Magamról ★ web: zelenij.hu, trxedzo.hu ★ e-mail: linda@zelenij.hu ★ facebook: facebook.com/edzesrefel

Minden jó, ha a vége jó (lenne)


Pár versenybeszámolóval el vagyok csúszva, de az utóbbi időben valahogy semmi nem akart összeállni.

A Crosskovácsis győzelem után úgy éreztem tele vagyok erővel és egyre jobb formában vagyok. A következő verseny a Csömöri C2-es (vagyis nemzetközi ranglistához pontszerző verseny az UCI kategóriáknak) xco verseny volt. Mivel C2-es így a pálya elég komolynak ígérkezett. Az amatőr kategóriáknak kijelölt nyomvonal nagyon feküdt nekem. Tudtam hogy fájni fog 1-2 része, de alapvetően nyugodt voltam.

A verseny napján eléggé izgultam, de melegítés során a lábaim jól pörögtek. A rajtot nagyon jól kaptam el, és az első, hosszú emelkedő végén már elsőként fordultam az egy nyomvonalas, kanyargós lefelére. Ám sokáig nem tartott a versenyem, mivel félpályánál kiesett a hátsó kerekem én meg elvágódtam, mint a só zsák. Szerencsére síkon történt és nem mondjuk egy gyors lefelén, így kisebb zúzódásokkal és nagy rémülettel megúsztam. Persze a versenynek itt annyi volt. Szörnyen csalódott voltam, de viszonylag gyorsan sikerült elengednem a dolgot, hogy évi egy tecnikai malőr belefér, elvégre ez részben technikai sport.

Itt még minden rendben ment

A balestem okozóját megtaláltuk és ki is cseréltük a Duna maratonig. Ez a pálya már előző évben is tetszett, mégha nem is sikerült teljesen úgy a vége, ahogy képzeltem és egy vádli görcs miatt elbuktam pár helyezést.

Idén a verseny előtt bejártuk a pályát és örömmel konstatáltam, hogy továbbra is tetszik a pálya és a technikás szakasz a végén elég simán megy tavalyhoz képest. Igaz a verseny előtti héten éreztem, hogy mintha fáradt lennék, de egy rövidített edzés után ismét jól éreztem magam.

A verseny napján minden rendben zajlott, időben kiértünk és melegítettünk majd elindultunk a rajthoz. Hát az a tömegnyomor és tülekedés, ami a rajtba való beállás előtt volt teljesen kiborított. Utálom ezt a részt, mert mindenki lökdösődik és ezen a 2 méteren akarja eldönteni az egész versenyt – egy srác pedálja beakadt a kerekembe, amit úgy elkezdett rángatni és anyázni, hogy azt hittem ott töri ki a küllőimet. Végül sikerült épségben megúszni a rajtot. Az első emelkedő szűkebb részén igaz volt egy kis dugó, de utána sikerült beállnom egy erős tempóra, amit végig sikerült tartanom.
A legjobb formámban mentem és mindent úgy sikerült abszolválnom, ahogy terveztem. Negyedik helyen értem be, így éppen lecsúsztam a dobogóról, de elégedett vagyok ezzel a versenyemmel és ez az eddigi legjobb Top maratonos helyezésem.

Ezután megkezdődött a felkészülésem az xco országos bajnokságra, amit idén Pilisvörösváron rendeztek, vagyis „hazai” pálya a csapatom szempontjából.
A pályajárás során éreztem, hogy technikás a pálya, de egy szakaszt leszámítva már elsőre ment minden. A jobban aggasztott, hogy előzésre még kevesebb hely volt, mint a csömörin.

Bár a fáradtság – főként mentálisan – ami az 5 hónapnyi versenyzés után kezdett kijönni rajtam nyugtalanított, de nem volt időm ezen aggódni ugyanis a technikai probléma megint beütött. A bringám első telója elromlott és 2 nappal a verseny előtt még azt sem tudtam, hogy akkor most mivel fogok menni.

Végül kisebb cécó után Norbi bringájából átvarázsoltuk a telót az enyémbe és bár nem votl teljesen jó bele végül, az is megoldódott.

Akárhogy is igyekeztem, a verseny napján fejben egy nagy káosz voltam. Végül a rajtban állva egészen sikerült rákoncentrálnom a feladatra. A sípszó elhangzása után neki is indultam ezerrel és felvezető körről már elsőként jöttem le, de utána az első hosszú, egynyomos felfelén jött a feketeleves.

Ugyanis ezen a nehezen előzhető pályán a felnőtt amatőröket az U13-as korosztállyal rajtoltatták együtt. Speciel nem értem, ezt hogy sikerült kitalálni, hiszen az erőkülönbségek nagyon nagyok. Már a felvezető körön felértem a kicsikre és ahogy próbáltam őket kerülgetni sokszor kizökkentett a ritmusból és volt ahol fel is tartottak. Biztos velem van a baj, de én nem akartam üvöltözni a kicsikkel, hogy húzzanak előlem és főleg nem mertem fellökni őket. Egy kislány ígyis elkezdett sírni, mikor megelőztem, hogy „most miéért”, pedig hozzá sem értem. Felnőttekkel más a helyzet, ott tudok erélyes lenni, de nem vállalom, hogy sérülést okozzak egy gyereknek mert felborul miattam. Szóval ezen a szakaszom megelőztek és mivel 3 gyerek is volt előttem a 2 körös versenyen behozhatatlan hátrányra tettem szert, ráadásul a második körben ugyanúgy feltartottak és nemcsak felfelé de lefelé is. Csalódott vagyok, hogy ilyenen múlt és nem az erőnlétemen, de a pálya és a körülmények mindenkinek ugyanazok voltak és én úgy döntöttem nem kockázatotok annyit, más meg másképp. De azért az országos bajnokság 2. hely meglett.
Ennyi, de ebből is tanultam és új célokat tűztem ki.

Most lesz egy kis pihenőm, ami már bőven rám fér, aztán augusztusban jöhetnek a további versenyek.

 

 

Crosskovácsi-Én 1-1


A tavalyi szezon legrosszabb versenye volt számomra a Crosskovácsi  maraton és akkor megfogadtam, hogy idén visszavágó. Ez pedig sikerült és ezúttal én győztem le a pályát. De kezdjük az elején.

Csütörtökön kimentem Nagykovácsiba pályát járni. Bár emlékeztem, hogy nem egyszerű a nyomvonal, de elindulva rajta kicsit meg is rémültem, hogy ez bizony kemény menet lesz, mert még gyök kettővel sem esett jól. Bár tény, hogy 40 fok volt és nem is volt pihenőnapom előtte. Végül nem tudtam a teljes nyomvonalat bejárni, mert még éppen szalagozták – kb. a harmadát sikerült. Ám ezzel is sokat nyertem, mert igyekeztem “rallys” módra megjegyezni mikor van éles jobbra vagy balra és egy-egy emelkedős szakasz kb. milyen hosszú, illetve a technikásabb részeket is kipróbáltam, hogy mi van ha nem az ideális ívre sikerül mennem. Megnyugodtam, hogy a legtöbb kövön simán át megy a bringa és nem kell szlalomozni sem. És örömmel konstatáltam, hogy amit tavaly még parának találtam, azt idén magabiztosan tudom abszolválni. Így felemás érzésekkel tértem haza.

Bár nagyapám továbbra is kórházban van igyekeztem legalább az utolsó napon mentálisan hangolódni és átgondolni a pályát, illetve egy kis extra szénhidráttöltéssel kompenzálni a stresszt. :)

Szombaton reggelig végig rémálmaim voltak a versenyről, hogy otthon felejtettem az izót, aztán a zselét, majd a cipőt és még a hátsó kerekem is defektes lett. Örültem mikor végre felkelhettem reggel. :) Szerencsére a valóságban semmi ilyen nem történt, sikerült mindent elvinnem magammal a verseny helyszínére és a kerekeim sem eresztettek le a rajt előtt.
Norbi reggel úgy döntött, hogy inkább nem indul a versenyen, így miután kivitt haza is jött. Így én egyedül maradtam, de messze nem voltam magányos. :) A nevezésnél összefutottam Anikóval, aki az egyik tanítványom, de mivel kicsi a világ egy ismerőse révén a pályán segítőként ténykedett. Azután találkoztam Szilvivel és vele is váltottunk pár szót és már mentem is melegíteni. Utána még dumáltam pár szót Kefével és be is álltam a rajtba a számomra meghatározott boxba. (Ezen a versenyen kategóriánként és távonként volt meghatározva ki hova kell álljon és csúsztatva lettek indítva a különféle boxok.)
Ezúttal jó ütemben sikerült beállnom így Kefe mellett az első sorban találtam magam. Még sose rajtoltam elölről, kicsit izgultam is milyen lesz.

A tervem az volt, hogy meghúzom az elejét, de csak annyira, hogy ne készítsem el teljesen a lábaim, mert hiába érek az első emelkedőre jó pozícióban, ha végül nem tudom kitekerni, mert elég hosszú, kb. 1,5 km. Ám a rajt remekül sikerült. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az élbolyban megyek és a lábam szuperül bírja. Nem is gondoltam, hogy fogom tudni tartani a helyem. Megpróbáltak 1-2x leszakítani, de nem hagytam magam. Kb. 2 km után ráfordultunk az emelkedőre és megkezdődött a neheze. Innen a taktika egyszerű volt: lefelé és felfelé is tekerni kell ezerrel, hogy ne kerüljek hátrányba az esetleges nagyobb kerékméretű bringákkal. Így szinte végig határon mentem. Ráadásul gyors és csúszós a pálya, így 1-2 alkalommal 1-1 fát igen közelről szemlélhettem meg, de közei barátságba szerencsére nem kerültünk.

Az első kört ( a verseny 1 kis körből, 1 nagyobb körből és még egyszer a kis kör végéből állt a pálya) elég jól bírtam, bár a végén a technikás lefelé szekciónál nem tudtam teljesen a saját tempómat menni, mert előttem lassabban mentek. Amit azért sajnálok, mert gyakorlásnál szép tempóval tudtam menni rajta. A második körben meg már nem mertem kockáztatni, de erre majd visszatérek később.

Tehát a második körre kiérve nyomtam tovább és lényegében a nagy része eseménytelenül telt. A pálya eléggé fájt, de ez nem ért váratlanul. A legjobb rész ( a kis kör végét leszámítva) egy hosszú lefelé volt, amin lehetett veretni rendesen, a végsebességem 66 km/h volt.

A táv nagyjából 2/3-nál megelőzött egy master kategóriás csaj (30-40 közötti korcsoport – nagyon erősek ott a versenyezők), de szinte végig látótávolságon belül volt, így gondoltam egyenletesen erős tempóban megfoghatom. Ám, egy bukás közbe szólt. Igazából nem tudom, hogy sikerült, mert egy teljesen semmi helyen sikerült abszolválnom. Valószínűleg kihagyott a figyelmem, ahogy fáradtam és egyszer csak azt vettem észre, hogy nem uralom a bringát. Nyilván a csont poros, száraz pályán megtaláltam az egyetlen saras részt. :)

Gyorsan felpattantam és azonnal megállapítottam, hogy sem nekem, sem a bringának nincs nagyobb baja és már ültem is vissza. No de a nyavalyás láncom leesett a kistányér mögé. Ó b….

Tudom, ez egy banális művelet de én tényleg totál béna vagyok a szereléshez – még ehhez a művelethez is. Próbáltam gyorsan visszavarázsolni, de már a sírás kerülgetett. 6 km volt hátra és féltem, hogy beérnek a csajok, mert a pasik sorra előztek. Kínomban már egy srácnak is szóltam, hogy segítsen már. Egyébként nagyon rendes volt és megállt. Ám abban a pillanatban sikerült megbirkóznom eme hatalmas feladattal és mondtam is neki, hogy köszi, mehet tovább. De a srác olyan rendes volt, hogy megvárta, amíg tényleg elindulok. Ezúttal is köszönöm, jól esett. Ám ez a művelet majd egy percembe került. Ettől aztán nagyon ideges voltam, hogy a legvégén szúrom el az egészet, így nagytányérom nyomtam idegből jó pár kilométeren át. És utána se mertem egy másodpercre se visszább venni a tempóból. Persze a master csaj már sehol nem volt, de innen a cél már a pozícióm megtartása volt.

Nagy megkönnyebbülés volt mikor végre elértem a kis kör technikás végét. De ezúttal biztonságra játszottam, még egy hibát nem engedhettem meg. Így egy gyors de biztos tempót választottam. A kastélyparkba érve, ahol már szinte síkon kellett menni kb. meghalni akartam. Hátra is pillantottam van e valaki mögöttem. Mivel láttam egy fehér pólót nem mertem lassítani, mivel hirtelen nem láttam fiú e vagy lány. Bár lényegében ezt már magamról sem tudtam volna hirtelen megmondani.

És végre bent voltam a célban, Ádám pedig bemondta a hangosba, hogy megnyertem a korcsoportom. Annyira boldog voltam, hogy majdnem elsírtam magam, Norbinak alig bírtam kinyögni a telefonba hogy első lettem.

Ám az adrenalin múlásával eszembe jutott, hogy rendbe kéne rakatni a lábam, így volt egy utam az elsősegélyesekhez is. Közben Norbi bringára pattant és kitekert a hozzám, így az eredményhirdetésig sem unatkoztam. Kajáltunk és elbeszélgettünk ismerőseinkkel, barátainkkal. Eredményhirdetés után pedig levezetésképpen hazatekertünk.

Tavaly  2:37:39 volt az időm, idén pedig 1:43:12 vagyis 53 percet javítottam.

Egyébként nagyon klassz ajándékokat kaptam – Fundango pólót, 4db energia italt, persze érmet és egy klassz faliórát bringás alkatrészekből – lánctányér meg ilyesmik.

 

Szilvásvárad maraton


A Top maraton széria első fordulója volt az idei első maratonom. Bár a tervezet szerint lett volna előző héten egy versenyem, de sajnos közbe szóltak dolgok. Nagypapám kórházba került. Így Szilvásra nem a legjobb lelkiállapotban készültem, de szerintem ahhoz képest igen jó formába kerültem a hétvégére.

Ahogy tavaly, így idén is már szombaton leutaztunk. Idén nagyon kis szuper szállásunk volt egy kétfős vendégházban jó nagy kerttel meg mindennel és közel a pályához.

Miután megérkeztünk és átvettük a kulcsot siettünk is megnézni az autóval megközelíthető részeket a pályából, mert számomra a nap kulcskérdése az volt, hogy maradjon-e a sárgumi vagy sem.

Abból amit láttunk egyértelműen kiderült, hogy sárgumi nem fog kelleni, hacsak az éjszaka nem fog esni jelentős mennyiségű csapadék. Így a délután hátralévő részében Norbi külső cserével foglalta el magát én meg szénhidrát töltéssel jó kis túrós-barackos rétes formájában. Este pedig a házban fellelhető tollaslabda felszerelésnek köszönhetően egy kis levezető játékkal ütöttük el (szó szerint) az időt.

Másnap reggel igen idegesen ébredtem és nagyjából semmi kaja nem csúszott le a torkomon így jött a jól bevált izo és a hosszú emelkedőkre való tekintettel a savasodást késleltető csoda lötyi váltott kortyolgatása. Közben megérkezett Tamás barátunk is, így el is indultunk egy közös bemelegítésre. A melegítés elején úgy éreztem az izmaim hevesen tiltakoznak minden nagyobb terheléstől, de a végére egészen belelendültek a lábaim. Ennek azért is örültem, mert előző nap eléggé izomlázas volt a combom (talán a stressztől?), de ezek szerint a triger point masszázs hengerezés meghozta az eredményt.

Túl hosszú melegítésre azért nem volt idő. Ugyanis a maratonokon tömegrajt van távonként, sokkal több résztvevővel, mint az xco versenyeken és nincsen beszólítás. Illetve van, de az rövidtávon csak az utánpótlás kategória licenszes versenyzőit érinti. Egyszóval közel 600 ember érkezési sorrendben nyomorog a rajtban és mindenki igyekszik minél előbb és -előrébb állni.

Nos, nekünk sikerült egészen jó helyre kerülni és amíg elácsorogtunk egy jó fél órát be is toltam egy zselét, egyet pedig elraktam a versenyre. A rajtot sikerült jól elkapni és Norbival egy elég kemény tempót tudtunk menni, így viszonylag a mezőny elején helyezkedtünk el. A kb 10 km-es felfelé jó része egy aszfaltos szerpentin volt, majd a végén – mire már épp meghalna az ember, de legalábbis már szeretne – jött egy jó meredek és elég hosszú terep emelkedő. Tavaly ezt szinte végig toltam, most csak egy kis szakaszon kellett és a pálya több részét már végig nyeregben töltöttem.

A frissítő pontig(táv fele kb) elég jól is éreztem magam, ahol egy ellenfelem jól el is csapatott mellettem. Próbáltam ugyan rakni rá a kereket, de mikor ezt észrevette egy váltással le is szakított, amire nem tudtam reagálni. Itt ki is jött a nagyobb kerék előnyre, szemben az én kis 26-os montimmal.( Lényegében az utóbbi egy évben technikai forradalom zajlott le igen erőteljesen így az új kerékpárok már nagyobb kerékmérettel rendelkeznek)
Egy pillanatra fejben meg is zuhantam, de utána össze is kaptam magam, gyorsan betoltam még egy zselét és el is kezdtem nyomni neki, hogy legalább minél kevesebb legyen a hátrányom. Az emelkedőkön még láttam is időnként és gondoltam hátha leszakad csapattársa szélárnyékából és akkor még talán felérhetek rá. De mikor jöttek a lefelék, akkor már végkép szem elől tévesztettem.

Na ahogy egyre fogytak a kilométerek felértem egy másik lányra és vele kezdtük felváltva kerülgetni és biztatni egymást. Aztán az utolsó 1,5 -2 km-en kiderült, hogy egy korcsoportban vagyunk így ekkor jött az izgalmas rész – verseeeny. Az utolsó méterekig nyitott volt a dolog és egy szép sprint befutó dönthetett volna, ha az ellenfelem nem dönt úgy, hogy inkább rövidre zárja a dolgot és felken a korlátra. Így én lettem az 5. a 31 indulóból.

Itt még verseny volt :)

Felemás érzelmek vannak bennem. A 3-4-5 helyen 20 másodpercen belül voltunk. Vagyis ha úgy vesszük egész jó tempót mentem így is, hiszen frissítőponttól csak 20 másodperc hátrányt szedtem össze. Illetve a tavaly időmhöz képest 36 percet javítottam, ami azért nem rossz. Egyedül az bánt, hogy a sprintél hagytam magam felkenni, de erre egyszerű megoldás van – többet edzek és nem hagyok több esélyt sprintbefutóra. :) Hosszútávon meg előkerül a malac persely. :) És jöhet Crosskovácsi!

Külön köszönet Zsének és a Bike pontnak a szuper bringa felkészítésért a versenyre!

Első verseny, első hely


Március 9-én megkezdődött számomra az idei kerékpáros versenyszezon a Toyota-Trek kupa formájában. Ám ez a verseny más szempontból is első volt nekem. Ugyanis ez volt az első cyclocross versenyem is. Eddig ugyanis csak mtb maratonokon indultam, ez pedig teljesen más típusú verseny.

Először is ez egy rövidebb pálya, ahol időre kell menni minél több kört – tehát rövidebb ám sokkal intenzívebb egy maratonnál. A pályán különféle természetes és épített akadályok vannak pl. farönkök, kidőlt villanyoszlop, árok stb. Így ahol nem lehet nyeregben abszolválni az akadályt ott gyors le-fel szállás kíséretében kell átemelni a rajta bringát. No ez az, ami nekem még nem megy olyan flottul, mivel eddig nem csináltam ilyet és bénázással értékes időt lehet veszíteni.

Emiatt eléggé izgultam is a versenyt megelőző napon, még ha csak edzőversenynek is szántam és nem vártam semmilyen eredményt.

És ezt nem álszerénységből mondom. Azért nem vártam eredményt, mivel eddig lényegében egyedül edzettem, így nem tudom/tudtam, hogy az ellenfeleim mennyit edzettek és milyen formában vannak ebben a viszonylag korai időpontban. És nyilván azt sem tudtam valójában mennyit sikerült nekem fejlődnöm.

Na szóval, a versenyt megelőző napon kimentünk Monorra pályát járni, hogy legyen némi elképzelésünk mi vár ránk másnap. Ez annyira jól sikerült, hogy teljesen elkapott a versenyszellem és egész este azon agyaltam, hogyan kompenzáljam az esetleges le-fel szállással elvesztett időt. Ugyanis a pálya elég technikás volt és több alkalommal is szükség volt erre.

A verseny napján minden flottul ment. Időben értünk ki, volt idő bemelegíteni és még a rajtba is időben álltam be és elég jó helyről sikerült startolni. Az első kanyarnál a lányok közül elsőnek fordultam, ám a következő kanyarban bénáztak előttem, így a másik íven két lány is elment mellettem. Mivel a mi rajtunk volt a legnépesebb és előzni sem mindenhol lehetett eltartott egy ideig mire sikerült visszaszereznem a pozíciómat (kb 1 kör),  de onnantól folyamatosan növelni tudtam az előnyömet, amit meg is tartottam a verseny végéig.

Külön köszöntet szeretnék mondani mindenkinek, aki a verseny előtt biztatott és bízott bennem, illetve akik a pálya mellől hangosan szurkoltak nekem.

Nagyon örülök ennek a győzelemnek, jó kis lendületet adott a további felkészüléshez. Persze ebből nem vonhatok le messze menő következtetéseket, hiszen nem minden ellenfelem volt ott a versenyen. De annyi biztos, hogy jó úton vagyok és magamhoz képest elég jól fejlődtem, ám azért látom a hiányosságaimat is. Egy biztos, izgalmas lesz ez a szezon.

Egy éves évforduló a Mátra maratonon

Szeptember 1-én került megrendezésre a Mcdonalds Bringamánia Fesztivál keretein belül a Mátra maraton. Ez a verseny különleges számomra, mivel tavaly ezen a versenyen „debütáltam” és lettem a mountainbike szerelmese. ( tavalyi élménybeszámoló itt )  Készültem erre a versenyre, mert nagyon kíváncsi voltam mennyit tudtam fejlődni egy év alatt.

De még ne szaladjunk ennyire előre. A Duna maraton (július) óta is voltak történések, így először fussunk át rajtuk. Sajnos két betervezett verseny is kimaradt rajtam kívűlálló okok miatt – Underworld kupa és Bükk maraton. Az utóbbit különösen sajnálom, de jövőre ott leszek. Lezajlott még a 24 mtb verseny is, ahova 6 fős csapattal mentünk. Jövőre valószínűleg nem veszek részt rajta. A csapatom felének más elképzelései voltak arról miért is vagyunk Zánkán – én versenyezni, mások kempingezni jöttek. Több szót nem is érdemel a dolog, a lényeg, hogy nem véletlenül választottam egyéni sportot, a legtöbb ember elég megbízhatatlan.

Augusztus 18-án volt a Nyugat maraton kupa második fordulója Herenden. Ez előtt a verseny előtt eléggé izgultam, mert a rövidtáv hossza a szokásos 30 km környéke helyett 42 km volt. Úgy éreztem a verseny reggelén, hogy minden ellenem van. Először is előző este óta széntablettán éltem. Majd az M7-es autópályán baleset volt, így a rajt előtt fél órával értünk csak le. Gyors öltözés és lényegében már álltam is be a rajtba.

A bemelegítés hiánya miatt az első 5 km-en nagyon küzdöttem a lábaimmal – savasodtam és minden bajom volt. Miután sikerült bemelegednem és felvennem a verseny tempóját egészen élveztem. A pálya jó volt, mindent ki tudtam tekerni felfelé is és lefelé is. Ellenben nagyon rágörcsöltem még menet közben is a 42 km-re így 22 km-nél és 32 km-nél voltak lelki mélypontjaim, hogy miként fogom én ezt végig bírni. Annyira jól bírtam végül, hogy 4. helyen értem be és még túl is tartalékoltam az energiáimat, így a másnapi szokásos vegetálás helyett kimentem edzeni.

Tehát a pálya élvezetes volt, csak 1-2 helyen nem volt túl jó a jelölés és a frissítőponton elfelejtettek nekem szólni merre kellene menni, így nekem kellett megkérdezni, hogy ugyan elárulják-e vagy nekem kell kitalálni. Ettől függetlenül jövőre is itt a helyem.

Na el is érkeztünk a Mátrához. A verseny előtt már szombaton leutaztunk Mátraderecskére, ahol Gábor barátunknál aludtunk. Másnap gyors reggeli és irány a pálya. Már 9 előtt nem sokkal ott voltunk így a 10:20-as rajtig sok időnk volt – végre nem kellett rohanni. Átnéztük a bringákat, átöltöztünk, bekevertem az itókámat – bcaa, elektrolitok, magnézium, izotóniás por. Ezután elmentünk melegíteni – végre erre is volt idő – ami elég jól sikerült is.

Melegítés után el is indultunk a rajthoz, ám ott már tömegnyomor volt.  A srácokkal végül elég hátra sikerült beállunk. Sebaj, a rajtot jól sikerült elkapnom és az első 12 km-en sokat sikerült feljönnöm. Innen fordult a pálya egy egynyomos emelkedőre, ami persze be is dugult. Erre számítottam, szóval itt még nem érdekelt, hogy elég hamar bringa tolásra kényszerültem. Ám sajnos a későbbiekben is sokszor bedugult a pálya, mert sok volt a technikás szűk rész mind felfelé, mind lefelé.

Sajnos nagyon sok bunkóval is találkoztam, akik annak ellenére, hogy én nyeregben érkeztem simán betolták elém a bringájukat. Az egynyomos, meredek lejtőn ennek nem igen örültem és mikor szóltam, hogy hékás jönnék én lettem leugatva, hogy ő bizony versenyzik… Mondjuk nem kell engem félteni letoltam. Utána, ezt eljátszotta velem valaki egy  felfelén is. Pedig még mögülem is kiabált valaki, hogy nehogy betold elé, de nem izgatta magát. Bár itt még sikerült nyeregben maradnom az akciója ellenére, de barátunk fél méterrel később elesett előttem és itt ismét muszáj volt leszállnom.  Egy szó mint száz sokat kellett tologatni és ez nem vidított fel.

Az utolsó 5-6 km-en még egy kisebb bukást is sikerült abszolválnom.  Nem volt vészes, egyből felpattantam, mintha én ezt direkt így akartam volna és mentem is tovább. Nem veszítettem helyezést sem.

Azért, hogy jót is írjak el kell mondjam, hogy élveztem a technikás lefeléket. Tavaly itt toltam a bringát és nem a dugó miatt, hanem mert nem tudtam lemenni rajta. Voltak lányok akikkel jókat meccselgettünk és többször oda-vissza előzgettük egymást. Végül sikerült elhúznom, mert amikor meghallottam az erdőben a szpíker hangját az utolsó rakétáimat is begyújtottam, mert már nagyon be akartam érni. A befutóban egy sprintre is futotta még.

A célban Gáborék már vártak és mikor mondták, hogy 5ik helyen jöttem be el sem hittem. Tavaly 19ik helyen zártam. Tehát 14 helyet és 40 percet sikerült javítanom 1 év alatt és mindössze 3 perccel maradtam le a dobogó 3ik fokáról!!
Idén már csak egy versenyem lesz, aztán jön az évértékelő beszéd. :)