Magamról ★ web: zelenij.hu, trxedzo.hu ★ e-mail: linda@zelenij.hu ★ facebook: facebook.com/edzesrefel

“Ess el hétszer, állj fel nyolcszor!” – Benkó Barbara interjú

benko barbara

Benkó Barbara az első női hegyikerékpáros olimpikonunk és mindössze csak 22 éves. A vele készült interjúból kiderül, hogy az élsport mellett is megfér az iskola és, hogy nemcsak a fitness verenyzőknek kell odafigyelniük arra, hogy mit esznek.

Mi keltette fel az érdeklődésed a sportolás iránt?

Hmm, ezt nehéz megmondani, mert nem is emlékszem olyanra, hogy ne sportoltam volna valamit. Már nagyon kis koromban vízöntő lévén imádtam a vizet és szüleim beírattak úszni, ahol ott is ragadtam kamaszkoromig, majd jött a kerékpár, de közben belekóstoltam a síbe és a kosárlabdába is. Mozgás nélkül sosem tudtam meglenni!

Hogyan kerültél a kerékpározás világába?

Édesapám is versenyszerűen kerékpározott, ráadásul a mai napig két kerékpárbolt tulajdonosa, így adott volt, hogy egyszer ezt is kipróbálom. Amikor abbahagytam az úszást hiányzott a mozgás ezért ellátogattam a pilisvörösvári klub edzéseire, jó volt a társaság, megtetszett ez a sport és azóta gyakorlatilag nem szálltam le a kerékpárról.

benko barbara

Miképp néz ki egy heted a versenyfelkészülés során?

Télre gondolsz? Nálunk akkor van alapozás, tavasztól őszig utazással és versenyzéssel telik az idő. Egyetemre is járok, így télen sem unatkozom, ősszel kezdődik a szemeszter, megpróbálom úgy összeállítani az órarendem, hogy tudjak mellette rendesen edzeni, december általában fullon van vizsgákkal, hogy minél hamarabb kész legyek és leléphessek meleg égövi edzőtáborba.

Amennyire lehetséges kimegyek edzeni, de ha nagyon hideg vagy rossz idő van, akkor marad a görgő, illetve kétszer járok kondiba, futás és úszás is szerepel az edzéstervben. Plusz hétvégenként cyclocross versenyekre is szoktam járni, néha jó, hogy megtöri a téli alapozás monotóniáját és kicsit meggyorsít, de azért figyelni kell, hogy ne legyen túl sok belőle, mert van épp elég verseny nyáron is és nekem az a fontosabb.

Edzés közben szoktál zenét hallgatni?

Szinte soha. Mentette már meg nem is egyszer az életem, hogy hallottam a forgalom zaját körülöttem… Verseny előtt bemelegítésnél gyakran szoktam, főleg, ha görgőzöm, akkor inkább a pörgősebb zenéket kedvelem, aminek jó ritmusa van, vagy rapet hallgatok.

benko barbara

Melyik a kedvenc kiegészítő mozgásfajtád a bringázás mellett?

Sí és úszás.

A helyes táplálkozás gondolom része az életednek. Mire figyelsz oda az étrendedben?

Persze, nekünk elég fontos a táplálkozás. Sok gyümölcsöt és zöldséget eszem, illetve verseny előtti nap általában mindig tészta a menü.

Ha már az étrendnél tartunk. Táplálék kiegészítők fogyasztásával hogyan állsz?

Semmi különöset nem szedek, csak a vitaminokat és ásványi anyagot szoktam pótolni extrán, főleg a téli időszakban, illetve edzésen mindig izotóniás italt iszom.

Melyik a kedvenc kerékpáros szakágad?

Természetesen az Olimpiai Cross! (XCO)

benko barbara

Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?

A VB ezüstérmemre. Annyira nem volt meglepetés, hogy dobogóra jöttem, de aznap nagyon jól éreztem magam és kijött a lépés, hihetetlen boldog voltam, azóta is öröm arra a napra gondolni, még akkor is, ha csak egy apró hibán múlt a VB cím, én akkor tökéletesen elégedett voltam a 2. hellyel!

Mi vagy ki motivál a sportban?

Én motiválom saját magam, hogy minél jobb legyek és fejlődjek. Meg persze vannak céljaim, amiket el szeretnék érni! Nincs is annál jobb érzés, mint amikor hosszú évek munkájának beérik a gyümölcse!

Van-e kedvenc idézeted, életfilozófiád?

„Fall down seven times, stand up eight!”

Melyik versenyen láthatunk legközelebb?

A december 30-án megrendezett cyclocross volt a szezon utolsó versenye számomra, a Supercross sorozat 6. állomása Kerekegyházán. Utána márciusban kezdem a MTB szezont Ausztriában!

benko barbara

Mik a további terveid, az idei, 2013-as szezonra?

A teljes Világkupa szérián részt fogok venni a tervek szerint, ami 7 futamot jelent, valamint EB és VB a legfontosabb versenyek, illetve a magyar Bajnoki címem megvédése! Ezen túl minél jobban szerepelni a nemzetközi versenyeken, hogy előrébb kerüljek a Világranglistán!

Sok siker kívánok neked a céljaid eléréséhez! Zárásként milyen tanácsot adnál azon kedves olvasóknak, akik kedvet kaptak a bringázáshoz?

  • Nagyon jól tették, hogy kipróbálták, mert szerintem az egyik legjobb sport, amit bárhol tudnak űzni és jól megmozgat! Ha lehetőségeik megengedik, szerezzenek be egy megbízható kerékpárt, hogy a sportolás öröme megmaradjon, és ne bosszankodás legyen, a legfontosabb, hogy érezzék jól magukat!
  • Fokozatosan növeljék az edzésmennyiséget, mert hamar be lehet sokallni a sorozatosan nagy terheléstől és még sérülésveszélyes is!
  • Figyeljenek a többi forgalomban közlekedőre, mert nálunk még annyira nem kifejlett a közlekedési kultúra, és a természetre is! De a legfontosabb: have fun!

benko barbara

“A fit életmód szerelmese vagyok!” – Larissa Reis interjú

Larissa Reis

Mikor kezdted az edzéseket?

Már nagyon fiatal korom óta a sport és a fit életmód szerelmese vagyok. Szóval azt mondhatom nagyjából egész életemben sportoltam – edzőteremben, vagy a speciálisan brazil Jiu-Jitsu-t, ami régi nagy szenvedélyem és már barna öves vagyok.

Te vagy az egyik legismertebb nő a fitnesz iparban, milyen tanácsot adnál azoknak a fitnesz modelleknek vagy sportolóknak, akik szeretnének befutni a fitnesz világában?

Köszönöm a kedves szavakat. Egyértelműen a türelem és a kemény munka a legjobb barátod. Tarts a szemed a céljaidon és előbb vagy utóbb eljön a te időd. Ha mindig arra a tökéletes pillanatra koncentrálsz, akkor meg fogja adni a kellő lendületet hozzá.

Ha azt csinálod, amit szeretsz az már fél siker. Sose felejtsd el – mosolyogj és élvezd az életet.

Hallgatsz zenét edzés közben?

Nagyon szeretem a zenét, nem is megyek sehova nélküle, pláne nem edzeni.

Ezek a jelenlegi kedvenceim:

  1. Skrillex – Bangarang
  2. Deadmau5 – Ghosts N Stuff
  3. Kaskade – 4AM
  4. The Chemical Brothers – Chemical Beats
  5. Benny Benassi – Hi Friend
  6. The Crystal Method – Busy Child
  7. Crystal Castles – Vietnam
  8. Flo Rida – Good Feeling
  9. U2 – Beautiful Day
  10. Dirty Vegas – Days Go By

Hány tetoválásod van? Tervezel újabbakat?

Jelenleg 9 van. Nem tervezek újat, de ki tudja.

Larissa Reis

Hogy maradsz motivált?

A motivációm azokban az emberekben rejlik akik támogatnak engem, a pozitív energia és a szeretet teljesen feltölt – én úgy mondom ez az én titkos fegyverem.

A családomnak, a barátaimnak, a rajongóimnak, a szponzoraimnak hatalmas köszönet. Ez és az én soha nem adom fel hozzáállásom…erre van csak szükségem.

Melyik kardió edzés a leghatékonyabb szerinted?

Szeretem váltogatni a kardió edzéseimet – lépcsőzőgép, elliptikus tréner, futópad vagy csak futás a szabadban és boksz. Szeretek játszani az intenzitással is – a kemény és a normális tempó között. És időnként a Hot Yoga-t is beiktatom, ami aerob edzésnek is felfogható, segít a víztelenítésben ( ami verseny előtt külön jó)  és lazító hatású is. Próbáljátok ki!

Folytatás

“Minden héten van egy édesség napom” – Margret Gnarr interjú

Mi keltette fel az érdeklődésedet az edzések iránt?

Azóta sportolok, mióta az eszemet tudom. Tornával és műkorcsolyával kezdtem. Nagyjából 6 évig műkorcsolyáztam, aztán kipróbáltam a taekwondot egy barátommal és azonnal beleszerettem ebbe a sportba. Immár 10 éve taekwondozom és sok versenyt megnyertem itt Izlandon. A súlyzós edzéseket 16 évesen kezdtem és azóta havonta több alkalommal is az edzőteremben vagyok, de a taekwondo edzések mellett nincs sok időm. Napi két edzésem van az egyesületemmel és az izlandi nemzeti csapattal.

Sok nehézségen mentem keresztül az elmúlt egy évben. Akkortájt 47 kg voltam és már edzeni is alig bírtam, így a barátom lecipelt az edzőtermébe és súlyzós edzésre fogott. Egy hónappal később a heti 6 edzésnek valamint a helyes táplálkozásnak köszönhetően nagyszerűen éreztem magam. Ráadásul jobban néztem ki, mint valaha.

Lett egy nagyon jó személyi edzőm – Katrin Eva. 2009-ben az Arnold Classicon megnyerte a kategóriáját figure-ban. Heti 6 súlyzós edzést csináltunk továbbra is. Emellett heti egyszer pylometrikus edzést csináltam és elkezdtem ismét taekwondozni.

Miként maradtál motivált?

A családomnak és a barátaimnak köszönhetően. Szeretném, ha büszkék lennének rám. Állandóan fitness modellek képeit nézegetem, mint pl. Ingrid Romero, Nathalia Melo, Nicole Nagrani, Amanda Latona és Larissa Reis.

Milyen típúsú kardió edzések váltak be neked a legjobban?

Taekwondo, TRX és tabata. Nem tudok egy órán keresztül egyféle monton mozgást végezni, mint pl. a kocogás, utálok kocogni.

Folytatás

“Sose becsüld alá a diétát, az a legfontosabb” – Larissa Reis interjú

Larissa Reis nemcsak IFBB Figure Pro versenyző, de fitness modell, személyi edző és táplálkozási konzultáns is. Ebben az interjúban elmeséli miként edz, miként diétázik és milyen táplálék kiegészítőket alkalmazott. És miként lett a kemény munkának, kitartásnak, elszántságnak és következettségnek köszönhetően ilyen sikeres.

Mesélj arról miként lettél ilyen sikeres.

Számtalan okból is nehéz volt – ott hagytam a családomat, a barátaimat és a hazámat, Brazilíát, hogy eljöjjek az államokba a legjobbakkal versenyezni. Pénz és nyelvtudás nélkül érkeztem egy teljesen más kultúrába. De akarattal akár hegyeket is meg lehet mozgatni. Plusz azt csinálom, amit mindennél jobban szeretek, élem az álmomat és nem is kérhetek ennél többet.

Mi az elsőszámú motivációd?

Számomra ez egy végtelen út, sok kemény munkával, odaadással, következetességgel és fegyelemmel minden nap. Azt kell mondjam, hogy a motiváció és a támogatás nélkülözhetetlen. Szóval nem tudom megköszönni elégszer a családomnak, a barátaimnak és a rajongóimnak. Ők adják nekem az erőt. Ugyanakkor szeretném megragadni a lehetőséget és megköszönni a szponzoraimnak (Nutrex Research, Better Bodies, Suits by Amy) a lehetőséget, mert nekik is köszönhetem a sikerességemet, hiszen minden nap támogatnak engem, ahogyan csak tudnak…nagy és őszinte köszönte érte.

Hogy néz ki egy heti edzésed?

Az edzéseimet arra alapozom, ami nekem a legjobban bevált – magas ismétlésszám, kis súly. Az alábbiak szerint szoktam elosztani: váll-has, bicepsz-tricepsz, láb-vádli, mell-has, combhajlító-fenék.

Váll-has
Nyakból nyomás ülve kézisúllyal – 3 x 12-15
Előre emelés váltva – 3 x 12-15
Oldal emelés alsó csigán – 3 x 12-15
Lengőkaros hátsóváll – 3 x 12-15
Nyakból nyomás gépen – 3 x 12-15
Hasprés gépen – 3 x 20-25
Lábemelés függeszkedve – 3 x 20-25
Csipő emelés ferdepadon – 3 x 20-25

Bicepsz-tricepsz
Bicepsz kézisúllyal – 4 x 15
Bicepsz rúddal – 4 x 15
Bicepsz gépen – 4 x 15
Letolás felső csigán – 4 x15
Nyak mögé engedés kézisúllyal – 4 x 15
Tolódzkodás– 4 x 15

Láb-vádli
Combfeszítő gépen – 3 x 12-15
Guggolás – 3 x 12-15
Lábtoló – 3 x 12-15
Lábtoló zárt lábbal) – 3 x 12-15
Ülő vádli – 3 x 25
Vádli állva – 3 x 25

Hát
Húzódzkodás gépen – 3 x 12-15
Mellhez húzás – 3 x 12-15
Evezés ülve – 3 x 12-15
Fűrész – 3 x 12-15
Hiperhajlító – 3 x 12-15
Törzsfordítás gépen – 3 x 12-15

Mell-has
Fekvenyomás ferde padon – 3 x 12-15
Fekvenyomás egyenes padon – 3 x 12-15
Fekvőtámasz – 3 x 12-15
Csigás keresztezés – 3 x 12-15
Lengőkaros mellgép – 3 x 12-15
Hasprés gépen – 3 x 20-25
Lábemelés függeszkedve – 3 x 20-25
Csipő emelés ferdepadon – 3 x 20-25

Combhajlító-fenék
Séta kitörésben kézisúllyal – 3 x 12-15 lábanként
Guggolás – 3 x 12-15
Merevlábas felhúzás – 3 x 12-15
Fekvő combhajlító – 3 x 12-15
Ülő combhajlító – 3 x 12-15
Lengőkaros popsigép – 3 x 12-15
combközelítő gépen– 3 x 12-15

Melyik kardió edzés vált be számodra a legjobban?

Minden nap kardiózom, reggelente 45 perc kardióval kezdek (off szezonban) és napi 2×45 percet csinálok versenyek előtt. Magas és közepes intenzitást szoktam váltogatni és szeretem a különféle kardió gépeket és a szabadban futást is. De el kell mondjam, hogy ez az ami nekem működik, de mindenkinek ismernie kell a saját testét, mert nem biztos hogy ami nekem jó az másnak is beválik.

Szabadsúlyos edzés vagy gépek?

Nincs helyes vagy helytelen, szerintem a kettő kombinációja a legjobb. Én magasabb súlyok esetén a gépeket ajánlom. Kevésbé veszélyes és kisebb a sérülések esélye is.

Ne hagyd, hogy a tested megszokja a terhelést, sokkold különféle- gyakorlatokkal és intenzitással. Ez a kulcs.

Hogy néz ki az off-szezonos étkezésed? Miben különbözik a versenydiétádtól?

Tisztán eszem nagyjából egész évben. A diétám alapja: kis adagok 3 óránként fehérjével, alacsony glikémiás indexű szénhidrátokkal és zöldségekkel. Off-szezonban minden edzés után iszom egy Volu-Gro tömegnövelőt.

3 táplálkozási tipp az olvasóknak?

Sose becsüld alá a diétát, az a legfontosabb. Tarsd be a 3 óránkénti, kis adagos étkezést. És sose legyen unalmas a diétát, próbálj ki bátran új recepteket és kombinációkat.

Hogy néz ki egy napi étkezésed?

Kardió reggel éhgyomorra és Lipo 6 zsírégető

Étkezés 1:
Tojásfehérje
Spenót
1 1/2 bögre zab
1/4 Grapefruit vagy kiwi
vagy
2 mérőkanál Muscle Infusion protein
1 1/2 bögre zab
1/4 Grapefruit vagy kiwi

Étkezés 2:
4-6 oz pulykamell
Spenót

Étkezés 3:
4-6 oz Bölény
spárga
1/2 édesburgonya

Edzés előtt:
1 adag Lipo 6 UC vagy Hemo-Rage UC vagy Hemo-Rage Turbo Shots

Edzés után:
2 mérőkanál Muscle Infusion protein
1/2 bögre pirított mandula
vagy
Off-Szezon:
2 mérőkanál Muscle Infusion protein
1 mérőkanál Volu-Gro

Étkezés 4:
4-6 oz Csirkemell
brokkoli

Étkezés 5:
4-6 oz hal
zöld bab

Melyik testrészedre vagy a legbüszkébb?

Mindig próbálok a lehető legjobb lenni,de azt hiszem a lábam és a fenekem a legjobb.

Milyen táplálék kiegészítőket szedsz?

A Nutrex szponzorál, így az ő termékeiket szedem és maximálisan bízom bennünk, mert mindig innovatívak és hatékonyak. Muscle Infusion proteint iszom kedvencem a csokis. Edzés előtt Hemo-Rage UC vagy the new Hemo-Rage Turbo Shots. Illetve versenyek előtt Lipo-6 UC. Off-szezonban pedig edzések után Volu-Gro.

Kedvenc testépítő versenyzőid?

Ahogy azt mindenki tudja, Monica Brant volt aki inspirált, hogy belevágjak ebbe a sportba és a mai napig is ő motivál. Imádom a csajokat a VitrixModelTeam-ben, ők a legjobbak. Illetve a Nutrexes csapattársaim Nathalia Melo, Mark Dugdale és Zack Khan. Illetve jó barátnőm Oksana Grishina is.

Hallgatsz zenét edzés közben?

Igen, imádom. A kedvencem a house zene.

Van kedvenc idézeted?

Igen, van:

”The difference between the possible and the impossible lies in a person’s determination.”

Mi lenne az utolsó 3 tipp az olvasók számára?

Mindig kövesd az álmaidat és ne hagyd, hogy megfélemlítsenek. Bármint el tudunk érni ha van vágy, szenvedély és motiváció. Keresd meg ami lázba hoz téged, ez lehet zene, sportoló, barát, család stb. Vedd magad körbe jó és pozitív emberekkel és energiákkal. Végezetül pedig sose add fel, és higgy magadban és a kemény munkában.

Forrás (fordítás): www.shutupandtrain.com

“Nem hiszek az off-szezonban” – Dana Linn Bailey interjú

Mikor és hogyan kezdted az edzéseket?

Mindig is nagyon aktív és versengő típus voltam, már 5 évesen – a legfiatalabbként – bekerültem az úszó csapatba. A gimnázium után fociztam a West Chester University csapatában, kezdő védőként eljuttatva a csapatomat az NCAA playoff-jáig. A főiskolai évek végével a focista pályafutásom is befejeződött és lett egy csomó extra szabadidőm. Nem volt több edzés, nem volt több játék, nem volt edzőm aki megmondta, hogy fussak.

A barátom Rob (ma már a férjem) levitt magával a terembe. Alapvető ismeretekkel már rendelkeztem a súlyzós edzésekről a sport múltamnak köszönhetően, de igazából csak Robot utánoztam és úgy edzettem, ahogy a „pasik”. Már pár hónap elteltével jelentős erő és izomtónus fejlődést vettem észre magamon. Elég gyorsan a terem megszállottja lettem. Ugyanis van azaz őrült versengős felem, ami folyamatosan hajt, hogy lássam milyen messzire tudok elmenni, mi a legnagyobb súly amit bírok, vagy hogy tudnám átformálni a testem. Az edzés nekem függőség.

Egy év edzés után, 2006 májusában elindultam életem első figure versenyén. A versenyre való felkészülés volt azaz extra, ami véglegesen az életem részévé tette az edzést.

Folytatás