semmit, csak ezt, de már más rövid rajtszámosok is fordultak vissza (mondhatta volna előbb is). Mondtam hívja fel a rendezőt, hát neki lemerült a telefonja (az előbb láttam, hogy nyomkodja). Mondom jó, akkor visszafordulok. Visszamentem, de a táv így is bőven 3 felett lett.

Végül több órányi várakozás után kiderült, hogy a mi távunkon nem hirdetnek eredményt. Nagyon csalódott voltam. Ráadásul elég nagy csúszás volt, az utánunk rajtoló mtb verseny rajtáját 1 órával tolták későbbre 5 perccel az eredeti rajt előtt. A 16 órás eredményhirdetés is csúszott és az egész területen nem lehetett venni semmit se inni, csak cukros limonádét arany árban.

De a célomat elértem. Én győztem a sérüléseim ellen. Egyébként az eredménylistában rangsort ugyan nem állítottak, de az időeredmények alapján abszolút elsőként végeztem 1:49:06-tal.

Crosskovácsi-Én 1-1


A tavalyi szezon legrosszabb versenye volt számomra a Crosskovácsi  maraton és akkor megfogadtam, hogy idén visszavágó. Ez pedig sikerült és ezúttal én győztem le a pályát. De kezdjük az elején.

Csütörtökön kimentem Nagykovácsiba pályát járni. Bár emlékeztem, hogy nem egyszerű a nyomvonal, de elindulva rajta kicsit meg is rémültem, hogy ez bizony kemény menet lesz, mert még gyök kettővel sem esett jól. Bár tény, hogy 40 fok volt és nem is volt pihenőnapom előtte. Végül nem tudtam a teljes nyomvonalat bejárni, mert még éppen szalagozták – kb. a harmadát sikerült. Ám ezzel is sokat nyertem, mert igyekeztem “rallys” módra megjegyezni mikor van éles jobbra vagy balra és egy-egy emelkedős szakasz kb. milyen hosszú, illetve a technikásabb részeket is kipróbáltam, hogy mi van ha nem az ideális ívre sikerül mennem. Megnyugodtam, hogy a legtöbb kövön simán át megy a bringa és nem kell szlalomozni sem. És örömmel konstatáltam, hogy amit tavaly még parának találtam, azt idén magabiztosan tudom abszolválni. Így felemás érzésekkel tértem haza.

Bár nagyapám továbbra is kórházban van igyekeztem legalább az utolsó napon mentálisan hangolódni és átgondolni a pályát, illetve egy kis extra szénhidráttöltéssel kompenzálni a stresszt. :)

Szombaton reggelig végig rémálmaim voltak a versenyről, hogy otthon felejtettem az izót, aztán a zselét, majd a cipőt és még a hátsó kerekem is defektes lett. Örültem mikor végre felkelhettem reggel. :) Szerencsére a valóságban semmi ilyen nem történt, sikerült mindent elvinnem magammal a verseny helyszínére és a kerekeim sem eresztettek le a rajt előtt.
Norbi reggel úgy döntött, hogy inkább nem indul a versenyen, így miután kivitt haza is jött. Így én egyedül maradtam, de messze nem voltam magányos. :) A nevezésnél összefutottam Anikóval, aki az egyik tanítványom, de mivel kicsi a világ egy ismerőse révén a pályán segítőként ténykedett. Azután találkoztam Szilvivel és vele is váltottunk pár szót és már mentem is melegíteni. Utána még dumáltam pár szót Kefével és be is álltam a rajtba a számomra meghatározott boxba. (Ezen a versenyen kategóriánként és távonként volt meghatározva ki hova kell álljon és csúsztatva lettek indítva a különféle boxok.)
Ezúttal jó ütemben sikerült beállnom így Kefe mellett az első sorban találtam magam. Még sose rajtoltam elölről, kicsit izgultam is milyen lesz.

A tervem az volt, hogy meghúzom az elejét, de csak annyira, hogy ne készítsem el teljesen a lábaim, mert hiába érek az első emelkedőre jó pozícióban, ha végül nem tudom kitekerni, mert elég hosszú, kb. 1,5 km. Ám a rajt remekül sikerült. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az élbolyban megyek és a lábam szuperül bírja. Nem is gondoltam, hogy fogom tudni tartani a helyem. Megpróbáltak 1-2x leszakítani, de nem hagytam magam. Kb. 2 km után ráfordultunk az emelkedőre és megkezdődött a neheze. Innen a taktika egyszerű volt: lefelé és felfelé is tekerni kell ezerrel, hogy ne kerüljek hátrányba az esetleges nagyobb kerékméretű bringákkal. Így szinte végig határon mentem. Ráadásul gyors és csúszós a pálya, így 1-2 alkalommal 1-1 fát igen közelről szemlélhettem meg, de közei barátságba szerencsére nem kerültünk.

Az első kört ( a verseny 1 kis körből, 1 nagyobb körből és még egyszer a kis kör végéből állt a pálya) elég jól bírtam, bár a végén a technikás lefelé szekciónál nem tudtam teljesen a saját tempómat menni, mert előttem lassabban mentek. Amit azért sajnálok, mert gyakorlásnál szép tempóval tudtam menni rajta. A második körben meg már nem mertem kockáztatni, de erre majd visszatérek később.

Tehát a második körre kiérve nyomtam tovább és lényegében a nagy része eseménytelenül telt. A pálya eléggé fájt, de ez nem ért váratlanul. A legjobb rész ( a kis kör végét leszámítva) egy hosszú lefelé volt, amin lehetett veretni rendesen, a végsebességem 66 km/h volt.

A táv nagyjából 2/3-nál megelőzött egy master kategóriás csaj (30-40 közötti korcsoport – nagyon erősek ott a versenyezők), de szinte végig látótávolságon belül volt, így gondoltam egyenletesen erős tempóban megfoghatom. Ám, egy bukás közbe szólt. Igazából nem tudom, hogy sikerült, mert egy teljesen semmi helyen sikerült abszolválnom. Valószínűleg kihagyott a figyelmem, ahogy fáradtam és egyszer csak azt vettem észre, hogy nem uralom a bringát. Nyilván a csont poros, száraz pályán megtaláltam az egyetlen saras részt. :)

Gyorsan felpattantam és azonnal megállapítottam, hogy sem nekem, sem a bringának nincs nagyobb baja és már ültem is vissza. No de a nyavalyás láncom leesett a kistányér mögé. Ó b….

Tudom, ez egy banális művelet de én tényleg totál béna vagyok a szereléshez – még ehhez a művelethez is. Próbáltam gyorsan visszavarázsolni, de már a sírás kerülgetett. 6 km volt hátra és féltem, hogy beérnek a csajok, mert a pasik sorra előztek. Kínomban már egy srácnak is szóltam, hogy segítsen már. Egyébként nagyon rendes volt és megállt. Ám abban a pillanatban sikerült megbirkóznom eme hatalmas feladattal és mondtam is neki, hogy köszi, mehet tovább. De a srác olyan rendes volt, hogy megvárta, amíg tényleg elindulok. Ezúttal is köszönöm, jól esett. Ám ez a művelet majd egy percembe került. Ettől aztán nagyon ideges voltam, hogy a legvégén szúrom el az egészet, így nagytányérom nyomtam idegből jó pár kilométeren át. És utána se mertem egy másodpercre se visszább venni a tempóból. Persze a master csaj már sehol nem volt, de innen a cél már a pozícióm megtartása volt.

Nagy megkönnyebbülés volt mikor végre elértem a kis kör technikás végét. De ezúttal biztonságra játszottam, még egy hibát nem engedhettem meg. Így egy gyors de biztos tempót választottam. A kastélyparkba érve, ahol már szinte síkon kellett menni kb. meghalni akartam. Hátra is pillantottam van e valaki mögöttem. Mivel láttam egy fehér pólót nem mertem lassítani, mivel hirtelen nem láttam fiú e vagy lány. Bár lényegében ezt már magamról sem tudtam volna hirtelen megmondani.

És végre bent voltam a célban, Ádám pedig bemondta a hangosba, hogy megnyertem a korcsoportom. Annyira boldog voltam, hogy majdnem elsírtam magam, Norbinak alig bírtam kinyögni a telefonba hogy első lettem.

Ám az adrenalin múlásával eszembe jutott, hogy rendbe kéne rakatni a lábam, így volt egy utam az elsősegélyesekhez is. Közben Norbi bringára pattant és kitekert a hozzám, így az eredményhirdetésig sem unatkoztam. Kajáltunk és elbeszélgettünk ismerőseinkkel, barátainkkal. Eredményhirdetés után pedig levezetésképpen hazatekertünk.

Tavaly  2:37:39 volt az időm, idén pedig 1:43:12 vagyis 53 percet javítottam.

Egyébként nagyon klassz ajándékokat kaptam – Fundango pólót, 4db energia italt, persze érmet és egy klassz faliórát bringás alkatrészekből – lánctányér meg ilyesmik.

 

Szilvásvárad maraton


A Top maraton széria első fordulója volt az idei első maratonom. Bár a tervezet szerint lett volna előző héten egy versenyem, de sajnos közbe szóltak dolgok. Nagypapám kórházba került. Így Szilvásra nem a legjobb lelkiállapotban készültem, de szerintem ahhoz képest igen jó formába kerültem a hétvégére.

Ahogy tavaly, így idén is már szombaton leutaztunk. Idén nagyon kis szuper szállásunk volt egy kétfős vendégházban jó nagy kerttel meg mindennel és közel a pályához.

Miután megérkeztünk és átvettük a kulcsot siettünk is megnézni az autóval megközelíthető részeket a pályából, mert számomra a nap kulcskérdése az volt, hogy maradjon-e a sárgumi vagy sem.

Abból amit láttunk egyértelműen kiderült, hogy sárgumi nem fog kelleni, hacsak az éjszaka nem fog esni jelentős mennyiségű csapadék. Így a délután hátralévő részében Norbi külső cserével foglalta el magát én meg szénhidrát töltéssel jó kis túrós-barackos rétes formájában. Este pedig a házban fellelhető tollaslabda felszerelésnek köszönhetően egy kis levezető játékkal ütöttük el (szó szerint) az időt.

Másnap reggel igen idegesen ébredtem és nagyjából semmi kaja nem csúszott le a torkomon így jött a jól bevált izo és a hosszú emelkedőkre való tekintettel a savasodást késleltető csoda lötyi váltott kortyolgatása. Közben megérkezett Tamás barátunk is, így el is indultunk egy közös bemelegítésre. A melegítés elején úgy éreztem az izmaim hevesen tiltakoznak minden nagyobb terheléstől, de a végére egészen belelendültek a lábaim. Ennek azért is örültem, mert előző nap eléggé izomlázas volt a combom (talán a stressztől?), de ezek szerint a triger point masszázs hengerezés meghozta az eredményt.

Túl hosszú melegítésre azért nem volt idő. Ugyanis a maratonokon tömegrajt van távonként, sokkal több résztvevővel, mint az xco versenyeken és nincsen beszólítás. Illetve van, de az rövidtávon csak az utánpótlás kategória licenszes versenyzőit érinti. Egyszóval közel 600 ember érkezési sorrendben nyomorog a rajtban és mindenki igyekszik minél előbb és -előrébb állni.

Nos, nekünk sikerült egészen jó helyre kerülni és amíg elácsorogtunk egy jó fél órát be is toltam egy zselét, egyet pedig elraktam a versenyre. A rajtot sikerült jól elkapni és Norbival egy elég kemény tempót tudtunk menni, így viszonylag a mezőny elején helyezkedtünk el. A kb 10 km-es felfelé jó része egy aszfaltos szerpentin volt, majd a végén – mire már épp meghalna az ember, de legalábbis már szeretne – jött egy jó meredek és elég hosszú terep emelkedő. Tavaly ezt szinte végig toltam, most csak egy kis szakaszon kellett és a pálya több részét már végig nyeregben töltöttem.

A frissítő pontig(táv fele kb) elég jól is éreztem magam, ahol egy ellenfelem jól el is csapatott mellettem. Próbáltam ugyan rakni rá a kereket, de mikor ezt észrevette egy váltással le is szakított, amire nem tudtam reagálni. Itt ki is jött a nagyobb kerék előnyre, szemben az én kis 26-os montimmal.( Lényegében az utóbbi egy évben technikai forradalom zajlott le igen erőteljesen így az új kerékpárok már nagyobb kerékmérettel rendelkeznek)
Egy pillanatra fejben meg is zuhantam, de utána össze is kaptam magam, gyorsan betoltam még egy zselét és el is kezdtem nyomni neki, hogy legalább minél kevesebb legyen a hátrányom. Az emelkedőkön még láttam is időnként és gondoltam hátha leszakad csapattársa szélárnyékából és akkor még talán felérhetek rá. De mikor jöttek a lefelék, akkor már végkép szem elől tévesztettem.

Na ahogy egyre fogytak a kilométerek felértem egy másik lányra és vele kezdtük felváltva kerülgetni és biztatni egymást. Aztán az utolsó 1,5 -2 km-en kiderült, hogy egy korcsoportban vagyunk így ekkor jött az izgalmas rész – verseeeny. Az utolsó méterekig nyitott volt a dolog és egy szép sprint befutó dönthetett volna, ha az ellenfelem nem dönt úgy, hogy inkább rövidre zárja a dolgot és felken a korlátra. Így én lettem az 5. a 31 indulóból.

Itt még verseny volt :)

Felemás érzelmek vannak bennem. A 3-4-5 helyen 20 másodpercen belül voltunk. Vagyis ha úgy vesszük egész jó tempót mentem így is, hiszen frissítőponttól csak 20 másodperc hátrányt szedtem össze. Illetve a tavaly időmhöz képest 36 percet javítottam, ami azért nem rossz. Egyedül az bánt, hogy a sprintél hagytam magam felkenni, de erre egyszerű megoldás van – többet edzek és nem hagyok több esélyt sprintbefutóra. :) Hosszútávon meg előkerül a malac persely. :) És jöhet Crosskovácsi!

Külön köszönet Zsének és a Bike pontnak a szuper bringa felkészítésért a versenyre!