Magamról ★ web: zelenij.hu, trxedzo.hu ★ e-mail: linda@zelenij.hu ★ facebook: facebook.com/edzesrefel

Pétfürdő xco élménybeszámoló


Már többször neki akartam állni a beszámolónak a pétfürdői xco versenyről, de nem igazán tudtam hogy kezdjek neki, mert az első hely ellenére nem igazán maradt meg jó élménynek. Távol álljon tőlem a rinyálás, de ez nem egy olyan beszámoló lesz, hogy edzettem, nyertem és csillámpónikkal kergetőztem a mezőn. :)

Valójában a verseny napjára eléggé szétestem fejben, ami az azt megelőző sok nyűglődésnek köszönhető. Először is a pályajárás során már a verseny előtt kb 2-3 héttel láttam, hogy ez egy igen kemény pálya lesz és izgultam, mert még sosem indultam xco versenyen.

A xco a hegyikerékpározás olimpiai szakága, ami egy 4-6 km hosszú pályán zajlik és adott számú kört kell menni rajta. Jóval technikásabb és intenzívebb, mint egy maraton. Sokszor vannak a pályán épített akadályok is, mint pl sziklakert, ugrató, lépcső stb.

Szóval tudtam, hogy a pálya kemény lesz, de szerencsére csak egy rész volt, amitől kifejezetten tartottam, és fejben ezerszer lejátszottam, hogyan is kellene abszolválni. Amellett, hogy a pályán stresszeltem, kiderült az is, hogy a verseny napján Norbinak dolgoznia kell, így fuvart kell kerítenem. Hát ez sem ment könnyen, mert sem a B, sem a C de még a D verzió se működött. Végül Timi, az egyik drága tanítványom felajánlotta, hogy elvisz – örök hálám érte.
Oké fuvar letudva, de eddig még sosem versenyeztem Norbi nélkül, aki nagy lelkitámaszom a versenyek előtt és persze ő a technikai supportom is. Én még egy lánc visszarakással is bénázok, egyetlen dolog, amit biztosan meg tudok csinálni, az a keréknyomás beállítása – bár erre a versenyre pont nem sikerült a tökéletes keménységet belőni. Tehát ez sem nyugtatott meg túlzottan.
És végül de nem utolsó sorban szó szerint a rajt előtti utolsó pillanatig változott az, hogy az amatőr kategóriának hány kört kell mennie. Először volt 1 kör majd 4 majd 3 és végül a rajtban állva mondták, hogy akkor legyen inkább 2. De ne siessünk ennyire előre.

A nehézségek tetőzéseként – nem igen tudom minek köszönhetően – a verseny előtti napon, mikor lementem kicsit átmozgatni a lábaimat éreztem, hogy itt bizony baj lesz, mert baromira nem pörögnek, nehezek és savasodnak. Úgyhogy a nap további részében próbáltam magam összevakarni, nyújtottam, masszíroztam és ragasztottam még acu tapet is ragasztottam a lábamra.

Másnap reggel, mikor felkeltem éreztem, hogy még mindig nem 100%-os a lábam. Így az előzmények tükrében konkrétan a sírás kerülgetett, de össze kellett magam szednem. Így elkezdtem készülődni és szépen bekevertem az új Sponseres szerzeményeimet és kiszámoltam mit, mikor kell majd meginnom. ( Azt persze mondanom sem kell, hogy a verseny előtti napon még az isotoniás cuccaim sem voltak meg, mert kavarodás volt a rendelésemmel.)

Az odaút viszonylag eseménytelenül telt leszámítva azt, hogy az autópályán eldumáltuk az időt és túlmentünk a lejárón. :) De még így is bőven időben értünk oda.
Nevezés után jöhetett egy gyors tekerés, hogy csekkoljam minden oké-e a bringámmal vagy kerítenem kell egy jótét lelket, aki segít nekem a szervízelésben. Szerencsére ezúttal minden rendben volt és úgy éreztem egy alapos bemelegítéssel a lábaim is terhelhető állapotban lesznek.

A rajtot végül fél órával előrébb hozták, de szerencsére nagyjából időben szóltak (egy órával előtte) és őszintén szólva, az idegeimnek csak jót tett, hogy nem kellett még tovább várnom. Szörnyen izgultam, így eldöntöttem nem agyalok többet a versenyen, hanem részfeladatokra koncentrálok pl. meginni az izot, megenni a banánt, elmenni melegíteni stbstb.

40 percnyi bemelegítés után már be is tudtam állni a beszólítási zónához. Hatalmas pluszpont az xco versenyeknek, hogy nincs bunyó a rajtban, mint a maratonokon, hanem mindenkit beszólítanak egyesével. Nálunk nem tudom mi döntött a beszólítási rendben, de a licenszes versenyzőknél a ranglistán elfoglalt helyük számít. Miután beszólítottak elkezdett terjedni a hír, hogy 3 helyett 2 kör lesz és végül be is mondták a hangosba. Hát jobb későn, mint soha…

No, a rajt procedúra sem volt jobb, mert mindenki vígan beszélgetett, mikor előzetes figyelmeztetés nélkül megszólalt a síp…Szerencsére egy hosszú egyenessel indult a pálya, ahol bőven lehetett helyezkedni. Közben pedig hirtelen bevillant, amit egyszer Lacitól hallottam – „úgy rajtolj, mintha anyádnak vinnél vért”. :) Úgyhogy ebben a szellemben közlekedtem az első emelkedőig, ahova a kategóriám beli csajok közül már elsőnek érkeztem meg és sikerült a verseny végéig elöl is maradnom. A futam kemény volt, de nem ért meglepetésként, hála a pályajárásnak tudtam mire számíthatok. Sajnos a gumijaim kicsit keménynek bizonyultak (eddig egy másik típussal mentem, de már ezt is kitapasztaltam legalább) és eléggé korcsolyáztam. Illetve kormányt nem sok helyen tudtam elengedni a pálya adottságainak (vagy az enyémeknek :) )köszönhetően, hogy inni tudjak így kb két húzásra ürítettem ki a kulacsomat. Nem mondom, a végén elég szomjas voltam. 😀

Végül 5 perces előnnyel értem be az első helyen, aminek nagyon örülök, de azért még bőven van hova fejlődnöm. De ez csak a szezon eleje, lesz ez még sokkal jobb is. Amit az egésszel mondani akartam, hogy abból kell mindig kihozni a legtöbbet, ami éppen adott és sosem szabad feladni. És ez nem üres szöveg, én tényleg így gondolom és igyekszem mindig e szerint cselekedni.

Futóblogom 12. – 6 órás éjszakai “műszak”

Vasárnap került megrendezésre Suhanj! 6 órás váltó futóversenye, melyen részt vettem. Életem egyik legnagyobb élménye volt! Végre személyesen is megismerkedhettem Pannival – a futó példaképemmel -, plusz még egy jó ügyért is futottunk.

A versenyen során nagyon sok olyan emberrel – és teljesítménnyel – találkoztam, aki lenyűgözött és igazi példakép lehet (A két csapattársamon kívűl, Tomán Edina és Lubics Szilvia).

Folytatás

Futó (és bringa) blogom 11.

A Brutálfutás óta nem igen voltak további célkitűzéseim, de most megtaláltam az újabb teljesítendő kihívásokat. Vár rám egy 6 órás éjszakai, jótékonysági futóverseny, csapat váltóban. És újra elkezdtem bringázni. De haladjunk szépen sorjában.

Folytatás

Futóblogom 10. – brutál képek és videó

Ma meg volt a Brutálfutás, vagyis teljesítettem azt a célt, amit még a télen kitűztem magam elé. Úgyhogy új célokat kell keresnem és ezek után biztos vagyok benne, hogy azok is sikerülni fognak.

Korábban nem hittem volna, én aki a gimiben egy iskola kört nem tudtam lefutni képes vagyok erre. Márpedig képes vagyok, csak elhatározás és kitartás kérdése. Sőt nem is lett rossz az eredményem. Nemcsak egy órán belül maradtam, de korcsoportomban 21. helyen végeztem. Vagyis éppen 1 hellyel kicsúsztam a döntőből. Amit azért nem bánok, mert két körre ebből nem voltam felkészülve. De majd jövőre.

Folytatás

Futóblogom 9.

Ma meg volt az első hosszabb távú futóversenyem a K&H félmaraton váltó, ahol a Futásra fel! 3 fős csapatával vágtunk neki a távnak. Fejenként 7 km-t futottunk le. Szerencsénk volt az idővel, mert nem volt 40 fok és inkább borult volt az idő. Ettől függetlenül persze nem fáztunk. Én futottam elsőnek és szerintem az én körömben volt a legmelegebb, de nem baj. :)

A rajt előtti pillanat

Folytatás

Futóblogom 8.

Tegnap lezajlott életem első futóversenye – Minicitta 3,2km. A hangulat nagyon jó volt, ráadásul néhány Futásra fel!-es ismerőssel is találkoztunk. Így sokat dumáltunk és persze fényképezkedtünk.

Bár a táv nem volt túl nagy, ismerkedésnek a futóversenyekkel tökéletesen megfelelt. Ráadásul egyéni időrekordot döntöttem. Az időm 17.50 körül volt, ami szuper, mert a cél a 20 perc alatti idő volt. Azt viszont meg kell hagyni, hogy az első kb. 2km-en az emberek közötti szlalomozás nagyon sokat kivett belőlem. Ráadásul kikötődött a cipőm, így végig imádkoztam, hogy ne essek hasra, mert nem akartam megállni bekötni. :)

Folytatás

Futóblogom 7.

Gyorsan telik az idő. Nemrég kezdtem el a futást, januárban, most meg már alig 6 nap és eljön az első futóversenyem. De ne rohanjunk annyira előre. Az elmúlt időszak sem telt eseménytelenül. Például meg volt a második baráti futás a Margitszigeten a Futásra fel! Bár ezúttal kicsit kevesebben voltunk, mint elsőre, mert ez a szombat munkanap volt.

Ennek ellenére is szuperül sikerült és én is egyéni rekordot futottam: 7.59 km-t futottam Marcsival, kb. 50 perc alatt. Ez lényegében két belső kör volt a szigeten. Következőre már 3 kör a cél.

Folytatás

Futóblogom 4.

Továbbra is lelkesen csinálom a futóedzéseket és azt hiszem túl vagyok az első fizikai mélyponton. A 6 perc egyben futás volt a legrosszabb. Ott meg is ijedtem, hogy úristen hogyan fog ez nekem menni. Ott tartottam, hogy semmi kedvem nem volt ráállni a gépre, mert az első 6 perces edzés közben szörnyen ki voltam. Nem tudom mennyire volt mentális blokk, de a lényeg, hogy azóta szinte szárnyalok. Ma már a 10 perc futás 4 perc séta volt terítéken. És szuperül ment. Megint azt éreztem, mint a legelején, hogy még menne akár a végtelenségig is.

Folytatás