Magamról ★ web: zelenij.hu, trxedzo.hu ★ e-mail: linda@zelenij.hu ★ facebook: facebook.com/edzesrefel

Sárkorcsolya verseny

IMG_7493

A várgesztesi hétvége után volt pár lazább edzés regeneráció gyanánt. De sokat pihenni nem lehetett hiszen a rákövetkező hétvégén ismét verseny és én nagyon szerettem volna bizonyítani, legfőképpen magamnak, hogy megy ez jobban is. Sajnos az időjárás úgy döntött ebben nem lesz partner.

Tudniillik, ha van valami amitől úgy félek, mint a tűztől az a sár.

Itt egy rövid kitérőt szeretnék tenni, ugyanis a különféle negatív hangok hozzám is eljutnak. Nem kívánom túlhúzni a dolgot, és nyugodtan lehet engem bárkihez hasonlítgatni. Ám ne felejtsük el, hogy nem 8, de nem is 18 évesen kezdtem el bringázni, hanem 26 és előtte semmi közöm nem volt ehhez a sporteszközhöz. Azt is tegyük hozzá, hogy ez év májusában van 1 éve, hogy komolyabb edzői felügyelet mellett készülök ( köszönet Buruczki Szilárdnak) . Továbbá kerékpáros rokonom sincs, így ezelőtt mindent egyedül tanultam, próbálgattam. Illetve ez a második szezonom az elit xcoban. Ennyi.

13174189_10154276914154658_4918448125571917207_n

Szóval mivel egész héten rendületlenül esett az eső, ezért finoma szólva sem porzott a talaj. Bár reménykedtem az utolsó pillanatig, hogy megúszom a mocsárban küzdést, de a szombati pályajáráson éreztem, hogy nem lesz ez sima.

Eddig minden alkalommal megúsztam a masszív sarazást xco versenyeken. Bár többször indult kétségbeejtően a verseny, végül mindig száradt annyit a pálya, hogy én is el tudtam rajta lavírozni. De  mindent el kell egyszer kezdeni. És ezt pont ezen a hétvégén kellett.

Tehát már a pályajáráson csúszkáltam ezerrel, mert nekem csak egy kerékszettem van egyféle külsővel felszerelve. A Racing Ralph nevű külsőt pedig nem éppen saras körülményekre fejlesztették. ( Amíg volt sárgumim a régi 26-os bringámra egyszer sem kellett használnom- Murphy) Így leeresztettük a kerekeket amennyire csak lehetett és megpróbáltam ráérezni, milyen bringával korcsolyázni. Az elején nagyon kétségbe voltam esve, de végül egy kisebb talajminta vétel után de az ugratónak kinéző valamin is simán átmentem.

13198576_586481304853567_1114994158952687723_o

Mondtam is oké, holnap délutánig ez csak jobb lesz, szépen fog még száradni és így nem lesz olyan vészes. Bár páran így is mondták, hogy a Racing Ralphot azért másnapra lecserélik, mert az ide tuti nem elég. Én azért bíztam benne, hogy elég lesz az.

Másnap reggel a korábbi rajtok indulói csupa biztató dolgokat mondtak, hogy egész tűrhető a pálya. Bár hozzátéve, hogy nem árt egy nagyobb mintás gumi. Oké, oké no para fél3 még odébb van szárad az még. Jah…

Már a bemelegítés során sem volt melegem, de úgy döntöttem a rövid-rövid elég lesz. Mégiscsak verseny, csak nem fogok fázni. Na ja..

Szóval bemelegítés, rajt. A rajtom ezúttal elég bénára sikerült.
Az első felfelén még egész jól haladtam magamhoz képest és az első lefelénél örömmel konstatáltam, hogy egészen jó így a tapadás nem csúszkálok olyan nagyon és következő körben lehet ezt jobban is ereszteni. Lényegében az egész első körömet azzal töltöttem, hogy kitapasztaltam mennyi is az annyi. Egy kisebb szakaszt leszámítva mindent simán tudtam abszolválni.

13179453_586482001520164_7472157666560051573_n

Ám az elit fiúk (igen népes mezőnnyel), azt hiszem 3 perccel rajtoltak előttünk és most a hazai profik is részt vettek a versenyen – hiszen UCI pontszerző futam volt – így seperc alatt elkezdőtek a lekörözések. Ez a pálya pedig tele van egynyomosokkal, így kb. folyamatosan félre kellett ugrálnom. Ez az én köridőmön nem sokat segített. Illetve a második körtől, ahogy kezdtem kicsit jobban fáradni a puhára eresztett gumik megbosszulták magukat. Oké, hogy lefelékben egész jó volt, de felfelé rendszeresen azt néztem nincs e defektem, mert olyan szinten betapadt, hogy alig haladtam.

Ráadásul kb. a 3 körben észrevettem, hogy kezd esni. Az utolsó két körömre pedig elkezdett ömleni.  A pálya állapota folyamatosan romlott és ide már tényleg nem volt elég a külsőm, sem a sár rutinom, ráadásul kezdtem csurom vizes lenni és fázni – nem teremsport ugyebár. 🙂 Az utolsó körben az első meredekebb lefelén szépen el is dobtam magam. Hát egy próbát megért. 🙂 De innentől már nem kockáztattam szerettem volna egy darabban beérni.

13240509_586484274853270_477072998453418572_n
Végül közel 2 órás versenyidővel zártam és nem a legfényesebb köridőkkel. De egy biztos, a komfort zónámból kiléptem és több olyan részt is megcsináltam az idén, ami tavaly szárazban sem ment. A Todo listára meg felkerült a sárban való technikai edzés. 🙂

Külön köszönet a szuper itatásért Valter Tibinek.

Ezzel a versennyel lezárult a kvótafutás. Fizikailag és mentálisan is megviselt ez az időszak, de mindig a legjobb tudásom szerint készültem és versenyeztem. Ugyanakkor jó élmény volt, hálás vagyok érte és remélem lesz még lehetőségem válogatott színekben versenyezni. Most pedig jönnek a hazai versenyek. Következőnek Szilvásvárad maraton középtáv.

Három hét és kilenc verseny

IMG_7284

Rajt előtti izgalmak 😀

No igen. Az elmúlt időszak nem volt eseménytelen, hiszem három hét alatt kilencszer álltam rajthoz. Törökországban egy C1-es XCO-n majd Szerbiában egy C3-as XCO-n majd egy S1-es háromnaposon, majd újból egy C3-as és végül egy S2-es többnaposon.

A török verseny volt szerintem az egyik legjobb eddigi utam. Bár nem szívesen indultam neki, hiszen jelenleg Törökország nem az a hely, ahova az ember szívesen utazik, pláne repülővel, pláne isztambuli átszállással. Dehát egy életem, egy halálom, az olimpiai pontokért mindent.

Péntek késő este érkeztünk meg egy eszméletlen klassz, 5 csillagos szállodába. Úgy nézett ki, mint a budai körszálló. A szobánk fala végig üvegből volt és a hegyekre nézett, illetve kicsit jobban oldalra nézve még a tenger is látszott.

IMG_7088

Ilyet se láttam még, hogy szó nélkül felvihettük a szobáinkba a bringákat.

Ez volt az egyetlen eddigi szállás, ahol nem hisztiztek a bringák miatt. Sőt felvihettük a szobáinkba.

Ám, hogy semmi se legyen sima másnap bejött az időjárás jelentés és egész nap szakadt az eső. Így az a terv, hogy reggel pályajárás majd a luxusban láblógatás bedőlt. Egész délelőtt azt vártuk mikor áll el az eső és tudunk kimenni. Végül volt egy kis hatásszünet, így neki is iramodtunk, de végül nem úsztuk meg szárazon. Amint kiszálltunk az autóból rákezdett az égi áldás. Persze a pálya is mocsártengerré vált és csurom vizesek és sarasak lettünk a végére. Ennek később meg is lett számomra a böjtje.

IMG_7086

Panoráma Roni bicójával hengerezés közben és ruha szárítás a másnapi versenyre.

A pálya egyébként nehéz, de igazán élvezhető lett volna, ha nem lett volna sár. Egynyomos kacskaringós felfelék, egynyomos technikás lefelék és némi dózer út. A természet is nagyon szép volt.

IMG_7095

Szép hely ez az Izmir

Ami még számomra érdekes volt, hogy az indulók között volt egy iráni lány, akié minden tiszteletem. A verseny napjára ugyanis meleg és ragyogó napsütéses idő lett és még mi rövid-rövid ruházatban álltunk a rajtban, addig ő hosszú fekete nadrágban rajta egy fekete szoknyával, hosszú fekete felsőben és egy fekete fejkendőben a bukósisak alatt, ami még a nyakát is takarta. Az biztos, hogy nem fázott…

Elég népes mezőnyben itt 9 helyen végeztem végül, ezzel 12 pontot gyűjtöttem. Legalább megérte ez a sok repkedés. 🙂 Másnap, hétfőn késő este jöttünk haza, ám aznap már úgy ébredtem, hogy érzetem sikerült megfáznom.

Kedden egy gyors ruha mosás után pakoltam is vissza a bőröndbe, mert szerdán már indultunk is Szerbiába egy C3-as és egy S1-es versenyre, ami így 4 versenynapot jelentett. Igaz, hogy ezek mind rövidebbek voltak, mint a megszokott versenyek, de így is 4 nap alatt 4 rajt, stressz, nyélen menés, pihenés, pályajárás stb.

Ezúttal meg volt a böjtje az előző szuper szállásnak, mert ez elég (khhmm) egyszerű volt és a kaja sem volt az igazi. Szerencsére sok mindent vittem magammal, mert sejtettem, hogy itt nem lesz terülj terülj asztalkám, mint Izmirben. Egyébként legalább szép helyen volt, Novi Sad főterén, konkrétan a lezárt sétáló utcában.

IMG_7169

Novi Sad – a szállodánkból kilépve ez a szép templom fogadott.

Az első C3-as verseny egy “városi pálya” volt, de leginkább egy helyi csepel művek volt a helyszín. A nyomvonal abszolút nem kedvezett nekem. Sebaj, itt az 5. hely is csak 1 pontot ad, tartalékoltam inkább az S1-esre, ahol bizony sok pontot lehetet összegyűjteni. Másnap egy egyéni időfutam volt, ahol egy hegyi szakaszt kellett abszolválni. Mivel szerdán egész nap eset az eső ott is, így még volt némi sár a pályán. Bár mivel csak felfelé mentünk, akkora gondot nem okozott. Itt sikerült a szerb válogatott 2-es számú lányát elverni (vele szoktam általában meccselni.

12524342_1696992323906926_130698703025688132_n

Háttérben a magyar csapat egy része figyel – Barbi és Laci

A második állomás egy maraton jellegű pálya volt, ami 15km-es és 560 m szintet tartalmazott. Lényegében itt is úgy éreztem, mintha csak felfelé mennénk. 🙂 Itt is sikerült a szerb lány előtt beérnem, így már közel 2 perces időelőnnyel vártam a záró versenyt. Ennyi pont elég volt, hogy biztosítsam az összetett 7. helyemet, ugyanis az utolsó nap ismét az első napi C3-as pályán volt (amit mi egyébként gettó race-nek neveztünk el).

12921_434341370098545_1625835449945600725_n

Hegyi időfutam rajtja

Bár ebben a futamban volt, hogy sikerült a szerb “ketteske” elé kerülnöm elég sokat utazott rajtam és mikor megelőzött nem hagyta, hogy ugyanezt tegyem én is és szépen húzott előttem egy féket, amitől én kizökkentem és végleg leakadtam róla és 9 másodperccel előttem ért be. Dehát ilyen ez a popszakma és én is tanulok még azért. 🙂  Az összetett 7. hely így is meglett, ami 60 pontot ért.

12495149_431922797007069_2144678337127347193_n

Gettó racen küzdök a szerb lánnyal

Vasárnap késő este értünk haza Budapestre, majd folytatódott a feszített tempó és lényegében két napom volt dolgozni, Norbival lenni és persze bőröndből kipakolni, kimosni majd visszapakolni. Bár ez a pakolás immár egészen rutinosan megy. 🙂 Szerdán újból fel is kerekedtünk és irány Szerbia. Ugyanabban a szállodában voltunk, ahol előzőleg, sőt az eredeti tervekkel ellentétben ugyanazon a pályán zajlott mind a 4 verseny, mint előző héten. Nem tudom miért gondolták meg magukat a szerbek, de én azért nem bántam. Így nem kellett külön pályajárásra sok energiát fordítani és majdnem olyan esélyekkel indultam, mint a helyi lányok. 🙂 Ezen a héten már nem volt sár és jelentősen melegebb is volt. Meg is látszott a teljesítményemen, mert minden nap megdöntöttem az előző heti időmet. A maratoni pályán pl 3 perccel mentem jobbat.

12592279_1104267789614533_7906129018095128797_nA második szerbiai héten tehát sikerült a C3-as versenyen bejönnöm pontszerző 5. helyre, ami 1 pont. És az S2-esen mind3 napon 5 helyen végeztem, így az összetett versenyt is az 5. helyen zártam, ami 50 pont.

IMG_7263

Hatalmas köszönet a háttérben dolgozó segítőinknek, akik mindig fullosan rendbe rakták a bicóinkat minden versenynap után – SVS Pro Team és Bence, Cube Csömör és Valter Tibi, illetve PCCC és Benkó Laci.

Most végre jöhet egy kis pihi, ami az utazásokat illeti, mert a következő verseny már itthon lesz.

Egyébként ez a sok utazás abszolút megérte. Bár leamortizált minden téren rengeteg élmény ért és versenyzés szempontjából rengeteget tanultam. Kitapasztaltam a legjobb verseny előtti reggelit magam számára, hogyan tudok napról napra gyorsabban regenerálódni és ami a legjobb, hogy a rajtolás már sokkal kevésbé stresszel, mint eddig valaha. Már ezért megérte február óta 13szor rajthoz állni.

Várom a szezon további részét, ahol immár az új, csapattól kapott Dema, fully montimmal fogok versenyezni.IMG_7294

Országos bajnokság 3. hely

IMG_5224

Csak, hogy ne legyen olyan unalmas az élet, Szerbiából hazaérve hétfő éjjeltől egész héten beteg voltam (vagyok is még). Ez azt jelentette, hogy csütörtökig lázam is volt, így a heti kerékpáros foglalkozásaimat nem nevezném edzésnek. Ami pedig nem épp ideális egy ob előtt, pláne ha az a soproni pályán van.

Sopronba szombaton reggel indultunk, mert az volt a tervem, hogy 2 körül pályajárás, aztán irány a hotel és pihi. No de szombat kora reggeltől szakadt az eső és kb 12 körül állt csak el. Így mikor leértünk még iszonyat sár volt a pályán, így a többiekkel várni voltunk kénytelenek. Én olyan 5 körül végül kimentem.


FullSizeRender

Tulajdonképpen az első kör végére elkapott a totál hiszti, hogy haza szeretnék menni. Hát igen mindenkinek vannak mélypontjai. Felfelé semmi levegőt nem kaptam, az orrdugulás és a köhögés miatt. Lefelé pedig csúszkáltam a még vizes, saras részeken és gagyiztam. Pár könnycsepp után még begyakoroltam az utolsó lefelét, amit a táborban nem jártunk be és elhúztunk a szállodába.

Másnap már reggel lehetett érezni, hogy bizony nem fogunk fázni. Én határozottan rettegtem, hogy fogom kibírni a hőséget, azt, hogy alig kapok levegőt és hogy a pályán 4,9 km-en 290 méter szint van.

IMG_5227

Már a bemelegítésnél elég rosszul kezdtem magam érezni, pedig direkt vittem magammal vizet és locsoltam magam.  A szerbiai görcsölésből tanulva vettem só tablettát és volt olyan kulacsom, amiben ezúttal víz volt, hogy ne csak inni, de locsolni is tudjam magam.

A rajtot kivételesen jól kaptam el, nem volt bénázás a pedállal, bár az utolsók között fordultam. De nem igazán akartam elsprintelni az elejét, mert tudtam, hogy hardcore lesz a felfelé. A taktikám működött, mert az U19-es lányokkal rajtoltunk és a többségét már az első emelkedőn megelőztem. Az elit lányokat nem igen tudtam megközelíteni. Bár ezúttal ez nem is volt cél.

IMG_9710

A cél az volt, hogy végig tudjak menni, mert ha rosszul leszek, elkészülök és nem érek be a célba, akkor nem kapom meg a pontokat.  Meg persze, hogy ne rosszabbodjon a betegség, mert úgy még tovább nem tudok érdemben edzeni. Mert a kvóta futás az első most. Úgyhogy a nem túl erős felkészülés ellenére ezért indultam el.

Illetve külön köszönet azoknak akik a pálya széléről beszólnak, hogy „mi van nem visz fel a Focus bringa” meg társai. Ilyet eddig nem tapasztaltam és mondhatom, aki ezért jön ki egy versenyre, hogy beugasson nagyon ráér.

19726403500_f79263e8e7_kNa vissza a versenyhez. Az első körben az első lefelénél a nagy mászás előtt kicsit feltorlódtunk, emiatt kicsit hibáztam. De ezután legalább elfértem és saját tempóra kapcsoltam. Felvergődve a kilátóhoz jött a hosszú lefelé az épített dh pályán. Ez 5 ugratót, döntött kanyart, pumpa pályát és sziklakertet tartalmazott.  A sziklakert a tábor során minden alkalommal simán ment, ám a versenyen nagyon sok néző volt ott. Ezt még mindig nem tudtam megszokni és ha néznek tuti hibázok. Ráadásul, ha épp előttem toligálják az sem segít.

19906905702_d9b7a47a9d_k

Na de nagy nehezen véget ért az első kör és a frissítőben felvettem a vizes a kulacsomat és irány a második kör. Itt jött az abszolút mélypont. A negyven fokban rázott a hideg, nem kaptam levegőt és minden bajom volt. Itt egy kicsit megijedtem, hogy fogom túlélni. A sziklakertben már remegett a lábam is. Aztán az utolsó lefelé veretés előtt megláttam mögött Barbit, aki lekörözött. Ezúttal ennek nagyon örültem és megnyugodtam, hogy ezen kívűl márcsak 1 köröm van.

11737963_956322454411352_635312123342567132_n

A lenti frissítőben Norbitól kaptam egy izós kulacsot és Laci adott fel egy vízeset, hogy locsoljam meg magam. Ez kicsit felfrissített és végül a 3 köröm ideje jobb is lett, mint a második. Az első durva mászás tetején is osztogattak vizet és ezúttal itt is vettem fel, hogy kicsit locsoljam magam. Mire a sziklakerthez értem a nézők jelentős része már elindult vissza a célba, így végre nem nézett senki és le is verettem simán.  Ezután már csak kisebb mászás volt hátra és már száguldottam is le a célba. Nagy megkönnyebbülés volt beérni.

Köszönet Norbinak a profi frissítést, a technikai zónában aszalódást és a sok biztatást a hétvége során.