Magamról ★ web: zelenij.hu, trxedzo.hu ★ e-mail: linda@zelenij.hu ★ facebook: facebook.com/edzesrefel

Sárkorcsolya verseny

IMG_7493

A várgesztesi hétvége után volt pár lazább edzés regeneráció gyanánt. De sokat pihenni nem lehetett hiszen a rákövetkező hétvégén ismét verseny és én nagyon szerettem volna bizonyítani, legfőképpen magamnak, hogy megy ez jobban is. Sajnos az időjárás úgy döntött ebben nem lesz partner.

Tudniillik, ha van valami amitől úgy félek, mint a tűztől az a sár.

Itt egy rövid kitérőt szeretnék tenni, ugyanis a különféle negatív hangok hozzám is eljutnak. Nem kívánom túlhúzni a dolgot, és nyugodtan lehet engem bárkihez hasonlítgatni. Ám ne felejtsük el, hogy nem 8, de nem is 18 évesen kezdtem el bringázni, hanem 26 és előtte semmi közöm nem volt ehhez a sporteszközhöz. Azt is tegyük hozzá, hogy ez év májusában van 1 éve, hogy komolyabb edzői felügyelet mellett készülök ( köszönet Buruczki Szilárdnak) . Továbbá kerékpáros rokonom sincs, így ezelőtt mindent egyedül tanultam, próbálgattam. Illetve ez a második szezonom az elit xcoban. Ennyi.

13174189_10154276914154658_4918448125571917207_n

Szóval mivel egész héten rendületlenül esett az eső, ezért finoma szólva sem porzott a talaj. Bár reménykedtem az utolsó pillanatig, hogy megúszom a mocsárban küzdést, de a szombati pályajáráson éreztem, hogy nem lesz ez sima.

Eddig minden alkalommal megúsztam a masszív sarazást xco versenyeken. Bár többször indult kétségbeejtően a verseny, végül mindig száradt annyit a pálya, hogy én is el tudtam rajta lavírozni. De  mindent el kell egyszer kezdeni. És ezt pont ezen a hétvégén kellett.

Tehát már a pályajáráson csúszkáltam ezerrel, mert nekem csak egy kerékszettem van egyféle külsővel felszerelve. A Racing Ralph nevű külsőt pedig nem éppen saras körülményekre fejlesztették. ( Amíg volt sárgumim a régi 26-os bringámra egyszer sem kellett használnom- Murphy) Így leeresztettük a kerekeket amennyire csak lehetett és megpróbáltam ráérezni, milyen bringával korcsolyázni. Az elején nagyon kétségbe voltam esve, de végül egy kisebb talajminta vétel után de az ugratónak kinéző valamin is simán átmentem.

13198576_586481304853567_1114994158952687723_o

Mondtam is oké, holnap délutánig ez csak jobb lesz, szépen fog még száradni és így nem lesz olyan vészes. Bár páran így is mondták, hogy a Racing Ralphot azért másnapra lecserélik, mert az ide tuti nem elég. Én azért bíztam benne, hogy elég lesz az.

Másnap reggel a korábbi rajtok indulói csupa biztató dolgokat mondtak, hogy egész tűrhető a pálya. Bár hozzátéve, hogy nem árt egy nagyobb mintás gumi. Oké, oké no para fél3 még odébb van szárad az még. Jah…

Már a bemelegítés során sem volt melegem, de úgy döntöttem a rövid-rövid elég lesz. Mégiscsak verseny, csak nem fogok fázni. Na ja..

Szóval bemelegítés, rajt. A rajtom ezúttal elég bénára sikerült.
Az első felfelén még egész jól haladtam magamhoz képest és az első lefelénél örömmel konstatáltam, hogy egészen jó így a tapadás nem csúszkálok olyan nagyon és következő körben lehet ezt jobban is ereszteni. Lényegében az egész első körömet azzal töltöttem, hogy kitapasztaltam mennyi is az annyi. Egy kisebb szakaszt leszámítva mindent simán tudtam abszolválni.

13179453_586482001520164_7472157666560051573_n

Ám az elit fiúk (igen népes mezőnnyel), azt hiszem 3 perccel rajtoltak előttünk és most a hazai profik is részt vettek a versenyen – hiszen UCI pontszerző futam volt – így seperc alatt elkezdőtek a lekörözések. Ez a pálya pedig tele van egynyomosokkal, így kb. folyamatosan félre kellett ugrálnom. Ez az én köridőmön nem sokat segített. Illetve a második körtől, ahogy kezdtem kicsit jobban fáradni a puhára eresztett gumik megbosszulták magukat. Oké, hogy lefelékben egész jó volt, de felfelé rendszeresen azt néztem nincs e defektem, mert olyan szinten betapadt, hogy alig haladtam.

Ráadásul kb. a 3 körben észrevettem, hogy kezd esni. Az utolsó két körömre pedig elkezdett ömleni.  A pálya állapota folyamatosan romlott és ide már tényleg nem volt elég a külsőm, sem a sár rutinom, ráadásul kezdtem csurom vizes lenni és fázni – nem teremsport ugyebár. :) Az utolsó körben az első meredekebb lefelén szépen el is dobtam magam. Hát egy próbát megért. :) De innentől már nem kockáztattam szerettem volna egy darabban beérni.

13240509_586484274853270_477072998453418572_n
Végül közel 2 órás versenyidővel zártam és nem a legfényesebb köridőkkel. De egy biztos, a komfort zónámból kiléptem és több olyan részt is megcsináltam az idén, ami tavaly szárazban sem ment. A Todo listára meg felkerült a sárban való technikai edzés. :)

Külön köszönet a szuper itatásért Valter Tibinek.

Ezzel a versennyel lezárult a kvótafutás. Fizikailag és mentálisan is megviselt ez az időszak, de mindig a legjobb tudásom szerint készültem és versenyeztem. Ugyanakkor jó élmény volt, hálás vagyok érte és remélem lesz még lehetőségem válogatott színekben versenyezni. Most pedig jönnek a hazai versenyek. Következőnek Szilvásvárad maraton középtáv.